A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. július 8-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő emberek világába. Ma a gyulai Eszperantó Nyári Egyetemről szóló beszámolóra, egy éjszakai tejbegyűjtésen készült riportra, továbbá a legendás, Békéscsabán nevelkedő Gedó György, olimpiai-bajnok ökölvívóval készült interjúra esett a választásunk. Mai lapszemlénket is kiegészítjük egy aznapi fotóval és a 2019-es kommentárok sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!
Dr. Ortutay Gyula akadémikus, a TIT elnöke nyitotta meg a VII. Eszperantó Nyári Egyetemet
"Vasárnap reggel 9 órakor teljesen megtelt a gyulai tanácsháza fényárban úszó nagyterme, amikor a VII. Eszperantó Nyári Egyetem elnöksége elfoglalta helyét az emelvényen. Nemzetiszínű, vörös és Gyula város zászlója díszítette a főfalat, középen a nemzeti címerrel s az eszperantó mozgalom emblémájával. Az elnökségben helyet foglalt Berczely Béla, a szövetség titkára, Nagy János, a megyei tanács művelődési osztályának vezető-helyettese, dr. Vidó István, a vb elnöke, dr. Szemenyei Bálint, a Békés megyei Eszperantó Bizottság titkára, dr. Ortutay Gyula, akadémikus, a TIT országos elnöke, Engedi G. Sándor, a megyei pártbizottság titkára, a SEU tanácsának elnöke, Kádár Imre tanár, a SEU titkára, Bandurovits József, a SZOT képviselője, Dumitrás Mihály, a megyei eszperantó bizottság elnöke és dr. Krupa András, a TIT megyei titkára. A széksorokban ott ültek az eddig legnagyobb számban megjelent külföldiek mellett a hazai eszperantisták, valamint a gyulai érdeklődők.
A Himnusz után Enyedi G. Sándor elnök köszöntötte az egyetem hallgatóit, a megjelent vendégeket, utána dr. Ortutay Gyula mondotta el megnyitó beszédét. Elismeréssel szólt az eszperantó mozgalom jelentőségéről, amit a TIT is teljes mértékben méltányol, tudatában van fontosságának. Ezért vezették be a József Attila Szabadegyetemen is a nyelv oktatását.
A Zamenhof alkotta nyelv különösen a mostani forrongó világban számottevő összekapcsoló erőnek bizonyul. Nemcsak önálló nyelvvé izmosodott, hanem jelentős a szerepe a népek barátságának ápolásában is. Az, hogy a finnek nemzeti költeményének, a Kalevalának, a világirodalom remekeinek eszperantóra való átültetésében magyarok is közreműködnek, az a körülmény, hogy már eredeti irodalomról beszélhetünk, igazolja a nyelv történelmi szerepét és a szükségszerűségét.
A továbbiakban megemlítette, hogy hazánkban hatvanezer tankönyv fogyott el az általános és középiskolákban, négy főiskolán oktatják a nyelvet, 600 pedagógus tanítja a fiatal nemzedéket. Az országban 120 csoport működik, számukra négy sajtótermék készül. Megemlítette, hogy az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemen az ő rektorsága alatt vezették be a felsőfokú eszperantó tanárképzést. Mindezek alapján a TIT örömmel illesztette be hivatalos nyári rendezvényei közé a Gyulai Eszperantó Nyári Egyetemet is. Beszéde végén magyar és eszperantó mondattal hasznos és kellemes időtöltést kívánt a hallgatóknak.
Ezután dr. Vidó István, a gyulai városi tanács végrehajtó bizottsága és a város lakossága nevében köszöntötte a külföldi és a hazai vendégeket, Kádár Imre. ugyancsak üdvözlő szavak után ismertette a programot.
Az ünnepélyes megnyitó után elhangzott az első előadás: Magyari Gábor barlangigazgató az aggtelek-jósvafői cseppkőbarlangról tartott nagy érdeklődéssel kísért ismertetőt. Közös ebéd, várlátogatás és közös vacsora szerepelt még az első nap programján."
Mai kommentár: Lazaro Ludoviko Zamenhof 1887-ben hozta létre az eszperantót, a nemzetközi nyelvet, melyet a századfordulótól már Magyarországon is oktattak. 1902-ben létrejött a Magyarországi Eszperantó Társaság, 1913-ban megalakult a Magyarországi Eszperantista Munkások Egyesülete, s az 1920-as évek végén működő 23 munkás eszperantó csoport közül három Békés megyében munkálkodott. A mozgalom legerősebb bástyája érdekes módon, a polgári Gyulán alakult ki. Itt kezdődött 1962-ben és tartott 25 éven keresztül az Eszperantó Nyári Egyetem. Az első program létrehozásában a legnagyobb szerepet Enyedi G. Sándor, a városi tanács elnöke és Kádár Imre, a helyi eszperantisták vezetője játszotta. A nyári egyetemeken az egymást követő években százötvenen-kétszázan vettek részt, körülbelül ugyanannyi magyar, mint külföldi hallgató érdeklődővel. Az egyetemet országos és nemzetközi szinten is elismerték. 1971-től kezdve eszperantó könyveket és a Magyar Eszperantó Szövetség hivatalos lapját Gyulán nyomtatták. 1976-ban az UNESCO a nyári egyetemet felvette a világ legjelentősebb rendezvényei sorába. Az Eszperantó Világszövetség elnöke két alkalommal tisztelte meg jelenlétével a házigazdákat és vendégeiket. A szakmai sikerek ellenére az utolsó években a nyári egyetem szervezői egyre súlyosabb pénzügyi gondokkal küszködtek, de utolsóként a nyári egyetemek sorában, 1988-ban sikerült megrendezniük a jubileumi 25. Eszperantó Nyári Egyetemet.
Számunkra nincs se ünnep, se vasárnap
Éjszakai tejbegyűjtésen
"Gyulán, a Tejipari Vállalatnál kék-fehér színű tartálykocsik állnak a mosón. Vastag vízsugárral öblítik ki az alumínium-tartályokat azután még egyszer leellenőrzik a motort az indulás előtt. Az óramutató a porta blokkolóóráján alig haladta túl délután a hat órát, amikor elindulunk az elég hosszú nevű - Tejipari Szállítási Szolgáltató és Készletező Vállalat tartálykocsiján, hogy a környező községekben a napközben begyűjtött tejet átvegyük.
A szellős kocsifülkében útközben ismerkedem meg a „pilótával”, Flinta Mihállyal, aki már öt éve járja a megyét és úgy ismeri, mint a tenyerét.
Az első állomás
A Gyuláról Elekre vezető műúton robogunk Az eleki presszóban egy forró dupla segítségével készülünk fel a - legalább is számomra - hosszúnak ígérkező éjszakára. Még világos van, amikor elhagyjuk a községet. Lökösháza felé menet, a mezőről, a földekről hazafelé tartó emberekkel találkozunk. Kerékpárjuk csomagtartóján frissen vágott here és csalamádé.
- Melyik lesz az első állomás? - kezdem a beszélgetést.
- Lökös kettő. Mindjárt odaérünk. Azt mondják, valamikor csárda volt az épület, ahol most a tejbegyűjtő van. Méghozzá nem is akármilyen. A hagyomány szerint a Szélmalmi Csárda - régen így hívták - kedvenc helye volt a betyároknak, még Rózsa Sándor is járt ide. A pincéből alagút vezet ki a határba. Igaz, már használhatatlan, beomlott.
Földes úton kanyarodunk az épület elé. Előkerül a vastag gumicső, amelyen keresztül percek alatt átfolyik a tej a kocsiba. Igaz, alig másfél hektoliter volt az egész.
- Ide csak néhány környékbeli lakos hordja. Bent a faluban már több lesz.
Az úton, a falu felé tovább folytatódik a beszélgetés. Ahogy beérkezünk Lökösházára, rövid ideig várni kell, mert a helyi állami gazdaságból nemrég érkezett be két kocsi kannás tej, mit most vesznek át.
Jó a szarvasmarha-állománya a gazdaságnak. Naponta 1500-1600 liter tejet szállítanak be. A járat ide kétszer jön naponta.
Kevermes következik. Itt nem állunk meg, mert nappal már elszállították a tejet. A vastag esőfelhők miatt már szürkületbe hajlik a nappal. Talán most vacsorázik a kislány, az ország tízmilliomodik állampolgára, aki itt él Kevermesen.
Nagykamaráson van az egyetlen tejátvevő, aki férfi. A többi helyen mindenütt nők dolgoznak.
Gyakorlati foglalkozáson
Tóth Imre, aki nemrég még a helyi termelőszövetkezet állattenyésztési brigádvezetője volt, most itt teljesít szolgálatot A helyiségben két kislány sürgölődik. Mezőgazdasági iskolába járnak és most három napot töltenek gyakorlati foglalkozáson. Hozzáértéssel vizsgálják a tejet, műszerekkel állapítják meg a hő- és savfokot, zsírtartalmat. Ismerkednek a tejkezeléssel és az azzal összefüggő tudnivalókkal. ,
Elhagyva a községet, felgyulladnak a reflektorok és az eddig tág határ néhány méterre zsugorodik. Csak a fényszórók által megvilágított utat látjuk magunk előtt. Ráadásul megered az eső és csak az ablaktörlő motor egyhangú zúzása hallatszik, ahogy a kis gumilapátok törlik tisztára az esőverte üveget.
- Az éjszakai munkához hozzászokunk. Még nem is rossz, különösen nyáron, amikor szép az idő, ragyog a Hold. Fütyülünk, dúdolgatunk útközben és így gyorsabban múlik az idő, hamarabb világosodik az ég alja. De ilyenkor, amikor hűvös is van, zuhog az eső, sehol egy teremtett lelket nem lehet látni, ezt nem szeretjük - mondja útitársam.
A reflektorok fénye helységnévtáblára vetődik. Almáskamarás.
- Itt dolgozik a környék legrégibb tejátvevője, Mohácsi György - tájékoztat - 1938 óta, együtt a feleségével. Az ember már nyugdíjas, de ketten a feleségével még jó néhány évig elboldogulnak. A tejátvevő-helyiségek jól el vannak látva gépekkel, szivattyúkkal. Már csak rossz emlék az az idő, amikor kannánként kellett kihordani a tejet a kocsira. Csak az ünnepi műszak maradt. Nincs itt se ünnep, se vasárnap. A tej nem ünnepelhet.
Itt kilencszáz literre gyarapodott a szállítmányunk. Az eső mellett még egy kellemetlenség: az országút nagyon rossz, hatalmas gödrök, teli vízzel. A legnagyobb óvatosság mellett is elkerülhetetlen, hogy egyikbe-másikba bele ne zökkenjünk. Ilyenkor a felgyülemlett víz a szélvédőablakig csapódik.
Hajnalra megtelik a tartály
Kisdombegvháza következik. A község kihaltnak látszik, csak a moziból és a kocsmából szűrődik fény az útra. A tejátvevőben senki sem vár, csak a kürt hangjára jön néhány perc múlva. A házak előtti árkokat színültig megtöltötte az órák óta zuhogó eső. Innen a rossz út még Kunágotán túl is elkísér.
Ezerliteres tejes tartály várt Magyarbánhegyesen. Tíz perc sem telt el, amíg a szivattyú felszippantotta a tartalmát. Az egyre súlyosodó teherrel és a sárral a kocsi motorja egyre nehezebben tudott megbirkózni.
- Már csak két község van hátra. Igaz, az idő is halad, tizenegy óra felé közeledünk. Medgyesegyházán már nincs sok, Medgyesbodzáson felvesszük a hat kanna tejszínt és indulunk hazafelé.
Éjfél elmúlik, mire beérünk Gyulára. Amíg a kocsiból leeresztik a tejet és megvizsgálják, rövid időre ledől az ülés párnájára és szundít egyet. Bezörögnek az ablakon, és indulunk Csabaszabadiba, Újkígyósra, Szabadkígyósra. Jócskán kivilágosodik, hiszen négy óra is elmúlt már. amikor innen visszaérkezünk. A menetleveleket kiállítja, átadja a kocsit a váltójának, felül a biciklire, hazamegy. Ismét vége egy éjszakai útnak."
Béla Ottó
Mai kommentár: Béla Ottó remek riportjával tökéletes betekintést kapunk a tejbegyűjtők korabeli munkájáról. Az ünnepnapokon és vasárnap is zajló munka, az éjszakázás, a rossz utak ellenére azok közül, akik elolvasták az írást, azok közül – vélhetően – sokan tejbegyűjtők kartak lenni. Ez a foglalkozás ugyanis romantikus, mozgalmas, érdekes és még fütyülni, énekelni is lehet munka közben. Kell ennél több?
Több támogatást érdemel Békéscsaba ökölvívósportja - mondotta Gedó György, Európa-bajnokunk
"A magyar ökölvívósport számára nem sok babér termett Mexikóban. A közvélemény szorongással engedte útjára a június eleji Európa-bajnokságra készülő magyar csapatot. De amit csak titokban reméltek a szakemberek - valóra vált. Versenyzőink bravúrosan szerepeltek, Orbán, Gedó felállhatott az Európa-bajnoki dobogó legmagasabb fokára. Számunkra, Békés megyeiek számára különösen Gedó György teljesítménye nagy-nagy öröm, hiszen a húszéves sportember Békéscsabán ismerkedett meg az ökölvívással, s innen indulva, a Vasas versenyzőiéként érte el hatalmas sikerét.
Az újdonsült Európa-bajnok nemrégiben rokonai, barátai, ismerősei társaságában töltött Békéscsabán néhány napot. Ezt az alkalmat használtuk fel arra, hogy nyilatkozatot kérjünk Gedó Gyuritól, aki így beszélt eddigi sportpályafutásáról.
– Nyolcéves voltam, amikor barátaim focizni hívtak – kezdte a visszaemlékezést. – A Kazinczy utcai stadionba mentünk, de én a focipálya helyett a tornaterembe kukkantottam be, ahol csak úgy puffogott a homokzsák, s csattogtak a kesztyűk. Odabent szorgalmasan edzettek az Építők ökölvívói.
– Valaki megkérdezte tőlem, tetszik-e, amit látok. Hogyne – feleltem, majd én is megpróbáltam a dolgot... Az a fiú, akivel összeakaszkodtam, alaposan elkent.
Amikor az edzésről hazaértem, kétszer kellett kopogtatnom ahhoz, hogy anyám végre beengedjen. Nem ismert meg... Pocok bácsiék nem hitték, hogy még egyszer lemegyek az edzésre. De én bizony - csak elmentem! Egyre jobban megtetszett a sportág, edzőm, meg a többiek, Pinke bácsi, Figi sokat foglalkozott velem. Hej, de jó gárda volt akkor az Építőknél! Sokat tanultam. Sokat bemutatóztam a csabai színházban, a szabadtéri színpadon. Így kezdődött.
– Meséljen a folytatásról.
– Amikor ipari tanulóként Pestre, a hajógyárba kerültem, a Magyar Pamutba mentem bokszolni. Onnan kerültem a Vasasba.
– Nem is olyan régen sokat írtak a lapok arról a bizonyos szabálytalan igazolásról. Mi volt az igazság?
– Kellemetlen, adminisztrációs hiba volt, de hagyjuk ezt. Elmúlt, nem haragszom senkire, elfelejtettem azt, ami történt, hiszen a végén minden jóra fordult.
– Halljunk most valamit arról a bukaresti kilenc percről.
– Hát... Nehéz, nagyon nehéz volt az EB-döntő. Kemény ellenfélnek bizonyult az olasz Udella, de ma már – főként az Európa- bajnokságon – nincs könnyű ellenfél. Mindent annak köszönhetek, hogy sikerült jól felkészülni. Nagyon akartam, hiszen Mexikó után bizonyítani kellett. Nemcsak magamért, hanem az egész magyar ökölvívásért ,,verekedtem”.
– Kik segítették, egyengették útját?
– Kocziha János bácsi adott először bokszkesztyűt. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek mesteremnek, Szalai Lászlónak, a vezetőedző Papp Lászlónak, s orvosunknak, aki a bal szemem fölött remekül összehúzta azt a sebet, amely könnyen elüthetett volna az aranyéremtől.
– Milyen érzés Európa-bajnoknak lenni?
– Elhiheti, egy húszéves fiatalember számára mily nagy boldogság az aranyérem. Már ott, Bukarestben rengeteg autogramot kellett adnom, klubomban; munkahelyemen, s itt Csabán, a rokonságnak, a régi barátoknak sokat kellett mesélnem, de szívesen teszem. Európa-bajnoknak lenni viszont nemcsak remek érzés, hanem nagy felelősség is, hiszen a neheze - csak ezután jön!
– Mondjon valamit Gedó Györgyről, a magánemberről.
– Mi tagadás, nem vagyok időmilliomos. Az Universal Ktsz-ben dolgozom, van olyan időszak, amikor naponta kétszer edzem, még a május elsejét sem hagytam ki. Szeretek magnózni, moziba járni, nem iszom, kedvelem a jó zenét, akár cigányzene, akár beatzene az.
– Járt a csabai ökölvívók edzésén?
– Hogyne, megnéztem őket. Örömmel láttam, 20-28 fiú dolgozott az edzésen. Nem bírtam ki, kesztyűt húztam, s úgy, civilben iskoláztam egy kicsit unokaöcsémmel, Gedó Sanyival, akit nagyon ügyesnek tartok. Meggyőződésem, rengeteg tehetséges srác jár az Előre edzéseire. A fiúk közül biztos lesz olyan, akiről még sok jót hallhatunk.
Az eredmények azonban nem jönnek maguktól. Támogatni kell a csabai ökölvívókat, lehetőséget kell biztosítani számukra ahhoz, hogy fejlődjenek, mert ma már nagyok a követelmények, s másképp nem lehet eredményesen szerepelni. Ezt kérem, ezt tanácsolom a sportvezetőknek - mondotta búcsúzóul az Európa-bajnok.
Mai kommentár: Gedó György 1949. április 23-án született Budapesten. Vér szerinti szüleit nem ismerte, 2 éves korában nevelőszüleivel Békéscsabára költözött, itt kezdett bokszolni a Békéscsabai Építők Előre klubban. A békéscsabai 8-as iskolában tanult. Nyolcévesen vett részt először ökölvívó edzésen. Nevelőedzői Kocziha János és Pinke János voltak. 1965-től a Magyar Pamut versenyzője volt, két év múlva a Budapesti Vasashoz igazolt, ahol a világhírű mesteredző, Adler Zsigmond tanítványa lett, őt tekinti nevelőapjának. Az élmezőnyben 1968-ban, az abban az évben bevezetett legkisebb súlycsoportban, a 48 kilós kislégsúlyban (papírsúly) bajnoki címmel mutatkozott be. Gedó György a müncheni olimpián aranyérmet szerzett, kétszer volt Európa-bajnok és az egyetlen magyar ökölvívó, aki négy olimpián is részt vett 1968 és 1980 között. Később a Testnevelési Főiskolán folytatta tanulmányait. Számtalan kitüntetése közül legutóbb, 2017-ben a Békéscsaba halhatatlan sportcsillaga címet kapta a várostól, ahol felnőtt és ahol bokszolóvá vált.
Egy fotó
Mai fotónk az 1969. július 8-ai Békés Megyei Népújság 6. oldalán jelent meg a Dalostalálkozó Békéscsabán című beszámoló illusztrációjaként.
Az anyag az 50 éves múlttal rendelkező munkáskórusok békéscsabai vendégszerepléséről szól. A felvétel képaláírást is kapott: Úgy mint egykor... Mai munkásdalosok pihenője a Bandika-fánál.
A fotót Demény Gyula készítette.
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
