A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. július 3-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma az 1969-ben induló Olvasó Népért Mozgalomról szóló tudósításra, egy békéscsabai tanyán élő anyáról és lányáról szóló szociografikus interjúra, továbbá a Népújság olvasói levelekre válaszoló rovatának következő számából két üzenet és azok válaszaira esett a választásunk. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Az „Olvasó Népért’’ mozgalom a Megyei Népművelési Tanács ülésének napirendjén
Csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel a megyei tanács tanácskozó termében kerül sor a Megyei Népművelési Tanács ülésére, amelyen a megye népművelési szakemberei részvételével három témát vitatnak meg.
Elsőként Lipták Pál, a Megyei könyvtár igazgatója ismerteti a tavalyi könyvhéten megindított olvasómozgalom azóta elért eredményeit, tapasztalatait. Ezt követően a Békés megyei helytörténeti kutatás és honismereti mozgalom eredményei és feladatai kerülnek napirendre. Tekintve, hogy honismereti mozgalmunk 10. évfordulójához közeledik, így a számvetés és reális önértékelés különösen indokolt.
Harmadik napirendi témaként Földi János tájékoztató jelentését hallhatja meg a Megyei Népművelési Tanács a mezőkovácsházi Járási Népművelési Tanács és községi Művelődésügyi Állandó Bizottságok tevékenységéről.
Mai kommentár: 1949. április 24-én, nyílt meg az ország első népkönyvtára Mezőszentgyörgyön. Az esemény 20. évfordulóján, vagyis 1969. április 24-én innen indult a Hazafias Népfront kezdeményezésére az Olvasó Népért Mozgalom. A mozgalomhoz való csatlakozásra való felhívásában szerepel: „A társadalmi fejlődésnek olyan szakaszába jutottunk, amikor az előttünk levő nagy feladatok nemcsak igénylik, de megkövetelik, hogy valóban minél előbb »olvasó nép«-pé váljék a magyar nép…: több évtizedig tartó emberformáló munkára vállalkozunk, amely napról napra megújuló leleményt, szívósságot követel mindazoktól, akik szolgálatába szegődtek...”
Fontos megemlíteni, hogy az UNESCO, vagyis az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete 1969-es jelentésében Magyarország a könyvkiadás és terjesztés problémáival legjobban törődő országok között szerepel. A könyvkiadás abban az esztendőben minden addiginál több könyvet, 6 648 művet jelentetett meg, 63 millió példányban.
Mivel országos szinten is gyerekcipőben járt ez a kiváló mozgalom, így a Megyei Népművelési Tanács ülésén még túl sok eredményről nem számolhattak be a résztvevő elvtársak.
„Nem az én lányom”
Tanya helyett albérletben - Ki tette lakhatóbbá világunkat? - Gyötrelmes gondok
Jó kedélyű, fürge asszonynak ismertem. Büszkén magyarázta; bizony a Lánya különbül él, mint ő fiatal korában. A tsz-ben dolgozik, otthon meg kertészkedik, s tehenet is tart, hát mindent előteremt, amire csak szüksége van Jolikának.
Azóta jócskán eltelt az idő. A napokban a piacozó asszonyoktól hallottam felőle: így jár, aki dámát akar a lányából, mint K.-né. Még azon a délutánon akadtam össze vele. Ahogy rám nézett, szeme tele volt keserűséggel.
Mi történt?
Összeveszett a lányával. Látni se akarja. Ott marad a tanyán halála napjáig. Pedig úgy tervezte, hogy túlad rajta, és beköltözik a városba, mihelyt Jolika befejezi a technikumot. De Jolika, ahogy munkába állt, mintha kicserélték volna. Divatozni kezdett, el-elmaradozott esténként. Először csak szépen szólt neki. S ki tudja, hányadszor elmondta, hogy lánykorában neki nem tellett félcipőre, és mikor tellett volna, akkor se vett, tanyára spórolt, adóra jószágra, meg isten tudja, mire.
Erre Jolika csak legyintett. - Hagyjuk a meséket, anyu.
Elállt a lélegzete is. Ezért a lányért gürcölt annyit!
- Ha be akarsz költözni a városba, akkor tessék, spórolj te is. Én egy fillért se adok a házba. - kelt ki magából.
Másnap Jolika csomagolt. Azóta albérletben lakik.
0
Többször hallani az idősebbektől, hogy ők soha se mondtak nemet szüleiknek. S ha megmondták is, nem húszegynéhány éves korukban. Vitathatatlan, hogy a nemzedékek sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint ma, K.-né úgy élte le lánykorát, mint az ő anyja. Bakancsban járt télen, nyáron mezítláb. Jolika minderre már csak legyint. Semmi köze ahhoz a világhoz. K.-né ezt nem érti meg. Pedig okos, jóravaló asszony, özvegyen nevelte fel a lányt. Jolika olyan, mint a többi fiatal, nem is jobb, nem is rosszabb az átlagnál. A múltat csak hallomásból ismeri. Végighallgatja, meg is érti, hogy édesanyja milyen nehezen kuporgatta össze a tanyára valót. De az egybakancsos világ számára mégis idegen marad. Ha valaki arra szólítja fel, éljen úgy, mint a régiek, fellázad, azt mondja, hagyjuk a meséket. K.-né emiatt arra ítéli magát, hogy egyedül élje le öreg napjait.
Az emberben önkéntelenül felötlik a kérdés: Vajon ki tette lakhatóbbá világunkat? A válasz csak ez lehet: a mai középkorú generáció. K.-né példájánál maradva; munkájával megteremtette azokat a feltételeket, hogy lánya másképpen éljen, mint ő. S mire elvégezte a technikumot, nem ismert rá. Másnak képzelte el. Olyannak, amilyen ő volt lánykorában. A temérdek munka mellett nem futotta arra az ideje, hogy feleszméljen; egy más világ nőtt fel körülötte, mint amilyenben ő született. Jolika a ma lánya.
0
Néhány évtized óta meggyorsult az életritmus. A társadalmi változások az előző korokhoz képest, hihetetlen gyorsasággal zajlottak le. A technikai vívmányok elárasztották az élet minden területét. Mindez a családban úgy jelentkezett, hogy csökkent a szülőknek a gyermekekre gyakorolt hatása. A fiatalok modorát, ideáljait, életfelfogását ma nem az anyám, a szülők, hanem az iskola, a sajtó, a rádió, a tv formálja. Jolika is ezen nevelkedett. Majdnem egy éven át igyekezett alkalmazkodni anyjához, pontosabban anyja régimódi elképzeléseihez. Nem bírta tovább. És édesanyja most ugyan úgy, mint a szülők nagy többsége, értetlenül áll a gyermek sajátos életvitele előtt. Csak azt látják, hogy a gyerekek mások, mint ők voltak hajdanában, de hogy ehhez ők is hozzájárultak, azt már kevésbé. K.-né példája ugyan a szélsőség határánál mozog. Neki nem volt lehetősége, hogy a kor tempójával lépést tartson, de nem is tartott rá igényt. Élete a tanyán megfeneklett a mozdulatlanságban. Hozzá sem a tv, sem a rádió nem jutott el. Szó sincs arról, hogy nem vett tudomást a társadalmi változásokról, de ezek a változások nem ülepedtek le benne.
Ennek ellenére mégsem egyedi az esete. Hiszen megyénk városaiban, tanyákból és falvakból regrutálódott a lakosság nagy hányada. Az is igaz, hogy rájuk erősebben hatott a kor szelleme, mint a tanyán maradottakra. Ennek ellenére sok helyen akaratlanul is megőrizték az elavult szemléleti formákat.
0
A növekedés gondjai soha sem csak egyszerűen gondok, hanem gyötrelmes gondok. A szülőknek is, a gyermekeknek is. A megoldás nagyfokú megértést követel. Persze ez sem olyan egyszerű, ahogy Jolika esete is igazolja, ö ugyanis többször bocsánatot kért édesanyjától, de az hajthatatlan maradt. Ennek ellenére vasárnaponként kilátogat a tanyára egy hosszú hajú, farmernadrágos fiúval. Elbeszélget édesanyjával. De a szavak hidegek.
- Nem az én lányom, hajtogatja továbbra is K.-né, s majd megszakad a szíve tőle.
Serédi János
Mai kommentár: Ismét egy gyöngyszem Serédi János tollából. A helyszín most is a tanyasi világ. Melankolikus történet egy asszonyról és a lányáról, akik nem értik egymást. Egymást követő generációk mégis szakadéknyi a távolság közöttük. Más életmód, más értékrend, más elképzelések a jövőről. Az egybakancsos világ szemben topánkák világával.
Az 1960-as évek végére nőtt fel az a korosztály, mely az úgynevezett szocializmusban született, szocializálódott és nőtt fel. A társadalmi átrendeződésnek, a fejlődésnek, a technikai újdonságoknak köszönhetően ennek a generációnak már könnyebb volt az élete, mint a szüleiké. A két évtized alatt lezajló változás eredménye a riportban szereplők elidegenedése egymástól és a másik értékrendjének elutasítása.
Az ilyen történeteknek szomorú vége szokott lenni, vélhetően nem lett ez másképp K.-né és Jolika esetében sem.
Szerkesszen velünk!
MIT kérdeznek az olvasók?
MIT válaszolnak az illetékesek?
A Strand Vendéglő dicsérete
Serfőző Béla fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy rövid kis írását közöljük a „Szerkesszen velünk” rovatban. Kérésének szívesen eleget teszünk annál is inkább, mivel a benne közöltekről magunk is meggyőződtünk. Levelében többek között az egyre szépülő, épülő Békéscsabáról ír, melynek egyik új létesítménye a Strand Vendéglő. Dicsérőleg ír a vendéglátóipar eme szépen berendezett, modern, ízléses étterméről, ahol már a belépés pillanatában jó érzés tölti el az embert. Szembetűnő az elegáns bútor, de az még inkább, hogy az újonnan érkező vendégeket a felszolgálók udvariasan köszöntik, asztalhoz vezetik, s elegáns magatartásuk is kedves a vendégeknek. Meglepetéssel tapasztalta ezt, hiszen eddig a különböző vendéglátóipari egységekben nem volt ilyenben része az embereknek. Pedig hát, mint írja, „semmi olyan különös dolog nem történik, ami csodálatra méltó lenne, csupán a szocialista kereskedelem és vendéglátás követelményeit érvényesítik”. Itt igazán vendég a vendég, ahol udvarias, figyelmes kiszolgálásban van része. Járt az ország különböző tájain, de sehol sem tapasztalt még hasonló udvariasságot.
„Szívesen eljövök ide máskor is” - ezzel fejezi be levelét. Mi csak annyit teszünk hozzá, hogy jó lenne ezt a nívót továbbra is tartania a Strand Vendéglőnek, hogy valóban kedvenc és látogatott helye legyen a békéscsabaiaknak.
A kocsit nem kell bemutatni?
Botyánszki János gépkocsivezető olvasónk közölte velünk az alábbi esetet, ami úgy érezzük, nyilvánosságot érdemel: az Állami Biztosító békéscsabai városi fiókjához ment, hogy a II. félévi kötelező gépkocsi biztosítás befizetésére csekket kérjen. A szándék jó volt, hiszen be akarta fizetni az esedékessé vált biztosítási díjat. Azonban csekket nem kapott, csak abban az esetben adtak volna, ha bemutatja a forgalmi engedélyt.
Vajon mire jó ez? Hiszen csupán egy nyomtatványt kért, és úgy tudjuk, a biztosítónak egyik fő elve, hogy az ügyfeleket mindenkor a legudvariasabban kiszolgálja.
Még jó, hogy a kocsit nem kellett odavinni és bemutatni.
Szabó Andrást, az Állami Biztosító megyei igazgatóját kérdeztük, mi a helyes eljárás. Elmondotta, hogy a történtekről tudomást szereztek, és gondoskodtak róla, hogy a jövőben ilyesmi ne forduljon elő. A városi fiók vezetőit is figyelmeztették a legudvariasabb ügyfélfogadásra. Arra is van most már lehetőség, hogy azok, akik a járműbiztosítást nem ' félévre, hanem egész évre ki akarják fizetni, megkapják az ehhez szükséges csekket egyszerre. Így tehát semmi akadálya nem lesz a jövőben annak, hogy az ügyfelek minden nehézség nélkül befizethessék a biztosítási díjakat. Vitára azért került sor, mert korábban volt egy olyan rendelkezés, hogy egyeztetni kell a jogosítvány adatait, és ezért kellett bemutatni.
Mai kommentár: Folytatódik a népszerű és sikeres össznépi kívánságműsor és reklamáló fórum, mely egyfajta fogyasztóvédelmi útmutatóként is funkcionált 1969-ben.
Ma is két érdekes esetet emeltünk ki a megjelentett levelekből.
Az első levél azért nagyon érdekes, mert Serfőző Béla, nem kér, nem szid senkit, és nem panaszkodik. Egyszerűen talált egy pozitív példát és vette a fáradtságot, megosztotta másokkal az élményét. Szokatlan teljesítmény a Békés Megyei Népújság panaszfalra hasonlító rovatában.
A második levél már a szokásos bosszankodós hangnemben íródott és az Állami Biztosító bürokratikus, rugalmatlan eljárását kritizálja. Tegyük hozzá: teljes joggal. Szerencsére Botyánszki János saját levelét kellő cinizmussal zárta. A biztosító vezető elvtársának magyarázkodása pedig kellően szánalmasra sikeredett.
Egy fotó
Mai fotónk az 1969. július 3-ai Békés Megyei Népújság hátoldalán jelent meg Talán már strandolhatunk címmel. A békéscsabai fürdőben készült kép önmagáért beszél, ezért a szerkesztők nem adtak neki képaláírást.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
