A pálinka a nemzeti össszetartozás jelképe – zajlik a Gyulai Pálinkafesztivál

2023. május 27. 11:10 | Kovács Andrea

A hagyományoknak megfelelően a pálinka lovagrendek felvonulásával indult pénteken a 26. Gyulai Pálinkafesztivál. A rendezvény hivatalos megnyitóján Jakab István, az országygűlés alelnöke hagsúlyozta: a pálinka a magyar emberek igazi itala.

Majorettek és fúvószenekar felvezetésével, a Magyar Pálinka Lovagrend tagjai mellet 5 magyarországi, illetve felvidéki pálinka lovagrend és a gyulai Szent Vince Borrend képviselői vonultak végig népviseletben Gyula belvárosában. A menet végén a lovagrendek a vár előtti rendezvénytéren felállított nagyszínpad előtt sorakoztak fel és egyenként bemutatkoztak.

 

Fotó: behir.hu

 

A Gyulai Pálinkafesztivál ünnepélyes megnyitóján az országgyűlés alelnöke kiemelte: gyönyörű ünnep ez, hiszen összeöntötték a nemzeti összetartozást jelképező nedüt, és ezzel elkészült a Kárpát-medence  2023. évi pálinkája.

– A parlamentnek már van bora, és remélem hamarosan lesz pálinkája is, hiszen ez a mi nemzeti italunk. Azért küzdünk, hogy mindenki érezhesse, milyen az, amikor a magyar gyümölcsből készült csodálatos pálinkát ízlelhetjük. Ott van benne a gyümölcs íze, de benne van a temperamentumunk is. Azt  kívánom önöknek, hogy a nemzet pálinkáját megkóstolva együtt érezzük a nemzet összetartozásának örömét és erejét, érezzük azt, hogy együtt mindenre képesek vagyunk! – hangsúlyozta Jakab István.

 

 

Békés vármegye főispánja ötödik alkalommal vett részt a rendezvény megnyitóján. Dr. Takács Árpád kifejtette: azzal, hogy összeöntötték az összetartozás pálinkáját, kifejezték, hogy egy közösségben vagyunk határon innen és túl, megyén belül és kívül.

– Azt érezhetjük, hogy talán a legfontosabb üzenete ennek a fesztiválnak a közösségépítés. A programok között minden korosztály találhat magának megfelelőt, akár egyénileg akár családosan. Itt vannak a kiállítóink, a kézműveseink, a települési értéktárak is, megannyi program, nagyszerű szervezés. Vasárnap pedig egy jótékonysági főzés is lesz, amelynek bevételét a Viharsarki Koraszülött Mentőalapítványnak ajánlottuk fel, hogy kifejezzük azt, mindenki számítha ránk, senki nincs egyedül – fogalmazott dr. Takács Árpád.

 

 

Bora Imre fesztiváligazgató kiemelte, hogy csapatával egütt 23 éve szerveznek  különböző rendezvényeket és nagy fesztiválokat. Kiemelte: minden ilyen esemény elején megköszöni kollegáinak a hihetetlen munkát amit évről-évre végeznek azért, hogy egy ilyen nagszabású rendezvény létrejöjjön.

– A kiállítóknak, ezen belül elsősorban a pálinkásoknak és gasztronómia képviselőinek is szeretném megköszönni, hogy 3 napon keresztül gondoskanak a vendéglátásunkról és figyelnek arra, hogy minden olyan termék és nemzeti hungarikum ital szerepeljen a  kínálatukban, amelyre méltán vagyunk büszkék. Egy kárpátaljai barátunk délután a nemzeti összetartozás pálinkájának a ceremóniáján azt mondta, hogy aki nem iszik pálinkát, az nem is biztos, hogy rendes ember. Erre vigyázzunk, mindenki legyen rendes ember, érezze jól magát Gyulán, és vigye a hírét a fesztiválnak! – hangsúlyozta Bora Imre. 

 

A pálinkafesztivál első estején Korda György és Balázs Klári koncertje valamint egy fergeteges retro parti is szórakoztatta a közönséget.

További programok »

FEL