Bronzérmet nyert a Gyula, az Előre II. lett a legjobb kieső

2026. május 26. 14:56 | Kovács Dávid

A Gyulai Termál FC győzelemmel zárta a labdarúgó NB III Dél-Keleti csoportjának küzdelmeit, ezzel maradt a 3. táblázat harmadik helyén. A Békéscsaba 1912 Előre II. döntetlent játszott a Dunaharaszti otthonában és a 14. helyen zárt.

A lilák az első csapat másodosztályú búcsúja miatt egyébként is kiestek volna a harmadosztályból, de a pályán nyújtott teljesítmény alapján sem őrizték volna meg NB III-as tagságukat. Az együttes az utolsó fordulóban gólnélküli mérkőzést játszott a Dunaharaszti otthonában és végül hét sikerrel, öt döntetlennel és tizennyolc vereséggel, 26 pontot gyűjtve a 14. helyen zárta a bajnokságot.

 

Az Előre II. utolsó hazai meccsén még az eső is megsiratta a lilákat (Fotó: Fejes Loretta)

 

A másik Békés megyei csapat, a Gyulai Termál FC ennél sokkal jobban szerepelt a szezonban: a tavalyi ezüstérem után, ezúttal a dobogó harmadik fokára állhat fel. Ekker Attila gárdája sikerrel búcsúzott közönségétől: Dan-Marius Constantinescu, Szabó Zsombor és Zádori Krisztián találataival 3–0-ra verte a Dabast. A fűrdővárosi alakulat tavasszal tizenegy siker mellett mindössze a másik két dobogóssal nem bírt, az ESMTK-val 1–1-es döntetlent játszott, míg a bajnok Monortól 2–1-re kikapott. Összességében a legtöbb, nyolcvan rúgott és holtversenyben a legkevesebb, huszonnégy kapott góllal zárt.

Az NB III-as szezon ezzel még nem ért véget teljesen, hiszen két osztályozós párharcban dől el, hogy ki kezdheti nyáron a másodosztályú küzdelmeket. A fentebb említett Monor a Gyirmóttal, a Dabas pedig a Cigánddal mérkőzik május 31-én és június 7-én.

További programok »

Sport

Erőpróba a medenceparton – Rekorderek is színpadra léptek Gyulán

Negyedik alkalommal rendezték meg a Felhúzó és Fekvenyomó Országos versenyt a Gyulai Várfürdő csúszdás medencéjénél. A megmérettetésre az ország több pontjáról érkeztek sportolók, akik nemcsak a dobogós helyezésekért, hanem a társaságért és a felkészülés részeként is súlyhoz léptek.
2026. július 4. 14:31
FEL