Áldozatsegítő pontot nyitottak Békéscsabán

2022. november 24. 14:48 | Vincze Attila

Áldozatsegítő pont létesült a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság épületében - jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön. A magyar kormány tervei szerint 2025-ig minden megyeszékhelyen létrejön áldozatvédelmi központ, ebbe a sorba kapcsolódott be most Békéscsaba is.

Az eseményen Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, hogy még tavasszal, Varga Judit igazságügyi miniszter csabai látogatásán megígérte, hogy idén megnyílik majd a városban az áldozatsegítő pont. Mint fogalmazott, ez az intézményrendszer, amelybe most Békéscsaba is bekapcsolódik, sokféle módon, például jogi tanácsadással, lelki segítségnyújtással, anyagi gondoskodással, információnyújtással tud segíteni a bajba jutottakon. 

– A magyar kormányzat sokféle támogatást, segítséget és gondoskodást nyújt az arra rászorulóknak. Helyes és célszerű törekvés, ha azokon is megpróbál a kormányzat segíteni, akik különböző szempontból vagy a körülmények által válnak áldozattá – részletezte. 

Varga Judit beszédében hangsúlyozta: a kormányzat célja, hogy 2025-ig minden megyeszékhelyen legyen olyan fizikai hely, ahol kézzelfogható és közel lévő segítség áll rendelkezésére minden állampolgár számára, legyenek akár bűncselekmény, akár személyi vagyon elleni szabálysértés áldozatai. 

– Ma összesen 11 áldozatsegítő központ, és a békéscsabaival együtt 4 áldozatsegítő pont áll rendelkezésre Magyarországon, így hazánk keleti részében már minden megyeszékhelyen van áldozatsegítés fizikailag is – emelte ki. 

Az igazságügyi miniszter hozzátette: az intézményrendszert tovább kívánja fejleszteni a kormányzat annak érdekében, hogy mindenki érezhesse, nincs egyedül és a segítség elérhető közelségben van.

Galéria

 

További programok »

Itthon

FEL