A nap sztorija – Ez történt 1969. augusztus 9-én, Békés megyében

2019. augusztus 9. 14:34 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1969. augusztus 9-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy mezőmegyeri mester életén keresztül, a szíjgyártó mesterséget bemutató jegyzetre, egy gyulai autószerelő lány történetét bemutató riportra, továbbá néhány rövid hírre esett a választásunk. Hasznos időtöltést kívánunk!

Gazsó bácsi, a szíjgyártó

A kissé szűkre méretezett szíjgyártó műhelyben - mely helyiséget néha-néha még ebédlőnek is használnak a nagy hőségtől hűvöst kereső emberek -, katonás sorrendben kampós szegekre felakasztva lószerszámok sorakoznak. A javításra várók szürkék, porosak, a megjavítottak tiszták, feketére olajozottan várják azt, hogy újra felkerüljenek valamelyik tüzesvérű paripa hátára.
Gazsó Mihály bácsi,- akit a mezőmegyeri Béke Termelőszövetkezet szíjgyártó műhelyében ismertünk meg, érti ezt a szakmát is.
Nagy türelemmel, gondos munkával javítgatja a régi, avas lószerszámokat. Pedig - mint tőle megtudtuk nem is az eredeti, tanult szakmája a szíjgyártás. Csak rokonszakmának mondható. Ő csizmadiának tanult ötven évvel ezelőtt. De hogy bőrrel dolgozik a csizmadia meg a szíjgyártó is, könnyen beletanult a mesterségbe.
1914-ben szerződött tanoncnak Békéscsabán Timkó György csizmadiamesterhez.

Szíjgyártó mester (forrás: delmagyar.hu)

Szíjgyártó mester (forrás: delmagyar.hu)


- Megszerettem ezt a szakmát - mondja, miközben éppen egy hajtószárat varr - s igyekeztem is elsajátítani a különböző lábbelik készítésének minden csínját-bínját. Mint segéd sokáig dolgoztam Timkó György műhelyében.
- Milyen emlékek maradtak meg bennem a szakmával kapcsolatban? Dolgoztam Szegeden. Itt katonai tiszti csizmákat készítettem. Azok voltak ám a csizmák! Finom boxbőrből, magas kéreggel. De csináltam katonai bakancsokat is.
Lényegében nem is volt önálló kisiparos, Békéscsabán a Cipész Kisipari Szövetkezetben találta meg boldogulását. Az ő keze alól kerültek ki a legszebb goizer csizmák s mintapéldánynak szánt cipők. Se szeri, se száma annak a sok csizmának, cipőnek és más fajta lábbeliknek, melyeket Gazsó bácsi életében készített. De megmérni is bajos lenne azt a hosszú fonalat, amelyet a gömbös végű, fonalat-sodró orsóval sodort, elhasznált!
Nyugdíjazása után sem tudott dolog nélkül meglenni. Nem bírta a tétlenséget. Vérében a munka szeretete. Először, mint növényápoló tett-vett a szövetkezetben. Nem esett ki kezéből a kasza meg a kapa még a hatvanadik év betöltése után sem. Most hatvanhét éves. A gonddal-bajjal teli évtizedek megszámlálhatatlan sok barázdát csaltak arcára. Életkedve, fiatalos, mozgása mit sem változott.

Dobi János


Mai kommentár: Az eddig ismeretlen Dobi János újságíró bájos jegyzet formájában mutatott be egy, már 1969-ben is kihalófélben lévő szakmát, a szíjgyártást. Gazsó Mihály bácsi második mestersége azonban valószínűleg ősi mesterség a magyarság körében, történeti feljegyzések alapján elődeink már a vándorlások idején magas színvonalon ismerhették.

A szíjgyártók az emberi ruházathoz, lószerszámhoz, és a különböző használati tárgyakhoz szükséges szíjazatot készítő és egyéb bőrmunkát is végző mesteremberek voltak.

 

 
Motorszerelő bikiniben

„Két akkora pofont kapsz, hogy leesik a fejed. Elment az eszed teljesen?”
A történelmi hűség kedvéért a fenti kijelentéshez hozzá kell tenni, hogy két évvel ezelőtt hangzott el, vacsora közben, egy nyári estén, a Baki családnál. Ágnes itt jelentette be először, hogy a nem éppen „nőies” autószerelést választja szakmájának.
Baki Ágnes abban az évben végezte el a nyolc általános iskolát. Apja autó- és motorszerelő és a műhelye is ott van a házban. Talán emiatt gyökerezett mélyen a kislányban a szakma iránti szeretet. Ági makacs természetű volt és egyetlen lány a családban. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy. még, akkor, ősszel a Gyulai Szakmunkásképző Intézet tanulója lett. A gyakorlati foglalkozást és a nyári szünetet természetesen a szülői ház műhelyében töltötte. A sok viharhoz és meglepetéshez szokott öreg pilóták -, amikor kocsijukkal behajtottak a műhely udvarára, hogy elvégeztessék a kisebb szerelési munkákat - elámultak, amikor meglátták a szőke hajú, kék szemű leányt, villás- és franciakulccsal a kezében. Aztán még nagyobb lett a meglepetésük, amikor a pöttöm lány, fiúkat meghazudtoló ügyességgel és szakértelemmel nyúlt a sérült vagy javításra váró motorhoz.

Baki Ágnes munkában (forrás: Békés Megyei Népújság/1969. augusztus 9.)


Ági bizonyított. A „beígért” két pofon elmaradt, s ma már mindenki csak mosolyog, ha néha feleleveníti a szülei előtt a pár év előtti történetet. Egy valami azonban az éber szemű megfigyelőnek szemet szúrt. Talán azért, mert a sok mindent látott sofőrökkel olyan hamar szót ért, vagy talán azért, mert hosszú, szőke haja van; a pilótáknak (és különösebben a fiataloknak), hogy-hogy nem, gyakran éppen a műhely előtt romlik el a kocsija...
Az igazság mégiscsak az, hogy Ági jó szakember. Érti a dolgát.
Elvégezte a műszaki rajzoló tanfolyamot is, ahol megszerezte a képesítést, de tökéletesen érti az autószerelés mellett az ahhoz tartozó munkákat, esztergál, mar, hegeszt. Még egy év van hátra és megszerzi a szakmunkás oklevelet, a megyében először a lányok közül.
Persze azért nem kell azt hinni, hogy Ágnes minden idejét a gyújtásbeállítással, hengerfúrással, vagy kuplungállítással tölti. Természetes az is, hogy a többi hasonló korú fiatallal együtt rajongója a beat-zenének, kedvence Tom Jones és Elvis Presley a hazaiak közül Zalatnai, Koncz és Máté Péter.
Tervezi, hogy elvégzi a gimnáziumot és utána beiratkozik műszaki főiskolára. Aztán pedig, -, hogy szaknyelven fejezzük ki magunkat - kész a kocsi.

Mai kommentár: Igazán remek portré a Békés Megyei Népújság, fiataloknak szánt rovatából, a Mini Magazinból. Baki Ágnes története nem mindennapi, férfias szakmát tanult. 2019-ből nézve örömteli, hogy az újságíró sem az emancipáció, sem a feminizmus fogalmakat nem keverte bele a történetbe, hiszen itt tényleg annyiról van szó, hogy egy gyulai lánynak annyira megtetszett édesapja munkája, hogy ő is autószerelő akart lenni és lett is.

Kérjük olvasóinkat, hogy amennyiben valaki ismeri Baki Ágnes későbbi életútját, akkor írjon nekünk, szívesen beszámolunk róla.

 

Rövid hírek

- TELEFON HELYETT URH. Árvízvédelmi szempontból rendkívül fontos, hogy állandó kapcsolatban legyenek egymással a szomszédos országok vízügyi szakemberei. Ezért határozták el az osztrák, jugoszláv és Zala megyei vízügyi szervek, hogy a bizonytalan telefonösszeköttetés helyett a közeljövőben URH-rádióláncot építenek ki.

- BÉKÉSI FAFARAGÁSOK A KAPOLI EMLÉKKIÁLLÍTÁSON. Kapoli Antal, az első Kossuth- díjas fafaragó népművész emlékére szülőföldjén, Balatonlellén, a közelmúltban megrendezett kiállításon az ország mintegy félszáz népművésze mutatta be legújabb alkotását. Megyénkből Varga László, a Népművészet mestere és Vágó Ferenc népi iparművész szerepeltek fafaragásos szobraikkal, illetőleg használati és dísztárgyaikkal az emlékkiállításon.

- KÖZLEMÉNY. Vésztő község tanácsa értesíti az érdekelteket, hogy 1969. szeptember 1-vel köztemetőt létesít. Ezen terület egy részén korábban is történtek temetkezések. A végrehajtó bizottság a köztemető betemetett terület részét újra használatba kívánja venni. A köztemető rendjének megtartása érdekében értesíti a végrehajtó bizottság mindazokat, akiknek hozzátartozója e köztemetőben nyugszik, és a sírt, illetve a sírkövet fenn akarja tartani, úgy jelentse írásban vagy személyesen legkésőbb 1969. augusztus 31-ig a vb-titkárnak. Végrehajtó Bizottság.

-  GYEREKEK, FIGYELEM! TÍZFORDULÓS REJTVÉNYPÁLYÁZATOT INDÍTUNK GYERMEKOLVASÓINK SZÁMÁRA - ÉRTÉKES NYEREMÉNYTÁRGYAK.  Vakációzó diákjaink örömére ezen a nyáron először számukra is indítunk nyári rejtvénypályázatot. A pályázat holnapi, vasárnapi számunkban kezdődik, és 10 fordulóból áll majd. A tíz forduló rejtvényeit naponta közöljük.
Díjak 1 darab futball-labda 233 forint értékben, 1 darab aktatáska 166 forint értékben, 1 darab Skolnyik fényképezőgép 90 forint értékben, valamint 10 darab golyóstoll és 20 darab ifjúsági regény.
Vegyetek részt minél többen lapunk pályázatán, érdemes! Figyeljétek holnapi, vasárnapi számunk Család-Otthon rovatát, melyben az első rejtvényt és a pályázat feltételeit közöljük.

Szkolnyik fényképezőgép doboza (forrás: jofogas.hu)

Szkolnyik fényképezőgép doboza (forrás: jofogas.hu)

- SZALÁMI VILÁGREKORD. Egy kis angol városkában különös világrekordot állítottak fel. A helyi mészárosok egy kilométer hosszúságú szalámit készítettek.

- GYULAI VERSENYZŐK PÉCSETT. Pécsett rendezik meg az országos virágkötészeti versenyt, amelyen a Gyulai Kertészeti Vállalat versenyzői is részt vesznek.

- PÉCSRE KÉSZÜLNEK. A megyei művelődési otthon éremgyűjtők klubja vasárnap délelőtt tartja legközelebbi foglalkozását, ahol a rövidesen sorra kerülő pécsi utazást beszélik meg többek között. A tervek szerint felkeresik tapasztalatcserére az ottani vasutas gyűjtőket.

- A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Harkányban megtartott 32. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 17, 21, 49, 63, 80

- RITKA TERMÉSZETI JELENSÉG. A Győr-Sopron megyei Beled községben a Közép utca 1. szám alatti ház kertjében az egyik körtefa most érleli gyümölcsét, egyidejűleg másodszor virágzik, sőt már a másodvirágzásból származó gyümölcsök is megjelentek a fán.

- CSAKNEM KÉTEZER MAGYAR DIÁK tanul az új tanévben a baráti országok főiskoláin, egyetemein. A Szovjetunióban tanulók csoportja a napokban már el is utazott és rövidesen a többiek is útra kelnek Bulgáriába, Csehszlovákiába, az NDK-ba és Romániába. Legnagyobb a Szovjetunióban tanulók létszáma, ott összesen 230-an tanulnak a különböző szintű iskolákban.

- TUDOMÁNYOS FILMEK. Hat szocialista ország népszerű tudományos filmstúdiójának vezetői megegyeztek: évente két alkalommal közös filmet készítenek forgatócsoportjaik a tudományos és műszaki élet legújabb eredményeiről. Az első ilyen közös produkció hamarosan elkészül. A munkában magyar részről Préda Tibor vett részt, aki az Eötvös-inga korszerűsített változatáról készített tudományos kisfilmet.

- ISKOLABŐVÍTÉS, a városi tanács tervbe vette a békéscsabai 10. számú iskola bővítését. A bővítési tervet már az idén elkészítik, a kivitelezéshez pedig a következő évben fognak hozzá. Az iskola hat tanteremmel bővül, ebből öt osztályterem, egy pedig körzeti könyvtár lesz.

- GAZDAG PROGRAM. Az Alkotmány ünnepének 20. évfordulójára a televízió gazdag programmal készül. Délelőtt egyebek között Debrecenből közvetítik a hagyományos virágkarnevált, 11 órakor az MHSZ dunai vízi és légi bemutatóját, délután a Népstadionból az Újpesti Dózsa-Honvéd Magyar Népköztársasági Kupa döntőt.

- MAGYAR HAJÓK A NÍLUSON. A Balaton vizén próbálták ki a Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi gyáregységében készült 30. tolóhajó-egységet. Ezekből már a második sorozat készül az Egyesült Arab Köztársaság megrendelésére, amelyek teherszállítást bonyolítanak le a Níluson.

- ÚJKÍGYÓSON ELKÉSZÜLT a nőtanács második féléves munkaterve. Ebben kiemelkedő szerepet kap a nőnevelés, valamint a klubélet színesebbé tétele és a szakkörök nyújtotta lehetőségek jobb kihasználása.

- ÚJ FÜRDŐT KAPNAK A SAVANYÍTÓ-ÜZEMIEK. Az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezet savanyító-üzemében most van a szezon. Itt készül az országosan, sőt külföldön is ismert és kedvelt újkígyósi savanyúság. Az üzem vezetője, Gera Henrikné elmondotta, hogy a nők elhelyezkedését, munkalehetőségét kitűnően biztosítja ez az üzem, melyet a szövetkezet éppen ilyen célból hozott létre. Emellett a keresetük sem lebecsülendő. Jó munkájukat dicséri, hogy a napokban, Moszkvában egy kiállításon mutatják be a savanyító-üzem készítményeit. A termelőszövetkezet vezetői a munkakörülmények javítására létesítettek egy mosdót, fürdőt, mely jelenleg épül, és a közeljövőben adják át rendeltetésének.

- NYÁRI EGYETEM. Az idén augusztus 10. és 24-e között rendezik meg Szombathelyen a Savaria Nyári Egyetemet. A magyarokon kívül nyolc országból érkeznek vendégek, hogy megismerkedjenek a vasi föld nevezetességeivel. A programban Savaria ősi, római kori kultúrájának népszerű tudományos ismertetése, valamint Savaria művészete, a település fejlődése és mai élete szerepel.

- LÉGPÁRNÁS JÁRMŰ GYERMEKEKNEK. Angliában különböző típusú játék-járműveket gyártanak üvegszálas poliészter műanyagból. Különösen nagy sikernek örvend a légpárnás gyermekjármű, amely óránként 16 kilométeres sebességet fejt ki és egy utast szállít, aki azonban nem lehet nehezebb 60 kilogrammnál.

- TANÁCSTAGI FOGADÓÓRA. Ma Békéscsabán a 3. számú városi választókerület tanácstagja, Maláta Mihály, Vilim u. 2 szám alatt 14-től 15 óráig tartja fogadóóráját.

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. Mai távlatból nézve érdekes a gyerekek számára indított rejtvénypályázat. 2019-ben már sajnálatosan egyetlen médiumnak sem jut eszébe többfordulós pályázatra invitálni a gyermekeket. Az ok egyszerű: a mai gyerekek nem olvasnak újságot, de ha mégis, az ingerküszöbüket akkor sem éri el egy ilyen felhívás.

Megmosolyogtató az újkígyósi Aranykalász Termelőszövetkezet savanyító-üzeméről szóló hír, és felmerül az emberben a kérdés: nem lett volna fontosabb a moszkvai megmérettetés előtt felépíteni a mosdót?

 

Egy fotó

Mai fotónk az 1969. augusztus 9-ei Békés Megyei Népújság hátoldalán jelent meg Vízparthoz közel, a naptól elbágyadva címmel.

A felvétel nem kapott képaláírást.

A fotót Demény Gyula készítette.

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1969-ben készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

További programok »

Gyula

FEL