A vereség után is töretlen a csapategység a Békéscsabai KK-nál

2022. március 19. 09:28 | Erdei-Kovács Zsolt

Nagyarányú, 86-46-os vereséget szenvedett az NB II. keleti csoportjában vitézkedő Békéscsabai Kosárlabda Klub alakulata pénteken este idegenben a 21. fordulóban a Sunshine NYIKSE ellen.

Jancsika Árpád, a csabaiak trénere a meccset követően a behir.hu részére tett összegzésében példaértékű pozitívumként emelte ki, hogy a vereséget követően az öltözőben nem indult el egyfajta bűnbakkeresés, sértetlenül megmaradt az egység.

– Egy edző pályafutása alatt mindössze egy-két ilyen mérkőzés van, amikor a csapatnak semmi nem jön össze, az ellenfélnek viszont minden sikerül. Ez történt pénteken este: majd minden próbálkozásunk kifelé szédült a gyűrűből, nekik viszont minden becsorgott – fogalmazott.

Hozzátette, a NYIKSE egészen elképesztően agresszív stílusban védekezett, amit a három játékvezető megengedett számukra, ezzel szemben az ő törekvéseiket szigorúan és következetesen büntették. Hangsúlyozta, hogy ilyen helyzetben nem illik a játékvezetőket emlegetni, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az első félidőben (az első két negyedben) 18:6 volt a fault arány, s emiatt a nyíregyháziak számos büntetőhöz jutottak. – Ez volt az, ami végső soron megpecsételte a sorsunkat – részletezte.

Két negyed után 39:19-et mutatott az eredményjelző, azonban volt már rá példa, hogy ilyen állásból is vissza tudtak jönni, de ez alkalommal minden felzárkózási kísérlet eleve kudarcra volt ítélve. A csabai tréner azt is hozzáfűzte, hogy az ellenfél jobban fel volt készülve mentálisan erre a mérkőzésre, mint ők. A meccs utáni öltözői hangulatról szólva fontosnak tartotta leszögezni, hogy ez az egy pozitívuma volt a péntek esti derbinek, mert nem volt egymásra mutogatás, mindent sikerült megbeszélni, nincsenek óriási problémák.

– Mindössze kilencen tudtunk elutazni és végigsöpört rajtunk egy sérüléshullám is – foglalta össze az edző. Jancsika szerint ezen előzmények után és körülmények miatt a srácok nem hitték el, hogy nyerhetnek. Megbeszélték, hogy a rájátszásban megfordítsák ezt a párharcot, mert van esély az első helyre és ezért mindent meg fognak tenni. A vereség nem viselte meg a csapatot, elkönyvelték és mennek tovább, teszik a dolgukat azért, hogy a kitűzött célt meg tudják valósítani.

Még két alapszakaszbeli meccs van, mindkettőt szeretnék megnyerni, így a második helyen zárhatják az alapszakaszt, majd pedig kezdetét veszi április elején a rájátszás – sorolta a lépéseket Jancsika Árpád, kiegészítve azzal, hogy akkor az első négy csapat játszik oda-visszavágót egymással, így alakul ki a végső sorrend, az első két helyezett pedig a sorsolás szerint játszik tovább.

– Nagyon szeretnénk az első helyen végezni, mert akkor egy kicsit könnyebb lehet majd a sorsolás. Azonban úgy készülünk, hogy bárki szembe jöhet, mindenkit szeretnénk megverni – tette hozzá végül a csabaiak edzője.

További programok »

FEL