Hogy már a második percben helyzetünk volt, jól mutatja a Svájc elleni zakó után Rossi mestertől kapott fejmosás eredményét: szerdán összehasonlíthatatlanul jobban játszottunk, mint szombaton, a bicskások ellen (ahogy egy mellettem álló úr fogalmazott).
A békési Gödör nyüzsgő népe együtt élt a mérkőzéssel, a holland sporttárs igaztalan(nak vélt) ítéleteit a megfelelő magyar indulatszavakkal, fujjolással, a nekünk (igen ritkán) intett előnyszabályt és fújt szabadokat, kornereket tapssal jutalmazta. Én közben a nyakamban lógó, vélhetőleg bizalmatlanságot ébresztő fényképezőgépet egy szurkolói sállal próbáltam ellensúlyozni, javarészt sikerrel. Szerencsére a pressmanekre nem nagyon figyelt senki, hiszen volt mit nézni a hatalmas kivetítőn, amely a torna kezdete óta csalogatja a helyieket és a környező településekről érkező vendégeket. (Nem sokkal a kezdő sípszó után begördült a tarhosi busz, melyről nagy elánnal, bár kicsit vörös fejjel szálltak le az újabb szakértők – éljen és virággozzék a futballturizmus!)
Generációk a "lelátón" (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)
Ahogy Han Solo jegyezte meg egy aszteroida (valójában egy űrcsiga) beljesében: "rohadtul magas a páratartalom" – nos a Gödörben hasonló arányban fordultak elő az egy négyzetméterre jutó "Szoboszlaik". Dzsudzsákból csak egy tartózkodott a helyszínen, Gerából viszont egy se, igaz, Czibor, Hidegkuti és Grosics sem volt ott, Pancho bácsiról nem is beszélve.
És akkor: gól. Német gól. Azt nem szeretjük, pláne egy olyan, finoman szólva is véleményes helyzet után, amikor is Gündogan lökte a magyar kapu előtt Orbánt, a spori mégse érintette ajakával a sípot.
– Hát ez most nem hiányzott... – állapította meg lakonikusan egy középkorú szurkoló.
– Mint Saar a zsebbe! – tette hozzá valaki, nyilvánvalóan nem a német tartományt emlegetve.
De az élet és a meccs megy tovább. Jól játszunk, ez továbbra is vitathatatlan, de az is egyre világosabb, hogy a vaterland a hazai bridágnak lejt Stuttgartban.
Szobó Blues Band, vörös csillag (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)
"Rüdiger lendületben, ejj, az nem jó, ha a németek lendületbe jönnek!", mondja Hajdú B. István, és igaza van.
– Lendületbe jöttek a németek? Az a világháborúban se volt jó! – röhögi el magát mellettem egy ismerős, de azért ő is feszült kicsit.
– Ki kéne bekkelni már a félidő végéig – mondom ki a nyilvánvalót, nem sejtve, mi következik.
GÓÓÓL!
Magyar gól! Ezt már szeretjük. Szoboszlai teker, Sallai fejel.
– OTT VAN, B+! – üvölti mindenki.
De lest int a korner elvtárs, és mint minden seben, ezen is VAR képződik. Tényleg nem gól. Pedig micsoda tekerés volt ez!
1-0-val, idegállapotban megyünk a szünetre.
OTT VOLT! (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)
A negyedóra röpül, mint Toldi nehéz köve, készülnek a leadott rendelések, cisszennek az újabb meggy- és igazi sörök.
– Te is iszod azt a Saart! Igyál már velem egy rendessset! – invitálja egyik jó barát a másikat, az s-betűt a kelleténél jobban megnyomva, de azért kedvesen.
Hirtelen elhalkul az emnégy, a szakértők szakértése helyett Halász Jutka evergreenje bömböl hangszórókból: valaki egy évvel öregebb lett. (Mások a meccs végére többel is.) Felköszöntjük, ha már így együtt vagyunk.
Indul a második rund.
– Mit kalimpálsz, sturmbannführer?! – pöröl Nagelsmannal, a németek mesterével egy mély hangú, napszemüveges, kopasz úr. (Fábry Sándor óta tudjuk, hogy a német katonai rangok így jönnek sorban: sturmbannführer, obersturmbannführer, hauptbahnhof.) Nagelsmann Gyula azt nyilatkozta a meccs után, hogy novemberben kikaptak volna tőlünk. Szerintünk is, mert egyrészt akkor valszeg nem a remek Danny Makkelie sporttárs fújt volna, másrészt nem lett volna ilyen meleg.
– Otthon is nézhettem volna, (indulatszó), de ááá... mondom, csak kijövök, rohadjak meg, hátha nyerünk – ez egy gyakorlatilag ültében elpárolgó úrtól jött, pár méterről, aki ezzel egyúttal saját magát is a szakmai stáb körébe helyezte.
A "Real Szotyit-e ad" egykori játékosa. (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)
Nyüzsgünk a téren, éljük a magyarok játékát, pedig egyre durvul a meccs. Sok helyzetünk van, remekül játszunk, de a kihagyott ziccerek megbosszulják magukat: 67. perc, Gündogan 11 méterről lő, sajnos pontosan.
De ez a derbi akkor sem lefutott, ma jók vagyunk.
– Aki magyar, velünk szurkol: RIA-RIA-HUNGÁRIA! – kiáltja el magát egy láthatóan nem szomjas úr, de egytagú kórus marad, pedig mindenki magyar a téren. A feje feletti gerendáról egy galamb pottyant éppen mellé. Még egy ziccer?
Joachim Löw a képernyőn. Az orrát túrja vagy az ujját szagolja, nem derül ki.
– Mi van, tökös, fürödni kéne! – bekiabálás, röhögés, értjük.
Ádám Martin és Nagy Zsolt érkezik, taps. Ádám a nemzetközi sajtó és a közönség kedvence is, a "Bödeing" szellemi (és fizikai) hagyományának ápolója.
82. perc, még egy Szobó tekerés, ezúttal szögről. Ádám Martin kicsivel a léc fölé fejel.
Hadd lobogjon! (Fotó: D. Nagy Bence/behir.hu)
Hatalmas szotyihéjhegyek tornyosulnak egy-egy asztalon, mögöttük bor- és sörgőzös hangok: "szépíteni kéne!"
Mintha a mieink meghallották volna, a 90. percben újabb helyzet, közvetlenül a kapu előtt, nagy a kavarodás, végül egy német blokk segít.
Hosszabbítás. Rossi mesternek valami nagyon nem tetszik, és mivel ezt kifejezésre is juttatja, kap egy sárgát.
– Ma a játékvezető nyújtotta a legrosszabb teljesítményt – nyilatkozta a meccs után a kopasz don, és igazat kell adnunk neki.
Nem játszottak sokkal jobban a németek, de végül kiütközött az élvonalbeli tapasztalatból eredő különbség. Ezen mondjuk a hollandus sporttárs igaztalan ítéletei ("Vakon volt végig a nyomorult" – valahonnan egy hang) valóban nem segítettek.
– Nem baj, megverjük a skótokat! – mondja egy úr már az elektromos bicikli nyergében, majd int és ellovagol a békési naplementében.
Ámen!
Galéria
