Ádámok és Évák Az ember tragédiájában

2023. május 16. 11:39 | Vincze Attila

Három év kényszerszünet után, tizedik alkalommal rendezte meg a Békéscsabai Jókai Színház az Ádámok és Évák ünnepét hétfőn. A középiskolás diákok ezúttal Az ember tragédiájából adtak elő részleteket.

Immár 2011 óta hagyomány a Békéscsabai Jókai Színházban, hogy középiskolás diákcsoportok egy előre meghirdetett témakör alapján színdarabokat találnak ki és adnak elő. Idén a tanulóknak Madách Imre: Az ember tragédiája című művéből kellett ihletet meríteniük. Az eseményen elsőként a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium tanulói a 11. színt adták elő. Galgóczi Márk a történetben Ádámot alakította.

– Hosszas volt a felkészülés, hiszen az előadás előtt több hónapig próbáltunk, fájdalmas, ugyanakkor egy nagyon jó időszak is volt egyben. A felkészítő tanárainknak, valamint Szász Borisznak, aki a színházi mentorunk volt, sokat köszönhetünk – fogalmazott. 

A rendezvényen fellépett a Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium diákcsoportja is. Bata Emília pedagógus vezetésével a középiskolások a 12. színt, azaz a falansztert vitték színpadra. 

 

 

– A falanszter az, ami összefoglalja a művet és visszacsatol az összes többi színre is. Mivel a jövőben, négyezer évvel később játszódik, ezért nagy kihívás volt, miképp tudjuk bemutatni, hogy mi lesz az emberiséggel négyezer év múlva – emelte ki.

Az Ádámok és Évák ünnepét Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze szervezi. Mint a behir.hu-nak elmondta, a pandémia és a lezárások miatt négy évvel ezelőtt tudták utoljára megtartani a rendezvényt, ezért nagy lendülettel vették fel újra a fonalat. A művész hangsúlyozta, hogy ezúttal 5 középiskola 100-120 diákja vett részt az ünnepen.

– Az egész programsorozat egyik legfontosabb célja, illetve lényege az, hogy a középiskolásokat közelebb hozzuk a színházhoz, a kultúrához. Ebben benne van az olvasás, a szövegértés, az együtt játszás öröme és persze, hogy ők is megtapasztalják azt, hogy a színház világa mennyire bonyolult és összetett folyamat – jegyezte meg.

Tege Antal hozzátette: az, hogy a felkészítő tanárok és diákjaik melyik színt és hogyan akarták színpadra állítani Madách klasszikusából,  teljesen rájuk volt bízva, mindenki a saját ötletét és elképzelését valósíthatta meg, így ezúttal is kreatív és egyedi előadásokat láthatott a közönség.

További programok »

FEL