A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. július 5-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma az NDK-ba készülő fiatalokkal készített interjú, a mezőhegyesi címerező táborról szóló riport, továbbá a Quick Cola sikerével foglalkozó tudósítás kerül reflektorfénybe. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és természetesen a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Az NDK-ba készülnek dolgozni és tanulni
A Megyei Tanács Munkaügyi Osztályán találkoztam velük. Éppen az útlevélkérő-lapot töltötték ki. A szemüvegest Szekercés Andrásnak, hívják. Asztalos. Az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezet műhelyében tanulta a szakmát és utána is ottmaradt dolgozni. Egy év múlva, az idén áprilisban, megkapta a Kiváló Dolgozó jelvényt.
- Miért mész az NDK-ba? - kérdem tőle.
- Úgy tudom, hogy az asztalosiparban is jó technikai felszerelések vannak kint. Szeretném még jobban megtanulni a szakmámat. Csábít az idegen ország, az idegen környezet megismerése.
- Mit mondtak a szüleid?
- Amikor elmondtam szándékomat, ellenezték. Aztán, amikor beszélgettek másokkal és megtudták miről is van szó, beleegyeztek.
- A munkatársaidnak mi a véleménye?
- Biztattak. Azt mondták, menjek csak. Jót tanulhatok a német munkásoktól, ők is jönnének, ha nem kötné őket a feleség meg a gyerekek. Azt mondták, addig menjek, amíg fiatal vagyok.
- Találkoztam kin dolgozó fiatalokkal, akik év szabadságukat itthon töltötték. Egyikük-másikuk úgy viselkedik, mintha Eldorádóból jött volna. Mi erről a véleményed?
- Hülyeségnek tartom, ha valaki megjátssza a nagy fejet. Szerintem a fej az, akinek van célja, s ezt szerényen éri el. Én is öltözködök majd, meg minden, de ha hazajövök, hát akkor is tudni fogom, hogy innen mentem ki és ez az otthonom. Radebergben, ahová készülök, van egy konyhabútorgyár. Modem gépekkel, technológiával. Ez az érdekes nekem. Három év alatt, amíg kint leszek, elsősorban a szakmai tudásom akarom bővíteni.
A másik legény, Csomós Pál, ugyancsak 18 éves.
- Nincs szakmám. Nyolc általánost végeztem, aztán beálltam dolgozni. 1600-at keresek. Nem kevés, de nem is sok. Ha szakmám lesz, többet kereshetek.
- Milyen szakmát választasz?
- Lakatos akarok lenni. Arra mindig szükség van. Németül? Nem tudok. De az oroszt elég jól beszélem. Talán az első időben boldogulok vele. Tudom, nehéz lesz, de három év alatt majd csak megtanulom a dolgokat. Ha hazajövök az érettségi bizonyítványt is szeretném megszerezni.
- Mennyi a kalandvágy elhatározásodban?
- Kár lenne tagadni, mert az is van - válaszol nevetve.
- Azt mondtad, a csabai ingatlankezelőnél dolgozol. Mit mondanak a munkatársaid?
- Nem mondtam még nekik. Azt hiszem, megértik majd.
Két fiatallal beszélgettem a 160 közül, akik az év szeptember 11-e után a Német Demokratikus Köztársaságba mennek dolgozni, tanulni, világot látni. Egyikük jó szakmunkás, Kiváló Dolgozó, másikuk szakmát megy tanulni. Erről a lehetőségről mindketten szóbeszéd útján értesültek. Németül egyikük sem tud. Ezért elhatározták, hogy még indulás előtt elsajátítják az alapvető ismereteket. Persze, addig még sok mindent el kell intézni.
Reméljük, elképzeléseiket valóra tudják váltani és jó, illetve még jobb szakmunkásként -üdvözölhetjük őket három év múlva.
Mai kommentár: Tanulságos történet 1969 nyarán külföldre igyekvő fiatalokról. Békés megyéből, az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezet műhelyéből nézve a Német Demokratikus Köztársaság már majdnem nyugatnak látszik, ahol ugyebár jobb az élet és másként süt még a nap is. A város kiválasztásában vélhetően szerepet játszott, hogy Radebergben van egy egészen kiváló sörgyár is.
Az újságíró csak a végén teszi fel a legfontosabb kérdését a kalandvágyról, melyre nem tagadás a válasz. Nem is lehetett tagadni a kalandvágyat. Mindemellett egy jó nagy adag bátorság is kellett, hiszen még a nyelvet sem beszélte a két fiatal, mégis az utazás mellett döntöttek. Ha belegondolunk más kitörési pontjuk nem is nagyon lehetett 1969-ben.
Szekercés András ás Csomós Pál ma 68 évesek, ha valaki tud róluk, akkor kérjük értesítse a behir.hu szerkesztőségét, szívesen megírnánk történetüket!
Tábor, 1969
Üzenet a Porzó térről
A szokatlan időjárás megtréfálta a Mezőhegyesi Állami Gazdaság vezetőit is. A szokásosnál hamarabb vetett címert a kukorica és így nem lehetett tovább várni. Ezért aztán egy héttel korábban trombitálták össze a diákokat. Június utolsó vasárnapján volt a megnyitó a mezőhegyesi címertáborban.
A sátorváros eldugott helyen fekszik, magas fák és kukoricatáblák között. A bejáratnál nincs őr, nincsen igazoltatás sem. Végig a Bibe úton sátrak sorakoznak. Összesen nyolcvan. A vízelvezető árkok sehonnan sem hiányoznak. Ezek különösen jó szolgálatot tettek az utóbbi napokban, hiszen szinte állandóan esett. Ott jártunkkor is többször fedezékbe kergette a címertábor lakóit egy-egy zápor. De amint a felhő kiadta a mérgét, kisütött a nap, s a tárcsáktól fénylő Porzó teret újra ellepték a lányok. Parázs röplabda-mérkőzés, harsány csatakiáltásokkal kísért tollaslabda-párviadal, levélírás volt az ebéd előtti program. Galbicsek Dalma éppen szüleinek írt Mezőmegyerre. Engedélyével beleolvastunk a levélbe. „Hát esküszöm, ekkora kukoricát még nem láttam. Szabályszerűen elveszek benne. Körülbelül 2,5 méter magas”. Pillanatok alatt körénk gyűlnek a táborlakók és hangos óvációval állítják, hogy valóban igaz, amit Dalma írt. A lökösházi Fodor Zsuzsa és az újkígyósi Gesztes Mária (mindketten voltak már címerezni) nevetve bizonygatják, hogy ide létra kellene, olyan magas a szár. A gyomai gimnazisták triója a munka fortélyát vitatta meg. Pintér Erzsébet így mesélte el a címerezés technikáját.
- A kukoricát derékon felül fogjuk meg (azért, hogy el ne törjön) és lehajtjuk. A címert kitépjük és eldobjuk.
- Látszólag egyszerű dolog ez - toldja meg a dévaványai Gyöngyösi Ilona - csak amikor az ember már hetvenedszer nyújtózik, az az érzése, hogy ólomból vannak a karjai.
- Persze, az izomláz egy-két nap alatt eltűnik - nyugtatja meg a kedélyeket a rutinos címerező hírében álló Zentai Zsuzsa. - Nekem elhihetik, tavaly is itt voltam.
- Én még nem láttam ilyen közelről - vallja be „férfiasán” a kunágotai Kovács Erzsi -, pedig a szüleim a tsz-ben dolgoznak. Most már tudom, hogy van négy apa- és tizennégy anyasor, s a címert azért kell kiszedni az utóbbiakból, hogy a nemesített apasorok porozzák be a termőket.
Hirtelen megszólalt a tábori hangszóró. A lányok mintegy varázsütésre szétrebbentek. Kezdődik az ebéd. Vajon mit' főzött Karcsi bácsi? Lunczer Károly már hatodik éve viseli a „tábori konyha főparancsnoka” büszke címét. El sem tudná képzelni a nyarat a sátorváros nélkül. Most még csak 200 személyre főzött kiadós ebédet, de a hét végére ez a szám megduplázódik. Szükség is van a kalóriára és a dolgos kézre. Ebben a szezonban 1073 hold kukoricát címereznek a mezőhegyesi tábor lakói. A lányok héttagú brigádokban dolgoznak és 6-700 forintot kapnak két hét után. A diákpénztárcához mérve ez bizony szép summa. Hát még ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a szabad ég alatt eltöltött tízegynéhány nap alatt alaposan le is bámulnák, akkor - és ez nemcsak a mi véleményünk - a címerezés és csaknem felér egy nyaralással. Csak süssön a nap!
Szegedi Elek táborvezető az időjárás miatt kesergett. Igaz, a sátrak kiállták az első néhány nap esőpróbáját; nem ázott be egyik sem. Az ismerkedési estet viszont meg kell ismételni. Első alkalommal még kevesen voltak és az idő is hűvös volt. Vasárnap újra benépesül a Porzó tér. A lányok nem maradnak táncpartner nélkül, hiszen a mezőhegyesi MTH-s fiúk örömmel vállalkoztak arra, hogy egy kellemes estét töltsenek 400 csinos diáklány között.
Braczkó István
Mai kommentár: Mezőhegyesen a címerezést szinte mindig diákok végezték és végzik ma is.
„A kukorica címerezés, vagy egyszerűen címerezés, a kukorica hibrid vetőmag előállítás egyik legfontosabb technológiai művelete, mely során egyes kukoricanövények hímivarú virágzatának kézi vagy gépi úton történő eltávolítása történik. A címerezési munkálatokat általában diákok végzik megfelelő felügyelettel és vezetéssel.” – derül ki a Ménesbirtok 2019-es címerező táborba szóló felhívásra. A munka már megkezdődött, de még fél turnusra lehet jelentkezni. Igaz ma már nem sátrakban, hanem kollégiumban laknak és nem Lunczer Károly készíti az ételt, hanem mások. Továbbá vélhetően a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium diákjait sem hívják meg az ismerkedési estre. És valószínűleg ma már ismerkedési est sem létezik.
Sláger lett a Quick Cola
Az új üdítő ital gyártásának megkezdésekor „Sláger lesz-e a Quick Cola?” címmel számoltunk be. Azóta a kérdés eldőlt, valóban sláger lett a Quick Cola. A Békés megyei Szikvíz- és Szeszipari Vállalat naponta 10 ezer palackkal gyárt a rövid idő alatt megkedvelt hűsítő italból. Más megyékbe is szállít a vállalat, Csongrád és Bács-Kiskun megyében naponta 6000 palack fogy el. A sikeren fölbuzdulva gyakran látogatnak Békés megyébe az ország szikvízipari szakemberei. Szeretnék máshol is meghonosítani a Quick Cola gyártását.
Mai kommentár: Az amerikai kólaital a szocialista táborban évtizedekig az imperializmus rettegett, ám vágyott szimbólumának számított, ami ellen a baráti országok saját kóláikkal vették fel a harcot. Ezen gyenge utánérzéseknek volt az egyik prototípusa a Quick Cola mely alapanyagát a Német Demokratikus Köztársaságból importálta kishazánk, Békéscsabán már csak a buborékos vizet kellet hozzákeverni.
Érdekes, hogy sláger lett a Quick Colából, hiszen 1968-tól kezdődően hazánkban is állítottak elő Coca-Colát. Meglepő, hogy éppen a sokat bírált Coca-Cola lett a második világháborút követően az első amerikai termék, amelyet Magyarországon is elkezdtek gyártani.
Egy fotó
Mai fotónk az 1969. július 5-ei Békés Megyei Népújság hátoldalán jelent meg Ifjúsági ház és szálloda Békéscsabán címmel.
A felvétel nem kapott képaláírást, de jól kivehető, hogy az Ifjúsági ház, a mai Csabagyöngye Kulturális Központ körbe van kerítve, vagyis még zajlik az építkezés.
A fotót Demény Gyula készítette.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
