„Ugye, ha a nézők nem jönnek a bábszínházba, akkor bábszínház jön a nézőkhöz” – ezzel a remek felvezetővel köszöntötte Soós Emőke a percről-percre növekvő nézősereget. Majd nyomban hozzátette, már nagyon-nagyon hiányoznak nekik a gyerekek.
Formabontóan javallom, bemutatom a megye legszerényebb supergroupját: Balázs Csongor (ének, gitár); Lenkefi Zoltán (basszusgitár); Lovas Gábor (minden, de tényleg!, most: kobza, mandolin, szopránszaxofon, furulyák) Rákóczi Tóni (ütősök); Soós Emőke (ének, szoknyalibbentés).
S ahogy muzsikáltak a flaszteren, én pedig forogva keringtem körülöttük a pályán, be jó volt egy-egy hangszeresnél egy kicsit elcsapni az időt (például miközben Tóni fütyülve szegelt a dobon, mellette kolompolt, csörgőzött – tehát a négy végtagja vagy ötfelé függetlenített… és az embernek még volt ideje énekelni is; vagy Zoli olyan hihetetlenül sajátos basszusfutamokat tolt a gépen… miközben sosem tanult „bőgőzni” – én dicsérhetem, nekem nem a főnököm :))
Emőke pedig a szokásos gyöngy-hajlításain felül, csípőből tolta az egyedül csak rá jellemző öniróniát, például amikor levette az álbajszát, megmutatta, hogy már a sajátja is kinőtt (miközben nem is). Erre Lovas Gabi rávágta, a karantén alatt az élesztő és a borotva volt a hiánycikk.
Galéria
Mire sátrat bontott a Rokodál: téren-vízen-levegőbe-fán-mászókán-dombon-lejtőn lógtak, s lejtettek a skacok a… sajnos az első flashre stílusidegen muzsikára, mert valljuk be, az ilyen autentikus dallamok elég ritkán csendülnek fel a rádiókészülékeinkben (max. a hajnali órákban).
Emőék betörték a Lencsésit.
A Jókai színház előtti térmurit követően pedig csak begurították a cuccot a szomszédos a bábszínházba, amely hamarosan visszaáll a régi sínpályájára.
Valaki látta Lenkefi Zolit délben a kosárpályán. Nem ő volt. Csak a szelleme...
-400x225.jpg)
