Március 15-én, 17 órától hálakoncerttel mond köszönetet az Acoustic Planet

2019. március 15. 09:39 | Mikóczy Erika

Az Acoustic Planet lett az év felfedezettje A Dal 2019 műsorában, de a zsűri szavazatai alapján a második helyet is bezsebelte a dalversenyben. Az együttes március 15-én 17 órától a csabai és Békés megyei szavazatokat egy koncerttel köszönik meg a Csabagyöngye Kulturális Központban. A koncerten az Acoustic Planet mellett közreműködnek: Antal Timi feat Demko Gergő, Nagy Bogi, Szekér Gergő és Vavra Bence.

A 7.Tv Művészbejáró című műsorában A Dal 2019 műsoráról az Acoustic Planetből Zsombok Rékával és Kölcsey Szabolccsal Szabó Rita műsorvezető beszélgetett.

 

– Hogyan fogadtátok azt, amikor kiderült, hogy a dalotok ott van a legjobb 30 között?

 

Zsombok Réka:   Nagyon-nagyon meglepődtünk. Tisztán emlékszem arra, amikor jött a telefonhívás, hogy bent vagyunk a legjobb 30 között. Egy kávézóban ültünk, és teljesen sokkot kaptam. Elég nehéz volt ott a sok ember között leplezni az örömömet. De nagyon-nagyon boldogok voltunk.

Kölcsey Szabolcs: Őszintén, én egyáltalán nem emlékszem arra a napra, amikor megtudtam. Szerintem olyan sokk volt ez, hogy kiesett. Azóta pedig nagyon sok dolog történt.

 

 

– Milyen érzés volt először A Dal színpadán fellépni? Hogyan készültetek a versenyre? Mi előzte meg ezt az egész zsongást, ami körülvett benneteket?

 

Zsombok Réka:   Sok-sok próba. Sokat készültünk a versenyre fejben is, és sokat gyakoroltunk, hogy minél jobb legyen a produkciónk. Nagyon izgatottan vártuk. Nem tudtuk, hogyan kell egy ilyet elképzelni, mert ez teljesen más világ. Szóval nagyon-nagyon izgultunk, és vártuk hogy milyen egy élő tévés szereplés.

Kölcsey Szabolcs: Latolgattuk az esélyeket, amit tök fölösleges igazából. Hiszen hogyan tudnád kiszámolni, hogy abból a 30-ból vajon ki jut tovább, ki lesz jó, ki hány pontot kap. Azért ebbe mi is belecsúsztunk. A színfalak mögött próbáltuk megbeszélni, hogy ha az egyik zsűritagtól ennyi pontot kapunk, a másiktól annyit, akkor mi lesz. Tök fölöslegesen.

Zsombok Réka:   De a végére már ezt elengedtük. Az elején volt ez az izgalom, aztán ahogy haladtunk hétről hétre, egyre inkább csak arra fókuszáltunk, hogy élvezzük minden pillanatát a versenynek.

 

– Említettétek, hogy számos próba előzte meg a versenyt. Mi volt bennetek, amikor először ténylegesen ott áltatok a színpadon, és felléptetek élőben?

 

Zsombok Réka:   Én nagyon-nagyon izgultam. Az első ilyen nagy bemutatkozásunk volt ez, és persze annak mégiscsak nagyobb tétje van. Bemutatkozik egy kvázi ismeretlen zenekar az ország előtt. Nem is a verseny, hanem emiatt izgultunk inkább. Utána hogy mi történt, az már kimaradt, azt már csak a felvételekről tudjuk. Ott az adrenalin dolgozik.

Kölcsey Szabolcs: Én annyira nem izgultam, mint Réka. Nyilván más dolog kiállni középre, és elénekelni a dalt ország-világ előtt, és persze az összes kamera is leginkább Rékára szegeződött. Nekem szerintem az az életem egyik legkellemesebb érzése volt ott a színpadon lenni. Annyira jó fej volt a stáb, annyira jól halottam magam, a szólamaimat, mindent, hogy teljesen komfortosan éreztem magamat a színpadon.

 

– Hogyan fogadtátok, hogy az elsők között jutottatok tovább a döntőbe? A zsűritől is szép pontszámot kaptatok, és a nézők is küldték a szavazatokat serényen.

 

Kölcsey Szabolcs: Hihetetlen volt. Nem tudok mást mondani rá. Arra emlékszem, néhány ilyen kép megmaradt, ahogy ott állunk a színpadon. Azt hiszem 43 ponttal mentünk tovább először. Egy pillanatig mi voltunk azok, akik a legmagasabb pontszámot érték el az egész műsorban.

Zsombok Réka:   Nem sokáig, mert jött a Fatal Error. Annyi minden történt, és olyan nehéz felidézni egy-egy momentumot, de próbálok belegondolni, hogy éppen abban a pillanatban milyen érzés volt.

Kölcsey Szabolcs: Nem számítottunk rá egyáltalán. De nagyon jó érzés volt, hogy egy szakértő zsűri elismeri azt a munkát, energiát, időt, amit mi eddig belefektettünk, és megkaptunk egy ilyen magas pontszámot.

 

– Ha már a zsűrinél tartunk: zömében teljesen pozitív kritikával illettek titeket, az egész csapatot. Mennyire próbáltátok a zsűri véleményét és tanácsait belevinni a későbbi produkciókba? Mennyire próbáltátok megfogadni ezeket?

 

Zsombok Réka:   Nem nagyon voltak instrukciók, tehát nem volt a kritikák között olyan, ami arra utalt volna, hogy min változtassunk, vagy mit kéne máshogy csinálni későbbiekben. Ahogy visszaemlékszem, meg is lepődtünk, hogy mindenki kapott hideget-meleget, de valahogy hozzánk csak a pozitív kritika vagy vélemény érkezett, és ez nagyon érdekes volt. Emiatt nem is nagyon akartunk változtatni. Úgy voltunk vele, hogy csináljuk azt, amit eddig, abból baj nem lehet. Aztán bíztunk abban, hogy ez minél tovább elröpít minket a műsorban.

 

– Meg is lett ennek a gyümölcse, hiszen megkaptátok az év felfedezettje címet. Ha a sok jó dolgot még lehet tetézni, akkor mi mással, mint ezzel a díjjal. Muszáj megkérdeznem, hogy mennyire lepődtetek meg ezen, mert gondolom az is váratlanul ért benneteket.

 

Zsombok Réka:   Rajtam látszik a felvételen, hogy teljesen sokkot kaptam. Annyira jó képek készültek. Kaszner Niki fotózott a műsor alatt, és mindegyik tökéletesen visszaadja azt, hogy sokkolt minket ez is. Nem számítottunk rá, és azt sem tudtuk, hogy aznap este lesz kihirdetve ez a díj.

Kölcsey Szabolcs:          Tényleg, ezt odafelé, amikor mentünk föl Pestre, aznap tudtuk meg. A Petőfi Rádiót hallgattuk, az interjúkat, és akkor mondták be, hogy „és ma este adják át az év felfedezettje díjat”. Mi meg csak néztünk, hogy micsoda?

 

– Milyen eredményre számítottatok, amikor már a döntőben voltatok? Nyilván ahogy Szabi is mondta, latolgattátok az esélyeket, a pontokat, hogy mi lehet. Titkon eljátszottatok a gondolattal, hogy akár ti is mehettek Tel-Avivba?

 

Kölcsey Szabolcs:          Persze.

Zsombok Réka:   Szerintem mindenki. Igen,  a vége felé azért már ott van az is, hogy mi lenne, ha minket mondanának. Ott tényleg ájulás lett volna szerintem. De nem erre ment ki a dolog. Szóval, ha így történt volna, akkor teljes sokkban lettünk volna, így meg kisebb a sokk, de nagyon örülünk.

 

– Pápai Joci lett az első, ti a másodikak, és ez is fantasztikus. Az egész megye egy emberként szurkolt nektek, hatalmas összefogás volt, ezt szerintem ti is éreztétek.  

 

Kölcsey Szabolcs:          Sőt megyén kívül is. Hatalmas összefogás volt Mezőtúron és környékén, a dobosunk, Pisti, ő mezőtúri, és persze nyilván nem akarom kizárni a többi megyében szavazókat sem. Mindenkinek köszönjük, aki szavazott ránk, és támogatott minket. Annyi pozitív visszajelzés jött! Amikor vége lett a műsoroknak, egy-egy fordulónak, mindig visszamentünk az öltözőbe, és pittyegett a telefon. Ezer meg ezer SMS, üzenet, minden.

Zsombok Réka:   Nagyon sok kedves üzenetet kaptunk. Nagyon jó, hogy ezt most egy hálakoncerttel is meg tudjuk köszönni az itteni embereknek, főleg a helyieknek, és a megyeieknek. Március 15-én este 17 órától a Csabagyöngyében (a várhatóan rossz idő miatt nem a főtéren) várunk mindenkit. Nagyon izgalmas dolgokkal készülünk, A Dal-os barátaink is jönnek az estére.

 

– Ez valóban egy igazi fantasztikus meglepetés lesz a helyieknek. Hogyan telnek a mindennapok a műsor óta? Gondolom, fenekestül felfordult az életetek. A rajongókkal hogy álltok? Felismernek-e benneteket az utcán?

 

Zsombok Réka:   Én ezt nem igazán tapasztalom még, mert a döntő után beteg voltam, otthon feküdtem, amikor tehettem. Egy-két helyen, amikor még lementem, a boltba, postára, megismertek. Többen gratuláltak és mondták, hogy nagyon szuper volt. De főleg a barátok, ismerősök és a család talál meg engem. A fiúk szerintem többet mozgolódtak a városban, meg a környéken.

Kölcsey Szabolcs: Igen, így rendszeresen megyünk Zsoltival, ha például ebédelünk, először csak néznek ránk az emberek. X-Faktor? Nem-nem. És megkérdezik, ti voltatok A Dalban, igaz? És mondjuk, hogy igen-igen. Tök jó.

 

– Hogyan telik a 2019-es év fellépések, dalok tekintetében? Mi az, amin dolgoztok? Van-e már valami kis tervetek erre az esztendőre?

 

Kölcsey Szabolcs: A nyarunk már kezd betelni. Lassan szerintem szinte minden hónapnak minden hétvégéje be van táblázva.

 

– A rajongók hol találkozhatnak veletek?

 

Zsombok Réka:   Például a Volt Fesztiválon.

Kölcsey Szabolcs: Zamárdiban a Strand Fesztiválon is leszünk majd, és a Petőfi Díjátadó Gála műsorában is. 

Zsombok Réka:   És ott leszünk különböző városnapokon. Igazából ezek megvoltak eddig is. Tavaly is végigjártuk a kisebb-nagyobb városokat, és adtunk nagyobb koncerteket. De most még sűrűbb lesz – bízunk benne – a nyarunk. Szóval nagyon sok helyre el fogunk látogatni, és bízunk benne, hogy minél több lelkes ember fog minket majd megnézni.

 

– A megyében a hálakoncerten kívül merre lesztek még? Csakhogy itt a helyi rajongóknak is kedvezzünk egy kicsit.

 

Kölcsey Szabolcs: A közösségi média oldalunkon mindenki megtalálja az infókat. Hirtelen nem tudjuk így felidézni, mert tényleg jönnek az időpontok.

Zsombok Réka:   Kövessenek minket, és akkor mindent megtalálnak.

 

– Új dalt terveztek-e? Min dolgoztok mostanság?

 

Zsombok Réka:   Természetesen lesznek. Folyamatosan zajlanak a munkálatok a háttérben, amikor éppen nem vagyunk betegek. De a fiúk még akkor is dolgoznak, szóval nagyon ügyesek. A minap is összejöttek Szabi meg Zsolti, és agyaltak a továbbiakon. Vannak már a tarsolyban újabb dalok. Szabi, hogy haladtok?

Kölcsey Szabolcs: Binder Norbival kezdtünk el együtt dolgozni, ő a billentyűsünk. Összedugtuk a fejünket, ő kicsit produceri vonalról, én szerzői vonalról, ennek eredményeként egy elég izgalmas hangzásvilág kezd kialakulni. Majd a jövő eldönti, hogy ez működik-e vagy sem.

 

– Egyébként a műsor mekkora löketet adott nektek a további munkákhoz? Ez mennyire volt inspiráló számotokra?

 

Kölcsey Szabolcs: Egyértelműen az a tanulság, hogy érdemes csinálni, olyan jó visszajelzések jöttek. Nyilván kaptunk mi is azért hideget-meleget, az interneten a kommentelők beindultak itt-ott. De versenyszituációban azt gondolom, hogy mindenki védi a saját kedvencét, és aztán ujjal mutogat a másikra, sajnos ez így működik sokszor. A negatív dolgokra nem nagyon figyelünk oda, csak az építő jellegű kritikára. Mindenképpen motivál minket. Látod, ott vagyunk tényleg a Volt Fesztiválon, mindenhova meghívnak minket, úgyhogy egyértelműen megyünk csak előre, előre.

 

– A szervezők hogyan és miként találhatnak meg benneteket, ha esetleg újabb koncertekkel, fellépésekkel keresnének meg?

 

Zsombok Réka:   A közösségi oldalunkon minden információ megtalálható rólunk, és a menedzsmenttel kapcsolatosan. A Mistral Iroda egyengeti a mi kis utunkat, most ők menedzselnek minket. Szóval őket kell keresni, és a Mistral Iroda csatornájára kerülnek fel a legújabb dalaink is, amit meghallgathatnak.

 

További programok »

FEL