A napokban mécsesekkel, virágokkal járjuk a temetőket. Az otthoni lassan olyan, mintha a gyerekkorom utcáin barangolnék. Ott nyugszik a szomszéd néni, aki segített megfőzni életem első töltött káposztáját karácsonyra, amikor édesanyám nagyon beteg volt. Nem messze onnan az egyik nagybátyám, akit zárkózott, szigorú embernek ismertek, de mindig volt egy mosolya a számomra, és egy nagynéném, aki csoda finom süteményekkel kínált. Kicsit arrébb egy másik szomszéd, aki segíteni akart, amikor kisgyerekként a boltból cipekedtem hazafelé, de én büszkén mutattam meg neki, hogy elbírom a kétkilós kenyeret is. Ott nyugszik egy kedves tanárom, aki bátorságot öntött belém, ha elbizonytalanodtam, és ott vannak sorban a rokonok, barátok, ismerősök, egykori iskolatársak. Ott van az egyik nagymamám sírja, ott az édesapámé és mellette már tizenhét éve a testvéremé is... Néha annyira, de annyira fáj a hiányuk! Életem végéig őrzöm őket a szívemben, a lelkemben, a szavaimban, a gesztusaimban, a mozdulataimban!
Amíg itt vannak velünk azok, akiket szeretünk, ismerünk, vagy akikkel egyszerűen csak jó együtt lenni, együtt dolgozni, egy társaságba járni, addig mindez a világ legtermészetesebb dolgának tűnik. Éppen ezért csak éljük a mindennapjainkat, gyakran rohanunk, nincs igazán időnk semmire és senkire. Talán átvillan rajtunk, hogy régen láttunk valakit, vajon mi lehet vele? Talán el is határozzuk, hogy majd megnézzük a közösségi oldalon, vagy egyeztetünk vele időpontot és végre leülünk beszélgetni egy jó kávé mellett. Aztán jön egy hír, látjuk a nevét egy gyászjelentésen, egy fejfán. A kereknek hitt kis világunkból ki-kiszakad valaki, űrt hagyva maga után. Mi pedig tele vagyunk bárcsakokkal. Bárcsak tényleg felhívtam volna, bárcsak megálltam volna beszélgetni vele, bárcsak megkérdeztem volna, visszahívtam volna. Bárcsak kaphatnék még egyetlen órát vele…
Most bandukolunk a temetőkben. Rendezgetjük a sírokat, letesszük a virágokat, meggyújtjuk a mécseseket és a közelükben vagyunk kicsit. Aztán lassan búcsút intünk, hazamegyünk, hiszen nekünk még itt, ebben a világban van dolgunk. Akik pedig előrementek, már békességben vannak, és valamikor majd várnak ránk odaát.
