A nap sztorija – Ez történt 1969. március 11-én, Békés megyében

2019. március 11. 10:53 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. március 11-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, valamint a kor örömét, bánatát megélő emberek izgalmas világába. Ma a Népújság olvasói levelekre válaszoló rovata közvélemény-kutatásának eredményeit bemutató jegyzet, a Megyei Művelődési Ház programjairól szóló tudósítás és néhány rövidhír kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Szerkesszen velünk!
Köszönjük az ötleteket!

 

Vasárnap kapták meg olvasóink a közvélemény-kutató íveket és hétfőn már több száz érkezett vissza hozzánk kitöltve. (Mint ismeretes, a közvélemény-kutató lapok szelvényei részt vesznek a nyereménysorsolásban is.)

A Szerkesszen velünk! rovat munkatársai máris átnézték néhány tucat kérdőívet, s örömmel állapítottuk meg, hogy sok hasznos javaslattal, észrevétellel sietnek segítségünkre olvasóink.

Számos kérdőíven szerepeltek a következő kérdések: indítson Család-Otthon rovatot az újság, s ezen belül közöljön meséket, verseket a legifjabbaknak. Mások azt javasolják, hogy közöljünk az eddiginél több sportanyagot és egy hétre előre ismertessük a Magyar Rádió és Televízió műsorát. Gyakran szerepel továbbá a kívánságlistán a folytatásos regény.

Könnyű megnyugtató választ adnunk, hiszen a szerkesztőség már kidolgozta, mivel gazdagítja a lapot április 1-jétől kezdődően, és terveink szerencsésen találkoznak az olvasók óhajával. A lap terjedelmének a növekedése lehetővé teszi, hogy duplájára növeljük a sportrovat terjedelmét és ezzel együtt természetesen tovább javítsuk a tudósítások és a riportok minőségét, érdekességét is. Így minden kedden három, szombatonként kettő, a többi napokon pedig egy-egy oldal terjedelemben foglalkozunk a megye sportéletével, s a legfontosabb országos sporteseményekkel.

Továbbra is mindennap közöljük a rádió és televízió műsorát, de ezenkívül heti egy alkalommal, pénteken az egész jövő heti programot ismertetjük... Áprilistól kezdődően ismét találkozhatnak olvasóink a hiányolt Család-Otthon rovattal és gondunk lesz rá, hogy találjanak benne megfelelő olvasmányt a Népújság legifjabb barátai is. Az eddigiekhez hasonlóan, a továbbiakban is rendszeresen közlünk folytatásos regényeket.

A fenti javaslatokon kívül, a közvéleménykutató íveken szép számmal találkoztunk olyan észrevételekkel, kérésekkel is, amelyek egy-egy téma megírására sarkallják munkatársainkat. Ezeket cikkben dolgozzuk fel mielőbb.

Mai kommentár: Néhány hét alatt csúcsra járatódott a Békés Megyei Népújság új rovata, a Szerkesszen Velünk! Az össznépi kívánságműsor és reklamáló fórum sikerén felbuzdulva a szerkesztők kérdőívet küldtek az olvasóknak. Az 1969. március 11-ei számban a vélemények rövid összegzését olvashatjuk. Érdekes, hogy olyan kéréseket, észrevételeket vettek számba, melyet azonnal meg tud oldani a megyei pártlap. Az újságban – kiváló marketing megoldással – folyamatosan megjelenített beharangozók szerint április elsejétől megújul az újság. Több oldalon érdekesebb anyagokat ígérnek. Kíváncsian várjuk a változást!

 

Egy hét a Megyei Művelődési Házban
Megkezdődnek a Békéscsabai Ifjúsági Napok

 

Fasang Árpád (forrás: lutheran.hu)

Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban ez a hét is érdekes, változatos programot ígér. A keddi napon a megyei szakreferensek beszélik meg a Tanácsköztársasági Művészeti Szemle feladatait, délután pedig a képzőművész kör, a táncklub és az autóépítő szakkör rendezi meg szokásos összejövetelét. Szerdán a nyugdíjasok klubjában lesz találkozó és délután - többek között - a szabás-varrás tanfolyam résztvevői tartanak foglalkozást.

Csütörtökön az Ifjú Zenebarátok hangversenyét rendezik meg délután a művelődési házban, este pedig a téglagyári kultúrotthonban. A műsort az évtizedekkel ezelőtt Orosházán és Szarvason működő országos hírű karnagy és zenepedagógus, Fasang Árpád ismerteti. A pénteki nap a pályaválasztási és továbbtanulási tanácsadás jegyében kezdődik a művelődési házban, majd este 6 órakor a Jókai Színházban nyitják meg a Békéscsabai Ifjúsági Napokat, melyen a művelődési ház művészeti csoportjai is fellépnek.

A szombati nap nagy eseménye a 16 évesek avatása lesz, ezen a művelődési ház irodalmi színpada szerepel, este pedig a bál, melyen a Viktória zenekar szórakoztatja a 16 éveseket.

 

Mai kommentár: A Békéscsabai Ifjúsági Napok vélhetően az 1968-ban, első ízben megrendezett Szegedi Ifjúsági Napok mintájára induló programsorozat. A csongrádi megyeszékhelyen az első ifjúsági napokat a KISZ támogatásával rendezték meg. Vélhetően a csabai program sem úszta meg az ifjú kommunisták kotnyeleskedését.

A kiváló Fasang Árpád karnagy, kórusvezető, zeneszerző, zenepedagógus, szakközépiskolai igazgató húsz esztendőn át élt és tevékenykedett Békés megyében. A fővárosban zeneiskola viseli a nevét.

 

Rövid hírek

 

- A BÉKÉS MEGYEI Tégla és Cserépipari Vállalat téglagyáraiban befejeződött a gépek nagyjavítása és műszaki ellenőrzése. A nyári gyártás - ha az időjárás kedvező lesz - március 15-e után megkezdődik.

- NAGY AZ ÉRDEKLŐDÉS a csoportkísérői tanfolyam iránt. A Békés megyei EXPRESSZ Ifjúsági és Utazási Iroda békéscsabai kirendeltsége a múlt héten beindította a „csoportkísérői tanfolyamot”. Az utazni vágyó fiatalok körében nagy az érdeklődés. A tanfolyamon belföldi idegenvezetőket képeznek.

 

Csoportkísérő kitűző (forrás: vatera.hu)

 

- A SZAKSZERVEZETEK Békés megyei Tanácsának elnöksége - a már kiküldött meghívóktól eltérően, március 15-én, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja gyűlését az SZMT-székházban. A napirendi pontok nem változnak.

- KISZ-TITKÁRI ÉRTEKEZLETET tartottak március 10-én, délelőtt a Békéscsabai Városi KISZ-bizottságon, ahol a Forradalmi Ifjúsági Napok programját beszélték meg.

- MÉRLEGZARÓ KÖZGYŰLÉST tart március 15-én, délelőtt a Békéscsabai Faipari Ktsz. A közgyűlésen a szövetkezet az elmúlt évi eredményét értékeli.

- KÍSÉRLETEK LASER-SUGÁRRAL. Jánossy Mihály, a Központi Kutatóintézet munkatársa tart előadást a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat békéscsabai klubtermében, pénteken este 19 órai kezdettel, amelyben bemutatja a Laser-készüléket

- KÖZÖS KLUBDÉLUTÁN. A békéscsabai Kórház és a békéscsabai Tiszthelyettes Iskola KISZ-szervezete klubdélutánt rendezett szombat délután, ahol további közös - rendezvény, műsoros est, kirándulás, külföldi utazás - programot beszéltek meg.

- MEGOLDÓDIK A VÍZELLÁTÁS problémája Dévaványán és Körösladányban is. A szeghalmi járás négy községében fejezték be már a vízhálózat építését. Hamarosan hozzálátnak Dévaványa és Körösladány községben az árkok ásásához.

- IGÉNYES A JAPÁN VEVŐ. A Gyomai Háziipari Szövetkezet békéscsabai kirendeltsége japán exportra készít kesztyűket. A kártolt fonal ötszálas kötésű kesztyűk súlya páronként nem haladhatja meg a 11 dekát.

- NÉGYSZERESÉRE NŐ a terméshozam volumene. Az év első két hónapja biztató eredménnyel zárult a Szerszám- és Gépelemgyártó Vállalatnál. Január és február termelési értéke meghaladja a 22 millió forintot Az első negyedévben annyit termelnek, mint 1967-ben egy év alatt.

- 30 EZER KISCSIRKE látott napvilágot januártól márciusig a Békéscsabai Baromfikeltetőben. Hamarosan lehet kapni - még a héten - kiskacsákat, kislibákat és francia pulykákat

- HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS. Battonyán, a községi tanács nagytermében, a művelődési otthon helytörténeti és fotószakköre kiállításon mutatja be a Tanácsköztársaság községi vonatkozású sajtótermékeit, propaganda-anyagot, plakátokat.

- ERŐSÖDIK megyénkben a „Szakma ifjú mestere” mozgalom. Az év elején a Szegedi Posta Igazgatóság Békés megyei területén 32 fiatal postás csatlakozott a mozgalomhoz.

- FELDOLGOZZÁK a Szarvas és környéke növény- és állatvilágát A Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tanárai és diákjai már hozzákezdtek a több évet igénylő munkához, hogy összegyűjtsék Szarvas és környéke állat- és növényvilágát. A munkát több kötetben adják ki.

- SZÍRIAI VENDÉGEK megyénkben. Szombat délután a városi tanács dísztermében rendezett nőnapi ünnepségen kedves vendégeket köszöntöttek a város asszonyai és lányai. Megyénkbe érkezett Gádat Dzsabi, a Szíriái Nőszövetség Központi Bizottságának tagja, és Fatima Salih asszony, a nőszövetség tisztségviselője. A vendégek vasárnap Mezőmegyerre látogattak.

- EGY MÁR MEGVALÓSULT... A Népújság január 21-i számában a zöldségboltok hiányáról szólt egyik cikk. A VI. kerület egyik része (Dobozi út, Gyulai út, Telep utca, Hámán Kató utca) zöldségüzlettel nem rendelkezett. A cikk írója ugyan valamelyik feztől várta a megoldást, de egy ügyes üzletember megelőzte azokat. Nagy örömmel üdvözöljük a gyors intézkedést, amely megoldja az itt lakók zöldség- és gyümölcsbeszerzési gondjait Persze, a felsorolt többi üzlet hiányzik továbbra is; a fodrász, a hentes csak heti 18 órát tart nyitva és nincs vendéglő sem. Várjuk a további intézkedéseket, a jogos kérések orvoslását amelyek közül egy másik megvalósult.

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Mai távlatból nézve örömteli, hogy a megye több települését érintő fejlesztésekről szóló hírt olvashatunk.

Érdekes a csoportkísérői tanfolyamról szóló tájékoztató. Semmi meglepetés nincs abban, hogy a kor utazni vágyó fiataljai körében nagy az érdeklődés. Viszont a rózsaszín álmokat rögtön kijózanítja a lap, hiszen közli, hogy a tanfolyamon belföldi idegenvezetőket képeznek.

A békéscsabai VI. kerület lakóinak észrevételét mi is szemléztük januárban. Üdvözlendő, hogy legalább zöldségfronton megoldódott a probléma.

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1969. március 11-ei Békés Megyei Népújság címoldalán jelent meg Átadták a Népújság Teremkézilabda Kupát a győzteseknek címmel. A felvétel képaláírást is kapott: Vasárnap délelőtt került sor Békéscsabán, a Kossuth étteremben a XII. Békés megyei Népújság Teremkézilabda Kupa záróünnepségére. Deák Gyula, a Békés megyei Népújság főszerkesztő-helyettese értékelte a hagyományos mérkőzés-sorozatot. A 11 csoport győztesei itt vették át a győzelmi trófeát, a Népújság Kupát, s itt kapták meg a helyezettek a díszokleveleket. Képünkön a Népújság Kupa egyik dobogós csapata, az NB-s csoport második helyezettje, a Bcs. Kötött II. együttese. Álló sor balról jobbra: Kovácsné, Ancsin, Vaszkó, Tímár és Németh, Orvos, Bartolák.

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

További programok »

FEL