A nap sztorija – Ez történt 1969. március 18-án, Békés megyében

2019. március 18. 13:23 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. március 18-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő emberek világába. Ma a Népújság olvasói levelekre válaszoló rovatának következő számából két üzenetre és azok válaszaira, a heti baleseti krónikára és a Békéscsabai Előre focicsapatának győzelméről szóló beszámolóra esett a választásunk. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Szerkesszen velünk!

MIT kérdeznek az olvasók?

MIT válaszolnak az illetékesek?

 

A kisfocisták panasza

Ez mellé ment (forrás: FORTEPAN/Péterffy István)

„Tavaly a Szabadság tér 12-14-es számú ház udvar felőli részében kaptunk egy futballpályának alkalmas földdarabot és két kaput is.” - Így kezdik panaszos levelüket a Szabadság téri és a Bánszki utcai bérházakban lakó gyerekek. Örömük azonban nem tartott soká, mert a futballpálya az udvari garázsok közelében feküdt és kocsimosáskor a szennyvíz sártengerré változtatta a küzdőteret. Ráadásul az egyik - általuk beásott - futballkaput a házhoz tartozó poroló mellett találták meg, összetörve.
Kérjük a felnőtteket - írják a gyerekek - gondoljanak arra, hogy valamikor ők is voltak fiatalok.

Ezt a kérést mi csak eggyel toldanánk meg, hivatkozva a garázsok egy részét üzemeltető KISZÖV illetékeseinek nyilatkozatára: Építsenek lefolyót a garázsok előtt! Tudjuk azt, hogy a tízemeletes toronyház elkészülte után lebontják az udvari munkásszállást és parkosítják az egész területet. De addig is hasznos volna eleget tenni a Szabadság téri gyerekek kérésének, hiszen itt a tavasz.

 

Ismét a GELKÁ-ról

Olvasóink a hozzánk küldött levelekben gyakran foglalkoznak elektromos készülékeik garanciális javításának problémájával. Legutóbb Mokrán Ádám (Békéscsaba, Máriássy utca 29/1) panaszkodott, hogy elromlott Sztár készülékének képcsőcseréjéhez a Szabadság téri GELKA szervizben nem volt megfelelő alkatrész. 

A szükséges alkatrészeket Budapestről, a Központi Raktárból kapták. Január elsejétől azonban lehetőségük van közvetlenül a kiskereskedelemtől, vagy éppen az ezermester boltból megvásárolni a szükséges, de éppen hiányzó alkatrészt. Ez az új beszerzési mód meggyorsítja a szervizbe beadott készülékek javítását. A szerviz dolgozói különben szívesen fogadnak minden olyan információt, amely a hiányzó alkatrészek „felderítését” szolgálja.

 

Mai kommentár: Folytatódik az össznépi kívánságműsor és reklamáló fórum, mely egyfajta fogyasztóvédelmi útmutatóként is funkcionált. Ma két érdekes esetet emeltünk ki a megjelentett levelekből. Az első kifejezetten korosztályi problémának tűnik, hiszen a garázstulajdonos felnőtteket vélhetően zavarta a Szabadság téri és a Bánszki utcai bérházakban lakó gyerekek grundon töltött felhőtlen kikapcsolódása, ezért tehették tönkre a futballkaput. A kocsimosás során keletkező szennyvíz elvezetése komolyabb problémának tűnik, melyre a tanácsnak kellett volna megoldást találnia, nem pedig a tulajdonosoknak. A második levélre adott válasz szép példája annak, hogy miként tud fölényeskedni egy szolgáltatást nyújtó vállalat – ma vállalkozás - a hozzá forduló emberekkel. A cinizmus határát súrolja a vezető megjegyzése: „A szerviz dolgozói különben szívesen fogadnak minden olyan információt, amely a hiányzó alkatrészek felderítését szolgálja.” 1969-ben és ma is bicskanyitogató a stílus.

 

A kutya is lehet veszélyes, de az alkohol még inkább

A múlt heti baleseti krónikából

Az elmúlt héten a megyei közlekedési balesetek zömét itasság okozta. Akadt közöttük olyan is, ami súlyos, életveszélyes sérüléssel járt. Mielőtt azonban ezekről szólnánk, felidézünk három szerencsésebben végződött, de igen érdekes, tanulságos esetet a közlekedésrendészet krónikájából.

Egy kutya is okozhat galibát - bizonyság erre a 11-én, Bucsán bekövetkezett sérülés. Finta Pisti, 15 éves tanuló kutyája átszaladt az úttesten és nekiugrott az 50 éves Gombos Lajos kerékpárjának. Gombos felborult és eltört a lába. Az ügyben vizsgálat folyik.

 

Ma már nem így történne (forrás: FORTEPAN/Péterffy István)

 

Nem mindennapi szerencsével úszta meg figyelmetlenségét a következő napon Kiss Mihály, tarhosi első osztályos tanuló. A tanácsháza előtti megállóban az érkező busz elé lépett, a kerék átment a cipője sarkán, de úgy, hogy a lábát nem sebezte meg.

A babonások szerint a 13-as szám szerencsétlenséget hoz. Fekete Gyula, 49 éves körösladányi tsz-tag és dr. Kosa Zoltánné azonban nem a baljós számmal, hanem dr. Kosa Zoltán 37 éves dévaványai körzeti orvos gondatlanságának tulajdoníthatja sérülését. Dr. Kósa figyelmetlenül vezette személyautóját március 13-án és nekiütközött az út szélén szabályosan álló gépkocsinak, ami feltaszította az előtte ácsorgó Fekete Gyula körösladányi tsz-gazdát, sőt a lábára is rágurult. Fekete Gyula és a személyautó utasa, dr. Kósa Zoltánné 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A figyelmetlen gépkocsivezető ügyében vizsgálat folyik.

És ezek után következzenek az ittasság okozta balesetek. A legsúlyosabb 15-én, este 10 órakor Csanádapáca és Nagybánhegyes között történt. Klucsik Mihály és Seres Sándor nagybánhegyesi fiatalemberek a bálba igyekeztek motorkerékpárral, de már jó előre felöntöttek a garatra. Klucsik elvesztette uralmát a jármű fölött és nekirohant az út mellett levő farakásnak. Klucsik Mihály azt vallotta a rendőrségen, hogy a zuhanás után megkérdezte társát: történt-e valami baja, s miután az megnyugtatta, hogy nem, továbbhajtott Ezzel szemben Seres - akit életveszélyes koponyatöréssel az orosházi kórházban ápolnak - így nyilatkozott: Nem kérdezett tőle semmit a baleset után a részeg cimbora, hanem sorsára hagyta és továbbhajtott. Klucsik Mihály ellen bűnvádi eljárás indult.

Szesztől homályos fejjel ült motorkerékpárra 14-én Mengyán János 23 éves békéscsabai segédmunkás is. A konzervgyár előtt felrohant az útpadkára és elgázolta Nyerlucz Sándort, illetve Zacher Emil Pétert. Nyerlucz Sándor lábtörést, a másik fiatalember és a részeg motoros 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Egyesek úgy vélik, hogy a kerékpárosokra nem vonatkoznak a közlekedési szabályok, aki maga hajtja járművét, az ittasan is nyeregbe szállhat. Medvegy Mihály 59 éves örménykúti tsz-gazda 8 napon túl gyógyuló sérüléssel fizet téves hiedelméért. De rosszabbul is végződhetett volna számára a dolog, mert miután leesett kerékpárjáról, annak a hátsó kerekén átment egy ismeretlen személyautó.

Vantara Pál, 49 éves békéscsabai segédmunkás már nem úszta meg ilyen könnyen az ittassága miatt bekövetkezett balesetet. Békéscsabán elé kanyarodott egy motorkerékpárnak, s az ütközés következtében ő és a motorkerékpár pótutasa, Csatári Istvánné 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

 

Mai kommentár: Talán 2019-ben is kiegyeznénk abban, hogy csak ilyen és csak ennyi legyen egy hét baleseti krónikája. Mai szemmel inkább bájosnak tűnnek ezek az események. Gondoljunk bele, hogy ha ezek az esetek a mai sebességgel, a mai oda nem figyeléssel történnek, akkor miről szólnának a kérhírek. Nem 8 napon belül vagy túl gyógyuló sérülésekről, hanem halálesetekről. Klucsik Mihály és Seres Sándor nagybánhegyesi fiatalemberek esete pedig minimum egy novellát megér.

 

 

Parádés gólokkal - biztos győzelem

Bcs. Előre - Szegedi EOL 2:0 (0:0)

NB I/B-s labdarúgó-mérkőzés, Békéscsaba, Kórház u. 7000 néző.

V: Biróczky. Előre: Tóth - Kvasz. Láza, Szűcs, Dobó, Kiss, Száraz (Kovács 77. perc), Moós, Varga, (Lengyel szünetben), Németh, Schneider. Edző: Pillér Sándor. SZEOL: Korányi - Várhelyi III., Molnár, Magyar, Kővári, Kószó, Nemes, Varga, (Rajcsányi 60. perc), Mészár, Pikó, Vass.

Edző: Subits Lajos.

Az újonc csabai és a magasabb osztályból kiesett szegedi csapat találkozója megmozgatta Békés megye sporttársadalmát. A megye minden részéből özönlöttek autón, vonaton a szurkolók úgy, hogy 7000-en voltak kíváncsiak a találkozóra.

A szegedi védőkre nagy nyomás nehezedett ezen a mérkőzésen. Itt éppen Magyar csatázik Némethtel, jobbról Kószó (forrás: Békés Megyei Népújság)

Hétközben Békéscsabán az a hír járta, hogy a fél csapat beteg. Ravasz Pál, az Előre elnökének irodájában ötpercenként csengett a telefon. - Lesz-e mérkőzés? - Ki beteg? - Hogy áll fél a csapat? - érdeklődtek nagyon sokan. A válaszra vasárnap délutánig kellett várni. Hála dr. Farkas András főorvos segítségének, a lila-fehérek legjobb összeállításukban léphettek pályára.

A 6. percben, amikor Moós 30 m-es bombája a felső lécről vágódott vissza, már minden csabai néző megnyugodott - Itt nagyobb baj nem is lehet - mondogatták.
A 13. percben ismét tűzbe jött a közönség Száraz fejese az egyik védőről az alsó kapufát érintve, pattant szögletre. A 31. percben Nemes fejese a felső lécről a kapu elé pattant, de Láza felszabadított. A 40. percben villámgyors csabai akció Németh vitatható lesén akadt el. Fordulás után Moós két távoli lövése kapott tapsot. Egyre nagyobb fölénybe került a csabai csapat.

A 61. percben Szűcs szabadrúgását Molnár kifejelte és a felfutó Kvasz mintegy 22 m-ről, ballal, kapásból a bal oldali léc mellett bombázott a hálóba. 1:0.

Továbbra sem csökkent a csabaiak nyomása. A 70. percben Schneider átadását Kiss 35 m-ről kapura zúdította. A labda a későn vetődő Korányi feje felett a bal oldali felső léc belső lapjáról az ellenkező sarokba vágódott. 2:0.

Ezután kiengedett a csabai csapat, fölénybe került a SZEOL. Helyzetet azonban nem tudtak összehozni a remek csabai védelem mellett. Tóthnak mindössze Magyar szabadrúgásánál kellett bebizonyítania jó formáját. Az utolsó percekben Németh kitört, már csak a kapussal állt szemben, de csúnyán fölé emelt. A 86. percben felcsattant a vastaps. A csabai közönség így köszöntötte a győztes lila-fehér gárdát.

Az Előre jó iramú, kemény, küzdelmes mérkőzésen főleg szünet után nyújtott jó teljesítményével szerezte meg a győzelmet. A szegediek nem tudtak kibontakozni a kitűnő csabai védők mellett. Jók: Kvasz, Kiss, Szűcs, Moós, Schneider, ill. Molnár, Magyar, Kószó, Nemes.
Nyilatkozatok: Piller Sándor: A játékosok minden dicséretet megérdemelnek, hogy betegségük ellenére lelkesen, odaadóan küzdöttek. Győzelmünket teljesen megérdemeltnek tartom.

Subits Lajos: A lelkesen küzdő és többet támadó csabaiak megérdemelték.

 

Mai kommentár: Amennyiben figyelembe vesszük, hogy a két szomszédos megyeszékhely csapatai között az előző szezonban még kétosztálynyi különbség volt, akkor még inkább dicsőséges a győzelem. Piller mester szokásos szerény nyilatkozatából kiderül, hogy valóban betegek voltak a lila-fehér fiúk. Azonban akkoriban még valami más mozgatta a játékosokat és az a valami ki tudott csalni hétezer embert a Kórház utcai stadionba.

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1969. március 18-ai Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg Elkezdődtek a tavaszi munkák címmel.

 

 

A felvétel képaláírást is kapott: Fogasolnak a békési Egyetértés Tsz 5-ös üzemegységében. Az utóbbi napok kedvező, szeles időjárásában annyira megszikkadt a viszonylag mély fekvésű talaj, hogy lófogattal rá lehetett menni.

A fotót Márton László készítette.

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL