A vonatnak mindig elsőbbsége van! - Figyelemfelhívó akciót tartottak diákoknak

2022. november 22. 15:52 | Szabó Judit

„Fények, sínek, életek” címmel tartott balesetmegelőzési programot a Békéscsabai Rendőrkapitányság és a MÁV balesetvizsgáló szakembere kedden délelőtt, a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron. A vasúti átjáróban való közlekedés szabályairól, az ott történt balesetek okairól, tanulságairól szóló tájékoztató általános iskolásoknak szólt.

Az első "Fények, sínek, életek" című előadás februárban volt. Az előadás elsődleges célja, hogy felhívják a gyerekek figyelmét arra, hogy a vasúti átjárókban a balesetek elkerülhetők. Sós Imre, a Békéscsabai Tusrisztikai Főpályaudvar vezetője szerint a figyelmetlenségből sok baleset adódhat.

– Úgy gondoltuk, hogy gyerekeknek tartunk olyan tájékoztatót a rendőrséggel és a vasúttal, hogy minél részletesebben, alaposabban, mégis könnyedén hívjuk fel a figyelmet. Ha legalább a gyerekek 10 százaléka rászól majd a szülőre, hogy szabálytalan, akkor már elértünk valamit – fogalmazott Sós Imre.

A tájákoztatóra a Petőfi Utcai Általános Iskola diákjai érkeztek. Kónya Orsolya rendőr őrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési előadója interaktív módon vonta be a gyerekeket a tájékoztatóba. Képeket helyeztek ki a kisvonat falára, melyen több elrettentő példa is látható volt. 

Bajkai Zsolt, a MÁV Zrt. balesetvizsgálója arra hívta fel a figyelmet, hogy egy fénysorompó fehér villogása nem azt jelenti, hogy szabad a pálya, hanem azt, hogy berendezés működik. A balesetvizsgáló kitért arra is, hogy a vonatok nem tudnak olyan gyorsan megállni, mint egy gépjármű, hiszen ezt a súlya, a pályája és a rakománya sem engedi. Bajkai Zsolt elmondta, hogy a vasúti átjárókat 5km/órás sebességgel lehet biztonságosan megközelíteni, alapos körültekintés után. 

Fotó: behir.hu

Tóth László rendőr alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője szerint nem csak a járművezetőkre kell hatást gyakorolni, hanem a gyermekek tudatát is ehhez kell alakítani. 

– A vonatnak mindig elsőbbsége van. Itt nem lehet figyemen kívül hagyni azokat a fizikai paramétereket, amik ezt kötelezővé teszik. A gyerekek ebben a korban fogékonyak minden információra, ezt igyekszünk mi is kihasználni és sokszor az iskolai tanórákhoz kapcsoljuk nekik az előadásokat – fogalmazott az alezredes.

Tóth László hozzátette, hogy Békés megye területén a vonatbalesetek száma rendkívül alacsony. Mint mondta, azért dolgoznak, hogy ez az arány továbbra is legalább ilyen alacsony maradjon.

Galéria

További programok »

Itthon

Kisebbek és drágábbak lesznek idén a karácsonyfák

Az advent elérkeztével egyre többen indulunk el a szokásos beszerző körútra, hogy hazacipeljük a legjobb vételnek ígérkező karácsonyfát. De vajon mennyit kell fizetnünk érte az idén? Melyik a magyarok kedvenc fajtája, melyik típus milyen előnyökkel és hátrányokkal bír? És miért lesznek idén kisebbek a karácsonyfák? Szakértő segített a válaszadásban a sokszinuvidek.hu-n.
2022. november 26. 17:41
FEL