A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése

2018. június 25. 14:39 | behir

A tervek szerint halad az M44-es gyorsforgalmi út építése Kondoros és Tiszakürt között - közölte a Békés megyei Csabacsűdön Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője hétfőn.

 

 

Az M44-es Kondoros és Tiszakürt közötti középső szakaszát a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) szóvivőjének tájékoztatása szerint várhatóan 2019 harmadik negyedévében adják át. Dankó Béla elmondta: a Békés megye fejlődése szempontjából stratégiai jelentőségű útszakasz építése során a nyár végére befejeződnek a nagy földmunkálatok, megszűnik a hatalmas teherforgalom, így lényegesen biztonságosabb lesz közlekedni a 44-es főúton.

Ismertette, hogy jelenleg az új út nyomvonalát keresztező vasúti pályák felüljáróinak építési munkálatai is zajlanak, Csabacsűdnél például a már elkészült pillérekre hétfőn elhelyezik az áthidaló elemeket.

 

(Fotó: Kovács Dénes)

 

Jól haladnak az építők a Hármas-Körösre tervezett híd beruházásával is - tájékoztatott. Folyik a fémszerkezetek hegesztése, és várhatóan a nyár végén a hídpályát is beépítik, ezt egy szerkezetben készíti el a kivitelező, és úgy csúsztatja a folyó fölé.

Kiss Boglárka, a NIF Zrt. szóvivője emlékeztetett arra, hogy a teljes nyomvonal kiépítését hazai költségvetési forrásból finanszírozzák. A Kondoros-Tiszakürt közötti 60 kilométeres szakasz nettó 145 milliárd forintba, míg a Kondoros és Békéscsaba közötti 17,5 kilométeres szakasz megépítése 41 milliárd forintba kerül.

Rövidesen megkezdődnek a Tiszakürt és Lakitelek közötti pálya kivitelezési munkálatai is. A 9,9 kilométer hosszúságú út nettó 50 milliárd forintba kerül, de ez tartalmazza a Tiszán építendő kétszer két sávos híd megépítésének a költségét is - tájékoztatott a szóvivő.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

Fejlesztéspolitika

M44: Jó ütemben halad a Békéscsaba és Kondoros közti szakasz beruházása

A Békéscsabát és Kondorost összekötő szakasz már 60 százalékban kész van – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. útfejlesztési igazgatója hétfőn. A szakemberek az M44-es gyorsforgalmi út 17,6 kilométeres részén többek között bemutatták a két városból induló csomópontokat, illetve vázolták a beruházás előrehaladásait is.
2019. november 18. 14:18
FEL