Sangala Angélique Békéscsabán nőtt fel, a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégiumban tanult. Csabaiként aktív szereplője volt a közösségi és ifjúsági tevékenységeknek. Örömmel kezdte el egyetemi tanulmányaimat Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem spanyol-francia szakán, bár nehezen hagyta itt szeretett városát. A tánc, a zene és az utazás továbbra is fontos szerepet játszanak az életében. Arról beszélgettünk, hogy mivel jár a bébiszitterkedés, és mi mindennek lehet részese az, aki ezzel a munkával keresi a kenyerét. Beszélgetésünkben tegeződtünk.
– Mikor jutott először eszedbe, hogy bébiszitterkedj, milyen megfontolásból?
– Gimnázium után fordult meg először a fejemben, hogy nyári munka gyanánt vidéki meggyszedés helyett gyerekere vigyáznék. Nem voltak eleinte nagy ambícióim azzal kapcsolatban, hogy mindenképp gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Inkább magamnak szerettem volna bizonyítani, hogy e téren is megállom a helyemet. Másfelől az egyik legegyszerűbb módja a nyelvtanulásnak idegenben, hisz a gyerkőcök addig magyaráznak nekem fáradhatatlanul, míg meg nem értem a turpisságukat. Emellett a világ költséghatékony felfedezése is közrejátszott, hiszen szállásra, ellátásra nem kellett így költenem. Itthon nem vállaltam ilyen jellegű munkát.
– Hogyan kerültél külföldre?
– Az interneten csak külföldi lehetőségek után böngésztem. Két weboldalra is rátaláltam, ahova családok, illetve bébiszitterek regisztrálhatnak fel és lépnek konktaktusba egymással. Több családnak írtam, akiket szimpatikusnak találtam, végül a pozitív visszajelzések alapján tudtam választani. Ezek az au-pair lehetőségek bár nem szervezet által működnek, de van egy alapvető koncepciójuk: a bébiszitter a családdal lakik, általában napi 4-5 órát dolgozik és weboldaltól/családtól függően zsebpénzzel vagy útiköltséggel is honorálják munkáját. 2015 nyarán egy hónapot töltöttem el Spanyolországban egy 3 gyermekes családnál, majd ősszel két hónapot Kanadában egy 4 gyermekes családnál. 2016-ban pedig egy egész nyarat voltam Franciaországban, megint csak egy 3 gyermekes családnál.
– Milyen elvárások vannak külföldön? Mik a tapasztalataid a családok körében?
– Úgy gondolom, egy modern szolgáltatásnak mondhatjuk az efféle bébiszitterkedést, hisz a család könnyedén befogad az otthonába egy fiatalt, akár a világ túlsó pontjáról. Az elvárások így kevésbé szigorúak, a szülőknek is célja, hogy jól érezze magát a bébiszitter, felfedezze a környéket. De természetesen - ami egyértelmű - a gyerekek nyelvi készségeinek fejlesztése. Ez egy alap elvárás, leginkább az angol nyelv használata játék közben (ha nem angol nyelvterületen végezzük a munkát). És amit minden családnál tapasztaltam, fontos a kinti, szabadidős tevékenység. Erre érzékenyek a legjobban. Az esős napok kivételévelével mindig ki kellett vinni a gyerekeket a szabad levegőre. Valamint az édesanyák többnyire megkértek arra is, hogy besegítsek a házimunkába, főzésbe.
– Mit tanított neked ez a munka?
– Azt tanította meg ez a munka, hogyan lássam újra az engem körülvevő világot gyerekszemmel. Hogy amit mi, felnőttek túlbonyolítanánk, arra valójában mennyire egyszerű is lehet a képlet. Megtanultam korán kelni, és minden gyerek rajzát türelmesen végignézni.
