Az új sportpályákkal egy álom vált valóra Békésen

2021. október 15. 07:27 | Vári Bianka

A Mozdulj! - egy összetartóbb városért projekt részeként a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója új strandröplabda-pályát és kisméretű élőfüves focipályát adott át csütörtök délután, Békésen.

Azért imádkoztunk, hogy süssön a nap, és hogy használható legyen a pálya – kezdte köszöntő beszédét a misszióvezető. Durkó Albert ismertette, hogy a város ajándékozta a területet a missziónak, és egy pályázat segítségével, mintegy 25 millió forintból sikerült megépíteni a sportlétesítményt.

– A cigánytelep és a "Párizs" szegregátum megérdemelte már ezt a beruházást. Itt a gyerekek és felnőttek, cigányok és magyarok együtt sportolhatnak és élvezhetik azokat a lehetőségeket, amelyeket a Teremtőtől kaptunk – fogalmazott.

Békés polgármestere szerint hiánypótló helyszíne lett a városnak az új sportpálya, és az átadó is különleges, hiszen nem öltönyben és nyakkendőben, hanem sportruhában érkeztek. Kálmán Tibor elmondta, hogy a létesítmény egy helyi akciócsoport munkájának köszönhető.

– A helyi akciócsoport egy olyan civilekből, vállalkozókból és önkormányzati személyekből összeállt kis társaság, akik dönthettek arról a közel 200 millió forintról, melyet a város építkezéseire fordíthattak Békésen. 

Ennek az építkezésnek a része volt többek között a kulturális központ aulájának a felújítása, egy alapítványi közösségi műhely, valamint a most átadott sportpálya. A polgármester sikeresnek titulálta a programot, hiszen az sokat lendített Békés életén.

– Örömteli ez a nap, és nemcsak azért, mert ilyen szép időnk lett, hanem azért is, mert ismét egy fejlesztést adhatunk át Békés városában – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője, kiemelve, hogy a településrésznek nagy szüksége volt már rá.

Dankó Béla a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagjaként az eseményen elmondta: fontosnak tartják, hogy minél több megfelelő minőségű játéktér álljon a sportolók rendelkezésére. 

– A Magyar Labdarúgó Szövetség is sokat tett ezért, hiszen az elmúlt 11 évben több mint 1000 futballpályát építettünk, és közel hatszázat újítottunk fel. Ennek eredményeképpen újraindíthattuk azokat az utánpótlás-nevelő programokat, amelyekkel a gyermekeket be lehet vonni a sportba – mondta Dankó Béla.

Az újraindított programokkal pedig megduplázódott az igazolt labdarúgók száma a gyermekek körében, így már több mint 100 ezerrel több gyermek futballozik ma, mint 11 évvel ez előtt – tette hozzá a képviselő. Dankó Béla ezt követően két focilabdát nyújtott át Durkó Albert misszióvezetőnek, végül ünnepélyesen átvágták a nemzeti színű szalagot.

Az esemény zárásaként a Magyar Pünkösdi Egyház csapata a Békés megyei polgármesterek válogatottjával mérkőzött meg egymással az új focipályán.

Galéria

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL