Akiket nem vettek emberszámba - Roma Holokauszt megemlékezés Békésen

2025. augusztus 4. 16:29 | Fajó Attila

Emlékünnepséget és koszorúzást szervezett a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója, Békésen, a roma holokauszt áldozatainak emlékére. A második világháború alatti népirtás alatt a kétmilliós európai cigányság több, mint egy negyedét kiirtották, köztük több ezer magyart.

A megemlékezés Lakatos Róbert saját versének elszavalásával kezdődött. Az egybegyűltek ezt követően Kálmán Tibor, Békés város polgármesterének köszöntő beszédét hallgathatták meg, aki kiemelte: a porajmos, azaz a roma holokauszt a második világháború egyik legjobban elhallgatott tragédiája, melyre sokáig nem is emlékeztek hivatalos keretek között. 

– Míg a haláltáborok démoni gépezete pontos számadatokkal és névsorokkal regisztrálta a legyilkolt zsidókat, addig a cigányokat emberszámba se véve halomra ölték – mondta el Durkó Albert, a rendezvényt szervező Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának vezetője. A misszóvezető hozzátette: szervezetük célja, hogy a romák felemelkedését szolgálja, hogy a 81 évvel ezelőtti gyűlölet és elvakult düh többé ne zúdulhasson a cigányságra, akik a többségi társadalom hasznos elemeivé válhatnak, ha a keresztény hittel találkoznak. 

 

 

Az emlékünnepség végén Németi Zsolt, a Magyar Pünkösdi Egyház alelnöke mondott imádságot, melyben arra kérte Istent, hogy a múlt fájdalmát, keserűségét vegye el a tragédia során érintettek életéből és hozzon gyógyulást, helyreállást a helyébe. Ezek után a jelenlévők megkoszorúzták Békés város második világháború áldozatainak emlékművét és az emlékezés gyetyáit is meggyújtották. 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL