A szünet előtti utolsó meccsét játssza a Békéscsabai Előre NKSE

2019. november 14. 19:06 | Hidvégi Dávid

A Békéscsabai Előre NKSE a bő egy hónapos bajnoki szünet előtti utolsó mérkőzésére készül a női kézilabda NB I tizedik fordulójában. A csabai alakulat péntek délután a kilencedik helyezett Székesfehérvárhoz látogat.

A Békéscsaba Előre NKSE múlt szombaton döntetlent játszott a tabella utolsó helyét elfoglaló Szent István Sportegyesülettel. Kovács Anett elmondta: csalódottak, hogy nem tudták itthon tartani a győzelemért járó két pontot. Az együttes szélsője hozzátette, hogy a következő mérkőzésen kulcsfontosságú lesz a védekezésük. A játékos kiemelte: az Alba Fehérvárral szemben a beállókra és átlövőkre kell leginkább odafigyelniük.

– Végig fej-fej mellett haladtunk, a második félidő elején már öt góllal is vezettünk, de az utolsó negyedórában nagyon sokat hibáztunk védekezésnél. Támadásnál a ziccereket is kihagytuk, amit a Szent István kihasznált és csak egy pontot tudtunk itthon tartani –  fogalmazott Kovács Anett.

Dombi Katalin elmondta: a Fejér megyei csapattal szemben ugyanaz a keret áll rendelkezésre, mint a Szent István SE ellen. A lila-fehér gárda beállója hangsúlyozta, hogy a pénteki összecsapást követően pihenéssel töltik a rövid szünetet, majd a következő héten megkezdik a felkészülést a december 29-ei Vác elleni mérkőzésre.

Nagyon szeretnénk győzni, hiszen múlt szombaton haza pályán elvesztettünk egy pontot és ezt szeretnénk visszaszerezni Székesfehérváron  jelentette ki Dombi Katalin.

Horváth Roland csapata péntek este fél hétkor lép pályára Székesfehérváron, a KÖFÉM Sportcsarnokban.

 

További programok »

FEL