Az orosházi édesapa teljesen magára maradt, minden segítség aranyat ér

2025. július 30. 14:29 | Kintner Nikolett

2025. július 18–án tragikus hirtelenséggel távozott a mindössze 36 éves Hevesi Mónika. Az édesanya 5 gyermeket hagyott hátra, párjának most minden segítségre nagy szüksége van.

Hevesi Mónika és párja, Szokodi Szabolcs 10 éve, jóban rosszban kitartva egymás mellett, boldog kapcsolatban nevelték 5 gyermeküket, egészen július 18-ig, amikor megtörtént a tragédia: az édesanya nem várt hirtelenséggel, mindössze 36 évesen elhunyt.

A 3 éves ikrek, Soma és Bence, két bátyjuk, az 5 éves Dániel és a 9 éves Szabolcs, valamint 13 éves nővérük, Noémi az édesanyjukat, az édesapa pedig párját és gyermekei anyját veszítette el ezen a napon.

– Pénteken délután 3 órakor még beszéltem vele telefonon a vonatról, akkor annyit mondott, hogy nem érzi jól magát és pihen, mondtam neki, hogy jó, nemsokára hazaérek. Fél négykor még annyit írt nekem összefüggéstelenül a messengeren, hogy “szeretlek”, de nem lehetett kiolvasni. Megkérdeztem, hogy mit szerettél volna írni, akkor leírta helyesen és ez volt az utolsó beszélgetésünk. Mire hazaértem a vonattal, addigra a barátnője már a mentősökkel ment be a lakásba – mesélte az édesapa.

A pár közös számláról intézte a család költségvetését érintő dolgokat, így Szabolcs fizetése is arra érkezett minden hónapban, amit Mónika halálával azonnal zárolt a bank, így jelenleg semmilyen anyagi juttatáshoz nem fér a család.

Az édesapa kiemelte: minden anyagi támogatás hatalmas segítség. Főleg most, ugyanis a temetés költségei, tekintve, hogy hétvégére, munkaidőn kívül esik az időpont, sokkal drágábbak.

A család több jótékonysági gyűjtésnek köszönhetően rengeteg száraz, tartós élelmiszert és ruha, illetve játék adományt kapott, így ilyen jellegű javakban nem szenvednek hiányt, azonban minden adományt szívesen fogadnak és nagyra értékelnek.

A számla zárolásának következményeképp a családnak jelenleg annyi vagyona van mindössze, ami ezekből az adományokból összegyűlt, annak nagy részét pedig felemésztik a temetési költségek.

Szabolcs továbbá elmondta, hogy nagy segítséget jelentene, ha lenne valaki, aki néha el tudja vállalni a gyermekek felügyeletét, főleg ebben a nyári időszakban, ugyanis az egyetlen közelben élő rokonuk Mónika édesapja, aki már elmúlt 70.

– A munkám miatt én mindig vidéken vagy külföldön voltam, a nagyobb lány kollégiumba járt, ő egyedül volt otthon a négy gyerekkel. Az ikrek még kicsik, ők még nem értik mi történik, a nagyobbak már kezdik észrevenni, hogy nincs, ők már értik, hogy anyukájuk a mennyországban van – mondta Szabolcs.

Aki úgy érzi, anyagilag megteheti és szívesen segít a bajba jutott családon, az alábbi számlaszámon támogathatja őket.

Szokodi Szabolcs
11600006-00000002-03381472
Közlemény: adomány a gyermekekért

Egyéb segítség ügyében az édesapa elérhetősége:
0670/ 664 5024

A családnak őszinte részvétünk, sok erőt és kitartást kívánunk mindnyájuknak!

További programok »

FEL