A nap sztorija – Ez történt 1969. július 15-én, Békés megyében

2019. július 15. 13:14 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. július 15-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma az egyre súlyosbodó közlekedési balesetekről szóló beszámoló, egy, a női fehérneműk hiányát boncolgató riport továbbá néhány rövidhír kerül reflektorfénybe. Hasznos időtöltést kívánunk!

Halál az utakon - Az ital tovább szedi áldozatait - Szigorú intézkedések


Félelmetesen emelkedik a közlekedési balesetek statisztikája és főleg az ital hatása alatt történteké. Megyénkben az elmúlt napokban több súlyos baleset következett be. Szombaton a Szeghalom és Körösladány közötti vasúti átjárónál Horváth Gyula szeghalmi lakos ittasan, a megengedettnél nagyobb sebességgel vezette motorkerékpárját és elvesztve uralmát a gép felett, nekiütközött egy telefonoszlopnak. A súlyos sérülése mellett az anyagi kár is jelentős.

A Mezőkovácsháza és Reformátuskovácsháza közötti, 8-as számú italbolt előtt ugyancsak ittas állapotban akart a túlsó oldalba szabálytalanul átjutni Csuha Bálint. Féktávolságon belül került Lachata Pál személygépkocsija elé, amely elütötte. Súlyos sérüléssel fizetett az italért és a szabálytalanságért.

Ellenőrzés Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján (forrás: FORTEPAN/Magyar Rendőr)

Mezőhegyesen is áldozatot követelt az ital. A Néphadsereg úton Csóka Tivadar ittasan vezette személygépkocsiját és előzés közben elütötte a kerékpárján szabályosan közlekedő Rezgő Antalnét. Szerencsére kisebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel úszta meg a balesetet a kerékpáros.

Békésen, a Cseresznye és Gyulai út kereszteződésében történt szerencsétlenség. Fenyvesi György László gyulai lakos motorkerékpárján fékezés közben, az esőtől síkos úton felborult. Utasát, Menyhért Bertalant súlyos, de nem életveszélyes sérüléssel szállították kórházba.

Békéscsabán, a Bartók Béla és Petőfi utca kereszteződésében Frankó Mátyás telekgerendási lakos motorkerékpárjával szabálytalanul kanyarodott és összeütközött az ugyancsak motorkerékpárral közlekedő Heitler József gerlai lakossal. A baleset következtében Frankó Mátyás 8 napon túli, Heitler József és felesége 8 napon belüli sérülést szenvedett.

A hét vége sajnos halálos balesetekkel is szolgált. Vasárnap a délelőtti órákban a dobozi Kenderesi kanális partján, Vágner Gábor dobozi lakos motorkerékpárjával egy telefonoszlopnak rohant és olyan súlyosan sérült meg, hogy kórházba szállítása után meghalt. A motorkerékpár másik utasa, az ugyancsak dobozi Lukucz István nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Az ital hatása alatti virtuskodás és felelőtlenség okozta halálát a hétfőre virradó éjjel Kontár Jánosnak. Batta András kondorosi tsz-tag Katona Márton társaságában italozott a kondorosi cukrászdában. Egy liter bor elfogyasztása után motorozásra támadt kedvük. Menet közben az országúton felborultak és kisebb sérüléssel végződött ez az útjuk. De ebből nem tanultak. Visszamentek a cukrászdába és tovább folytatták az ivászatot. Ott találkoztak össze Kontár Jánossal, aki elkérte a motort egy körre. Visszatérése után egy másik barátjuk ment el a motorral, majd amikor az visszatért, Kontár János újra elkérte. Erről a körről már nem tért vissza. A csabacsűdi vasútállomás közelében olyan szerencsétlenül ütközött egy kerékvetőnek, hogy a helyszínen meghalt.

Az egyre szaporodó közúti balesetek a közlekedésrendészetet is fokozottabb ellenőrzésre késztetik. Ezért az elmúlt hét szombatján a gyulai járás útvonalain közúti akcióellenőrzést végzett a Békés megyei Közlekedésrendészet. Megdöbbentő, hogy a vizsgálaton nyolc óra alatt 14 esetben színesedett meg a szonda tartalma, ami az alkoholt jelezte. Mind a 14 járművezető ellen vizsgálat indult. Az év első felében ötven jogosítványt és négyszáz ellenőrzőlapot kellett bevonni, túlnyomó részben ittas vezetés miatt. A rendőrség a rohamosan emelkedő közúti balesetek és szabálytalanságok megelőzésére szigorú intézkedéseket vezet be. Már kisebb veszélyeztetés esetén is - különösen az ittas vezetőktől - bevonja a hajtási engedélyeket.

Mai kommentár: Még 2019-ben is szomorú olvasni az 50 évvel ezelőtti baleseti híreket, a halálos közlekedési eseteket. Miként napjainkban, úgy 1969-ben is a legtöbb balesetet a gyorshajtás és az ittas vezetés okozta.

A gyorshajtók kiszűrése volt az egyszerűbb feladat. A traffipax hazai története nagyjából a fejlett nyugati országokéval egy időben, 1967-ben kezdődött. Ekkor a rendőrségnek még kevés esélye volt elkapni a gyorshajtókat, mivel a tányérosként elhíresült radart már több száz méterről ki lehetett szúrni, az viszont csak ötven méteren belül tudott mérni 20 és 120 kilométeres sebességhatár között. A műszer fejlesztése azóta folyamatos, de a sofőr-rendőr meccsben egészen a rendszerváltásig a sofőrök voltak a nyerők. Kevés volt a sebességmérő műszer, ráadásul az autósok gyorsan rájöttek, hogy csak az AJ-vel kezdődő rendszámú 1200-as Zsigulik a mérőjárművek. A rendőrfölény igazából a lézeres traffipax kilencvenes évek eleji megjelenésével vált egyértelművé.

A közlekedés történetében az ittas vezetők kiszűrése sokkal nehezebb és bonyolultabb folyamat. Az alkoholt fogyasztó járművezetők kontrollálását célzó rendszeres közúti ellenőrzések kishazánkban 1969-ben kezdődtek. Sajnálatosan kevés eredménnyel. Ezen a fronton vívott háborúban a rendőrök és a józan többség áll vesztésre a mai napig.

 

Hálóing, Béby-Doll nagy választékban - Divat a görögvállas kombiné - Hiánycikk a legintimebb fehérnemű

 

Hónapok óta szinte nap, mint nap elhangzik egy-egy ruházati boltban: „Sajnos, kérem, csak ezt tudom adni. Kevés árut kaptunk.” Az ember meg is érti, hogy, ha pillanatnyilag nincs, kifogyott a keresett cikk, hiszen egyik óráról a másikra nem lehet feltölteni a készletet. S, ha azt mondják: „Tessék két-három nap múlva befáradni, akkor lesz” - ez megnyugtat. Csakhogy mostanában a női fehérnemű osztályokon szokatlanul sűrűn hallani ezt a szót: nincs kérem. S, hogy mi ennek az oka, arra kerestünk választ több boltban Békéscsabán.

Bosszúságok

Hiánycikk (forrás: FORTEPAN/Pálinkás Zsolt)

Nemrég egyik ismerősöm panaszolta: bejártam minden fellelhető boltot Békéscsabán, de fehér kombinét sehol sem találtam, pedig én csak ezt szeretem.
Centrum Áruház: - Valóban nem volt néhány hete fehér, de ez csak pillanatnyi hiány - mondotta Szegfű Istvánné osztályvezető-helyettes -, mert igyekszünk mindig beszerezni a megfelelő mennyiséget és gondolunk a választék bővítésére is. Sajnos ezt csak a legnagyobb nehézségek árán tudjuk megtenni, hiszen hol ezt, hol azt nem kapunk, hiába rendelünk. Az új mechanizmus adta lehetőséggel élve kapcsolatot teremtettünk több nagykereskedelmi vállalattal, így például Budapesten kívül Miskolcról, Debrecenből és máshonnan is beszerzőnk női fehérneműt. Jelenleg - éppen nemrég voltunk beszerző körúton -, bő a választékunk. Különösen hálóingekből és szinte nem tud a vevő olyat kérni, amiből ne lenne készletben. A nylon alapanyagtól kezdve a kreppig mindenféle színben, méretben és fazonban tudunk adni. Halottam, hogy Budapesten néhány hete még a nagyáruházakban sem volt elegendő Krisztina-anyagból készült Béby-Doll. Nálunk ebből sem volt hiány, és ma sincs.

Miért nem mini a kombiné?

A kombinéról már persze nem mondta el ugyanezeket, hiszen a legnagyobb ügyeskedés ellenére sem tudják biztosítani akár habselyemből, akár nylonból a megfelelő mennyiséget és választékot. A pultra most is sok, szép színes NDK kombinét rakott ki. Dús csipkézésűeket, tetszetőseket, de fehér alig két-három volt, s az sem minden méretben. Másik baj, hogy hiába szépek, ízlésesek a bel- és külföldi gyártmányú kombinék, mégsem váltanak ki teljes megelégedést a vásárlók körében. Ugyanis nem követik a mai mini-ruha divatot. Márpedig senki sem szereti, ha „hosszabb a péntek, mint a szombat..." - vagyis, hogy kilátszik a csipke a ruha alól.
Az UNIVERZAL Kiskereskedelmi Vállalat 37-es számú fehérnemű boltjának vezetője: Palotai Ödönné hasonló véleménnyel van, s többek között elmondta, hogy hálóingekből náluk is bőven van, sőt az extra-méretűek sem hiányoznak. Melltartóból és modern fűzőkből is igen nagy a választék, s kapható NDK és magyar gyártmány, a legkülönbözőbb árakban, minőségben. A kombinékat illetően viszont elmondta, hogy a hosszúságuk miatt nem kell aggódni, hiszen mosás után a habselyem nagyon összemegy, 4-5 centit is.
Engem megnyugtatott ez a válasz - bár azt sem bánnám, ha olyan alapanyagot gyártana az ipar, ami nem megy össze, de a fiatal, divatkedvelő vásárlókat semmi esetre sem, hiszen hiába tetszik valamely fazon, ha olyan hosszú, hogy nem tudják felvenni divatos, mini-ruhájuk alá még mosás után sem. Igaz, hogy a közép és idősebb korosztálybeliek a hosszabbat kedvelik. De az iparnak nemcsak arra kell gondolnia, hogy a görögvállas kombiné a divat - ezt gyártják leginkább, vállpántos kombiné alig található -, s ezt idősebbek és fiatalok egyaránt megveszik, hanem a mini-divatra is, illetve arra. hogy minden korosztály megtalálja a neki megfelelő méretű, színű és minőségű cikket.

Országjárás intim ruhadarabokért

A legkényesebb téma - nemcsak azért, mert a legintimebb ruhadarab - a női nadrág. Valóságos országjárás kell ahhoz, hogy valamennyit beszerezzenek ebből a keresett cikkből. Az igényeket így sem tudják kielégíteni. Palotainé elmondotta - és ugyanezt hallottuk minden boltban -, hogy csak esetenként tudnak hozzájutni, akkor sem kapnak annyit, amennyit rendelnek és nem is minden méretben. Hol az egyik, hol a másik méretből nem tudnak adni a vásárlóknak, így azok bizony sokszor mennek el bosszankodva.
A beszélgetésekből sajnos nem derült ki. hogy az elosztás a rossz, vagy a termelés olyan kicsi, hogy az export teljesítése mellett nem jut elég áru a belföldi piacra. Akár hogy is van, egy biztos: így nincs jól, hiszen az ennyire keresett közszükségleti cikkek hiánya leginkább elégedetlenséget szül, s ez bizony senkinek sem jó.
Kasnyik Judit

 

Mai kommentár: Újabb, a korszakot kiválóan bemutató szociográfia a Békés megyei napilapban. Kasnyik Judit tudósítása a női fehérnemű frontjáról finom rendszerkritika, hiszen rávilágít a tervgazdálkodás okozta problémára. Ugyanis a gazdaságot, a keresletet és a kínálatot képtelenség tervezni. A szükségletet ki kell elégíteni, amit pillanatnyi rezdülések – mint a divat – képesek befolyásolni. Ezekre azonnal reagálni kell, de az éves tervek szintjén ez nem lehetséges, ezért is volt bukásra ítélve a rendszer, mely ilyessmire kényszerítette a piac szereplőit.

2019-ben furcsán nézünk a nylon anyagú fehérneműkre és el sem tudjuk képzelni, hogy mosás után egy anyag akár 4-5 centit is képes volt összemenni.

A mini-ruha divat ügyében pedig találkozhatunk egy eddig ismeretlen mondással: „hosszabb a péntek, mint a szombat...". Zseniális. Köszönjük.

 

Rövid hírek


- AZ ELSŐ EMELETES ÉPÜLET. Méhkeréken az N. Balcescu Termelőszövetkezet másfél millió forint beruházással építi fel az irodaházát Ez lesz a község első emeletes épülete. Az építkezést még ebben az évben befejezik.
- HÁNY SZAKMUNKÁSTANULÓ KÖTÖTT SZERZŐDÉST? A gyulai járás termelőszövetkezeteiben 1960-tól 1968-ig 538-an szereztek képesítést a különböző mezőgazdasági szakmákból. A harmadik ötéves terv időszakában ez ideig 362 szakmunkás- tanuló kötött szerződést a termelőszövetkezetekkel.
- FELÚJÍTÁSI PROGRAM. Békéscsabán a városi kórház szemészeti és belgyógyászati osztály épületének felújítására 995 ezer forintot fordít.
TÁNCOKTATÓK TANFOLYAMA. Hétfőn délelőtt 9 órakor Varga László vb-elnök, valamint dr. Kajosi Edit, a Népművelési Intézet munkatársa megnyitó szavaival kezdődött meg Szarvason a Nemzetközi Társastáncoktatók egyhetes továbbképző-tanfolyama.
A továbbképzésen az ismert drezdai Graf-házaspár és más NDK-beli, lengyel és magyar társastáncoktatók vesznek részt.

- A HAJDANI GÖRÖGKELETI TEMPLOMBAN rendezték be Tokajon a helytörténeti múzeumot. A kiállítás a világhírű település történetének ismertetésén kívül bemutatja a hegyaljai szőlőtermelés és borászat emlékeit.
- A TÁRSADALMI ÜNNEPSÉGEK színvonalának emelésére a szarvasi tanács 20 ezer forintot irányzott elő, 1970-től pedig 30 ezer forintot fordítanak évente erre a célra. Ebből az összegből újítják fel az esketési termet és tiszteletdíjban részesítik az ünnepségek szónokait és aktív részvevőit.
- JAPÁN SZPUTNYIKOK. A japán tudósok számításai szerint 1970-ben pályájára bocsátják az első japán mesterséges holdat Egy évvel később a második szputnyik fellövésére is sor kerül.
— NŐI FODRÁSZ-segédet állandóra felveszek, teljes ellátással. Univerzális előnyben. Vámospércs, Szántó.

- ORVOSOLJÁK A JOGOS PANASZT. Több olvasónk panaszkodott, hogy Békéscsabán, a Dózsa György úton és a Corvin utcáiban, miután a posta lefektette a kábeleket, rosszul hozta rendbe a járdát. Punyi Mátyás, a posta hálózatépítés-vezetője jogosnak tartja az ott lakók, arra közlekedők panaszát. ígérete szerint a megsüllyedt járdákat ezen a héten mindkét utcában megbontják és újból alapozva tökéletesen rendbe hozzák.

- KIK JOGOSULTAK AZ ALAPSZABADSÁGRA? Módosította alapszabályát az örménykúti Petőfi Tsz. E szerint az a termelőszövetkezeti tag, aki az előző évben 250 tízórás munkanapot teljesített, 12 nap alapszabadságot és a munkaviszonyban álló dolgozóval azonos mértékű pótszabadságot kap.
- MEGTÉRÜLT A KÁR. Az Állami Biztosító a gyulai járásban 2 millió 247 ezer forintot fizetett ki a károsultaknak az elmúlt hónapban.
- PEDAGÓGUS SZOLGÁLATI LAKÁST VÁSÁROLT Kötegyánban a tanács. Az ingatlan forgalmi értéke 155 ezer forint.
- ÁFOR ÉJJEL-NAPPAL. Az autósokat és a motorkerékpárosokat az idén az ÁFOR 360 benzinkútja szolgálja ki, s ezeknek csaknem fele a nyári szezonban két műszakban dolgozik. A Balaton két partján 14 korszerű töltőállomás működik, öt helyen - Balatonakarattyán, Balatonfüreden, Keszthelyen, Siófokon és Balatonlellén - három műszakban, éjjel-nappal a vásárlók rendelkezésére állnak.

 

ÁFOR benzinkút a Balatonnál (forrás: FORTEPAN/UVATERV)

ÁFOR benzinkút a Balatonnál (forrás: FORTEPAN/UVATERV)


- FAGYLALTOZÓ MÉNES. A híres tenkesaljai ménes a minap kitört a karámból és végigszáguldott az országúton, majd betért Harkányba. Az ottani presszó előtt megtorpantak a lovak a cukor illatára. Majd egymás után betértek a presszó kerthelyiségébe, ahol a vendégek fagylalttal kínálták meg őket.

- ÚJ BÖLCSÖDÉ. Békéscsabán a negyedik ötéves terv során a Bartók Béla úton, a Bánszki utcában és a Tanácsköztársaság útján épül fel. A bölcsődék építésére vonatkozó terveket ez év december 31-ig készítik el.

- KESZTHELYEN ÜDÜLNEK. Az okányi általános iskola 64 tanulója július 15-től a keszthelyi úttörőtáborban tölti a szünidő két hetét.

- MEGSZEGTE A TŰZMEGELŐZÉSI SZABÁLYOKAT - ÉLETÉBE KERÜLT. 1969. július 14-én az éjszakai órákban Serfőző Lajos 87 éves geszti lakos, a Petőfi utca 64. szám alatt ágyban dohányzott. Az ágynemű meggyulladt. Az idős ember füstmérgezést és harmadfokú égést szenvedett, a helyszínen meghalt. A tragikus esetet a reggeli órákban fedezték fel.
- LOVAGI TORNABEMUTATÓ. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem lovagi tornacsoportja a nyáron országos körútra indul. Nagyszerű műsorukat Gyulán is szeretnék bemutatni, ezért érintkezésbe léptek a Munkácsy Tsz lovas szakosztálya vezetőségével, amely érdeklődéssel fogadta a jelentkezést.
- ÁZSIA LEGRÉGIBB SZOBRA. Afganisztán területén az ország legrégibb lakosaitól származó, egyedülálló műalkotást találtak, egy fából kifaragott emberi fejet. A szakértők szerint az i. e. XX. században készült. Ez a legrégibb szobor, amelyet eddig az ázsiai kontinensen találtak.
- A MAGYAR TELEVÍZIÓ tegnap délelőtt felvételt készített a Jókai Színházban Békéscsabán Ibsen: Hedda Gabler című színművéről. A címszerepet Stefanik Irén, Jászai-díjas színművésznő alakította.

- JÓL HALAD Békéscsabán, az V. kerületben létesülő fürdő kútjának fúrása. A múlt héten 2450 méter mélységig hatoltak és befejezték a földfal és a béléscső közti hézag betonozását.
- KÖZVILÁGÍTÁS FEJLESZTÉSE GERENDÁSON. Ezen a címen 184 000 forint kiadást tervezett idei költségvetésében a gerendási községi tanács. Ebből az összegből a község közvilágításának fejlesztésére 53 000 forintot fordítanak, ötezerrel többet, mint az előző évben.
- TARKA VAGY FEHÉR?  Csehszlovákiában a baromfitenyésztő tudományos kutató intézetben egy igen egyszerű kísérletet végeztek és megállapították, hogy a tarka tyúkok gyorsabban nőnek a fehéreknél, s az előbbiek közül is a leggyorsabban a sárgák, majd pedig a barna tollazatúak.

- HÁZIKERTÉSZEK LÁTOGATÁSA. Az elmúlt vasárnap a kertészeti szakkör tagjai Szűcs Anti orosházi mintakertjébe látogattál ahol hasznos tapasztalatoké gyűjtöttek.

 

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Mai távlatból nézve is örömteli a fejlesztésekről szóló mínuszos hírek sokasága.

Az uborkaszezon jeleit mutatja az országos, vagyis nem közvetlenül Békés megyei hírek megjelenése a rovatban, mint például az első non-stop benzinkutak megjelenése Balaton térségében, vagy a Baranya megyei fagylaltozó lovak esete.

 

Egy fotó

 

Mai fotónk az 1969. július 15-ei Békés Megyei Népújság hátoldalán jelent meg Mérik az utat címmel.

A felvétel képaláírást is kapott: A Szanazug és a dobozi híd közötti útszakasz csatornázásához a Körösvidéki Vízügy szakemberei előzetes felméréseket végeznek. Képünkön az út szintjét mérik

A fotót Béla Ottó készítette.

 

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL