A fesztivál a magyar népi kultúra valamennyi jelentős elemét bemutatja, amely világszinten is kiemelkedő értéket képvisel. A színpadon minden korosztály – a legfiatalabbaktól a legidősebbekig – lehetőséget kap, hogy megmutassa gazdag folklórkincsünket. Emellett a népi kézműves mesterségek képviselői is jelen vannak a három nap során, akik bemutatókkal és árusítással is színesítik a rendezvényt. A kézműves vásárban olyan különleges és tartós, egyedi kézműves alkotások vásárolhatók meg, mint például a kerámiák, díszített mézesklácsok vagy a kézzel hímzett tárgyak. A családokat gyermekfoglalkoztatók, kézműves játszóházak és hagyományos játékokkal felszerelt játszótér várja.
– A Körös-völgyi Sokadalom nemcsak a népművészet ünnepe, hanem egy közösségi tér is, ahol a hagyományok tovább élnek, és új generációkra találnak – hangsúlyozta Pál Miklósné, a fesztivál egyik főszervezője.
Mit nyújt a látogatóknak a kézművesek, néptáncosok és népzenészek nagyszabású találkozója?
- A rendezvény feleleveníti a régi vásárok hangulatát, ahol az alkotók és a népművészet iránt érdeklődők személyesen találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, és közösen élhetik át a hagyomány varázsát.
- A jubileumi Sokadalom idei központi témája a népi viselet és a hagyományos ékszerek világa. A látogatók különféle kézműves műhelyekben – például csipkeverés, gyöngyfűzés, hímzés és varrás – ismerhetik meg a viseletkészítés aprólékos technikáit, mint a receháló elkészítését és díszítését.
- A gyermekeket egy különleges időutazás várja: felpróbálhatják a hagyományos népviseleteket, melyeket a szülők egy fotóponton meg is örökíthetnek. A legkisebbek számára játék- és mesesátor biztosít tartalmas kikapcsolódást.
- A fesztivál izgalmas és igényes kiállításaiban találkozik a múlt a jelennel – és a jövővel is. A látogatók megcsodálhatják az autentikus népviseleteket, miközben azt is megtapasztalhatják, hogyan lehet a régi mintakincset a mai divatba átültetve új életre kelteni.
- A rendezvény egyszerre kínál ismeretterjesztést, szórakozást és közös élményeket minden korosztály számára – így az egész család számára tartalmas programot nyújt.
A színpadi programok gazdag választékát nyújtják, többek között:
- „Együttélésben Békés vármegyében” – nemzetiségi táncegyüttesek gálaműsora, - a Békés Vármegyei Táncosok Találkozója,
- Békés Vármegyei Népművészeti Csoportok bemutatói,
- gyulai néptáncegyüttesek és művészeti csoportok gálaműsora,
- Békés Vármegyei Néptáncgála,
- valamint gyermekműsorok és táncházak várják a látogatókat a Sokadalomi téren.
Az esemény kiváló alkalom arra, hogy az érdeklődők megismerjék a térség népművészetének jellegzetességeit, és ezt a gazdag kulturális örökséget hazánk más részeibe, sőt, határainkon túlra is továbbadják.

Forrás: Békés Megyei Népművészeti Egyesület