Gyermekvédelemről és a bűnmegelőzésről tanácskoztak a szakemberek

2018. május 26. 07:55 | Papp Ádám Sándor

A szakemberek a gyermekvédelemmel és a fiatal korban történő bűnmegelőzéssel kapcsolatban tartottak szakmai konferenciát a Békés Megyei Kormányhivatal nagytermében. Dr. Krizsán Anett kiemelte: az Ezer lámpás éjszakája elnevezésű kezdeményezéshez az elkövetkező időszakban a megyei kormányhivatal is csatlakozni kíván. Az akció célja, hogy az eltűnt gyermekekre hívják fel a figyelmet.

A 21. században az információs ártalom, valamint a szülői elhanyagoltság a fiatalkorú bűnözés fő kiváltó oka – hangoztatta előadásában a Békés Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály főosztályvezető-helyettese.

– A fiatalkorúakat közérdekű munkabüntetés végrehajtása is érintheti. 2017-ben 1182 ügyben kellett eljárni, ebből 78 ügy volt fiatalkorút érintő - hangoztatta dr. Zolnai Richárd.

A Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója kiemelte, nagyon fontosnak tartják a gyermekvédelmet, és azt, hogy a lehető legtöbb veszélytől megóvják a fiatalokat.

– Akárhonnan is közelítjük meg ezt a kérdést, a középpontban mindenképpen a gyermek kell, hogy legyen. 2018-ban, a 21. században a gyermekek legjobb érdekét szem előtt tartva kell a gyermekvédelmi rendszernek eljárnia – emelte ki dr. Krizsán Anett.

Az igazgató hozzátette, hogy minden évben május 25-én felhívják a figyelmet a megelőzés fontosságára. Dr. Krizsán Anett, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva ismertette: tavaly 121-el több gyermek tűnt el otthonából, mint 2016-ban.

 

 

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL