A vállalkozások innovációs fejlesztését célzó országos fórumsorozat indult

2019. február 21. 08:27 | Kovács Andrea

A kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célzó országos fórumsorozat indult. Az összes megyét érintő, széleskörű összefogással létrejövő konzultációsorozat célja Magyarország újjászerveződő innovációs stratégiájának kialakítása. A Békéscsabán megtartott fórum kiemelt szakmai partnere a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara volt

 

 

Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Nemzeti, Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal azzal a céllal indította el országos fórumsorozatát, hogy felmérjék az egyes térségekben működő kis és középvállalkozások igényeit. A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese a békéscsabai fórumon elmondta: a hazai vállalkozásokkal közösen szeretnénk kialakítani az újfajta versenypályázati finanszírozás rendszerét, amely elsősorban az innovációs pályázatokról szólna. Dr. Szabó István elmondta, az összesen 25 helyszínen megtartott országos innovációs  fórum során megkérdezik az egyes térségekben működő vállalkozásokat, hogy milyen típusú konstrukciók azok, amelyek számukra működhetnek, mi az, ami hozzá tud járulni, hogy versenyképesebbek, innovatívabbak legyenek.

 

 

A kis- és középvállalkozásoknak több pályázaton is lehetőségük nyílik arra, hogy növeljék a versenyképességüket. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta: a Start pályázat például az éppen azoknak a vállalkozásoknak szól, amelyek nem végeztek eddig innovációt, nincs saját kutatásfejlesztési tevékenységük. Szilágyi László hozzátette: természetesen azt szeretnék, hogy minden magyar vállalkozásnak és főleg a közép- és kisvállalkozásoknak legyenek előrelépései az innováció területén, annak érdekében, hogy növelni tudják a termelékenységüket, nagyobb jövedelemre tegyenek szert, képzettebb munkavállalókat tudjanak felvenni.

Az országos innovációs fórum egyes helyszínein a szakmai hátteret a megyei iparkamarák biztosítják.  A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta: az a törekvésünk, hogy minél több forrást  biztosítsanak a kis- és középvállalkozásoknál annak érdekében, hogy napi szinten jelenjen meg a az újítási szándék, az az ötletelés, és az a törekvés, hogy újat kell alkotni a versenyképes termékek előállítása érdekében. Ez nagyban hozzájárulhat a térség gazdasági fejlődéséhez is– hangsúlyozta dr. Orosz Tivadar.

 

További programok »

FEL