A nap sztorija – Ez történt 1968. július 21-én, Békés megyében

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. július 21-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a szarvasi vízellátás anomáliája, egy orosházi ételmérgezés, a békéscsabai autóbusz-állomáson történt esetről született bájos olvasói levél és egy hosszabb anyag a már korábbról ismert történet Lovász Matildról, Sőregi Józsefről és a baltáról kerül reflektorfénybe. Természetesen a mai kommentár most sem maradhat el. Jó szórakozást kívánunk!

 

 

Szarvasról jelentjük:

Vízfogyasztásmérővel látják el a házi bekötéseket – Kevés a vízmérő-óra

“A szarvasi városi vízmű üzemeltetéséről tanácskozott nemrégiben a helyi városi tanács végrehajtó bizottsága. A vízellátás megyénk egyik legfiatalabb városában is sok esetben gondot okoz. A lakosság jelentős része közkifolyóról kapja a vizet, kisebb hányada pedig házi bekötéssel. Jelenleg ugrásszerűen emelkedett a bekötési igény, ugyanakkor nem növekedett a vízmennyiség. Éppen ezért a vízművel szemben támasztott igények kielégítése átfogó intézkedést követel. A szűk kapacitás a vízbeszerzési valamint a főnyomó-vezeték oldalon jelentkezik, mivel a gépi kapacitás gyakorlatilag csak 3500 köbméter/nap vízszállításra képes. A távlati igények még nem ismeretesek, így a vízhálózat fejlesztése is ötletszerű. Éppen ezért szükségessé válik egy komplett fejlesztési terv elkészítése. A vízmű jelenleg a legnagyobb igénybevétel alatt áll, s ez még fokozódik, ha: figyelembe vesszük az időjárás alakulását. Ezzel párosul az is, hogy sokan feleslegesen folyatják a kutakat.

 

Utcai közkifolyó (forrás: saját gyűjtés)

 

A vízellátás bővítésére az Alkotmány úti kút vízhozam bemerése folyamatban van, amennyiben kedvező eredményt ad, úgy ezzel a gépház kapacitását növelni tudják. Szükségessé válik továbbá az ipartelepi vízmű végleges megépítése a meglevő tervek alapján.

A víz célszerűbb hasznosítása érdekében a vállalat fogyasztás-mérővel akarják ellátni a házi bekötéseket. Sajnos, korlátozott a lehetőség, mert a vízmérő óra ellátása nem folyamatos. Mindezt összevetve a vízellátás javítását nagyban segítheti, ha a lakosság valóban a legszükségesebbekre használja fel a vizet.”

 

Mai kommentár: 1968-ban a vízellátásban dolgozó szakemberek számára még a legfőbb munka az volt, hogy mindenkihez eljuttassák a nem minden esetben kifogástalan minőségű ivóvizet. A hőség miatti megnövekedett igényt csak nehezen tudták kielégíteni, a lakosság – mivel nem piaci árat fizetett – pedig nem spórolt a természeti kinccsel. Mindannyian emlékszünk arra, hogy volt olyan időszak, amikor utcai kutaknál hűtötték a dinnyét vagy a rekesz sört. Az külön érdekessége a jelentésnek, hogy ekkor Szarvason már felmerült a lakosság fogyasztás-mérővel való ellátása. Az megint a kor sajátossága, hogy akadozott a vízórák beszerzése.

 

 

Dolgoznak a mentők (forrás: FORTEPAN/Urbán Tamás)

Tömeges ételmérgezés az orosházi Halászcsárdában

“Orosháza legnagyobb tömegétkeztetési központjában, a Halászcsárdában pénteken, július 19-én délben feltálalt ételmérgezést okozott. A vas- és kályhaipari vállalat egyik részlegétől 8-10 dolgozó szorult kórházi ápolásra. Többen odahaza vészelték át a fejfájást, a levertséget, a hányingert és a hasmenést.

A kórházban ápoltak gyógykezelésük után hazatértek családjaik körébe. A városi tanács egészségügyi osztálya és a KÖJÁL pénteken délután átfogó egészségügyi vizsgálathoz kezdett, hogy fényt derítsen a tömegméretű ételmérgezés okaira.”

 

Mai kommentár: Ha belegondolunk abba, hogy a legtöbb konyhán még csak a vágyálmok között szerepelt a hűtőberendezések használata, akkor azon kell meglepődnünk, hogy az ilyen esetek hogy-hogy nem fordultak elő naponta. A vas- és kályhaipari vállalat érintett dolgozóinak, így ötven év távlatából is jobbulást kívánunk.

 

 

Olvasónk írja :
Baleset „mini”-nadrágban

“Békéscsabán július 16-án délután fél 6-kor, a Hunyadi térről Békésre induló autóbusz utasai és a többi várakozó közönség több, mint nevetséges esetnek lehettek tanúi.

Szarvasi úti AKÖV központi telephely (forrás: egykor.hu)

Az autóbuszra felszállt egy fiatalember kissé „hiányos” öltözetben (fürdőnadrág, atlétatrikó). A forgalomirányító, az autóbusz vezetője és kalauza hivatkozva a szabályzatra, kijelentette, hogy amíg nem száll le a fiatalember, nem indul el a busz. A férfi elmondta, hogy baleset érte. Mentők hozták be Békésről a kórházba – olyan öltözetben, ahogyan megsérült – ott bekötözték és most haza szeretne menni. A lábán valóban hófehér friss kötés volt, és a felszállásnál erősen sántított. Egy utas pulóvert adott neki, de a busz csak nem indult. Az utazóközönség egy része már szédelgett a zárt levegőjű kocsiban, többen vitatkoztak a forgalmistával, a vezetővel, mások meg nevettek, hogy a sérült csak bejut Csabára – a mentő behozza -, de hazamenni már nem tud. A fiatalember természetesen nem szállt le, örült, hogy él és 11 kilométer kedvéért nem vett egy új nadrágot.

Hosszas telefonálás kezdődött a rendőrségre, a Békési autóbusz-állomásra -, hogy a vésztői busz várjon, mert egy sérült ember nem akar leszállni -, majd megérkezett a rendőrség. Az intézkedő rendőr megállapította, ha az utazóknak nincs ellene kifogása – tekintettel a körülményekre -, a férfi hazamehet. Kifogás nem volt, és az autóbusz 25 perces késéssel elindult, rajta a fiatalemberrel, akit még leterítettek egy kabáttal.

Nem mondom, hogy suhancok fürdőnadrágban utazgassanak, de itt egy kórházból haza
igyekvő betegről, no meg a sok utazni akaró munkásemberről volt szó!

Ma, a miniszoknya idején, a XX. században nevetséges, sőt felháborító az ilyen eset. Biztos vagyok abban, hogy egy 30 centiméteres szoknyájú kislányt nyugodtan felengedtek volna az autóbuszra, sőt …”

K. M.-né Békés

 

Mai kommentár: Micsoda történetek szemtanúja volt az éppen felújítás alatt álló, egykoron az autóbusz-állomásnak otthont adó Hunyadi tér! Az ügybuzgó buszosok és a fürdőnadrágos munkásember problémáját a kiérkező karhatalom oldja meg. A korszakra egyáltalán nem jellemző módon a rend őrei demokratikus utat választanak és megszavaztatják az utasokat. A történet vége így happyend és K.M.-né részéről egy fricska is belefér.

 

 

Felvezetés 2018-ból: Szokásainkkal ellentétben az anyaghoz szükség van egy rövid felvezetőre, hiszen nem előzmények nélküli a történet. Július 17-ei szemlénk Rendőrségi rovatunk jelenti című anyagában, mint rövid hír már szerepelt a történet Lovász Matildról, Sőregi Józsefről és a baltáról. Varga Tibor 1968-as oknyomozó újságírót nem hagyta nyugodni a történet és utánajárt. Ezt a beszámolót olvashatjuk alább.

Az ilyen hírek előtt szokták azt mondani, hogy csak erős idegzetűeknek ajánlott!

 

 

A kapzsiság – életet követel?

Családi tragédia az orosházi Szikhát-tanyán

“- Anyám, az istenért! Mit csinál?! – így végződött egy családi tragédia, melyben az anyós baltacsapással akarta megszabadítani lányát a vejétől. Amiken: a kétségbeesett kiáltás elhangzott, már harmadszor csattant a balta Sőregi József fején.

Kora reggel volt. Az esti veszekedés hatására, vagy a korábbi zsörtölődések, családi perpatvarok miatt történt-e, talán soha nem tudjuk meg. A tény viszont rendőrségi jegyzőkönyvbe, s most újságba is kerül. Lovász Matild, aki Budapestről vendégségben tartózkodott Sőregi Józseféknél, (lányánál és vejénél) július 11-én reggel az udvaron baltát keresett és vejére támadt. Háromszor csapta fejbe az alvó férfit, s utána…

Rendőrség akcióban (forrás: FORTEPAN/Magyar Rendőr)

De kezdjük az elején. Három évvel ezelőtt Sőregi József, elvált ember, házasságot kötött az ugyancsak elvált asszonnyal. Lovász Matild lányával. A házastársak korábbi családi életét ugyan kár bolygatni, de mégis csak közrejátszott e gyilkossági kísérletben. Az asszony előző férjének több ezer forint „hátralék”-ja volt Sőreginénél. Ezt az összeget természetesen nem tagadta a volt férj, sőt egy hónappal ezelőtt 15 ezer Ft-ot le is fizetett Sőreginének. A Szatymazról Orosházára települt Sőregi-család úgy gondolta, hogy a Szikháton megüresedett tanyát veszi meg az összegből. Legfeljebb pótol hozzá. Az alku már megvolt. Költözködés előtt álltak, s ezért Budapestről az anyós, Lovász Matild is megérkezett. A korábbi ellentétekre, veszekedésekre csak „koronát” tett az a helyzet, hogy a volt férjjel anyagi megbeszéléseket kellett folytatni az asszonynak. Sőregi féltékeny volt, az asszony tiltakozott, az anyós pedig kontrázott… Július 10-én már pattanásig feszült volt hármuk közt a helyzet. Az asszony Sőregitől megkapta az összes „tisztességtelen nőnek” kijáró titulust. Hűtlenséggel vádolva, még „bárcákat” is emlegetett. De mindez a szomorú asszonynál már megszokott, volt, hiszen a három év alatt nem először sértette meg férje ilyen durvaságokkal.
Az anyós, a harmadik személy. Tehát hallgassuk meg őt, mit mond gyilkossági kísérlete után:

Tettéért bűnösnek érzi magát?

Nem! Szó sem lehet róla. Három év alatt a lányomat minden szajhának lehordta, veszekedett, nem volt normális. Mit tehettem mást?

– Csak ezért követte el a gyilkosságot?

– Ezért hát!

– Mi történt július 10-én, azon a bizonyos szerda estén?

– Akkor is veszekedett. A volt férjével hozta össze Józsi a lányomat. Megint csak leszajházta. Hogy tűrhettem volna…?

– És utána?

– Én békítgettem, adtam neki andaxint is, meg én is bevettem belőle, mert ideges voltam.

– És?

– És lefeküdtünk. Aludtam én is, meg mindenki,

– Mi történt reggel?

– Felkeltem, megetettem az állatokat, s az udvaron megláttam a baltát… Azt gondoltam: ennek véget kell vetni, mert a lányom tönkremegy így. Arra is gondoltam, hogyha csak kicsit verem meg a vejemet, akkor azt visszaadja. Elhatároztam, hogy agyonütöm.

Nem tudom az olvasó hogy van vele, de én megrettentem a szinte élvezettel előadott történet hatására. Nem hiszem, hogy rendben van annak az elmeállapota, aki kéjelegve tud beszélni gyilkosságának történetéről! Lovász Matild 69 éves kora ellenére — no, nem mondom ki, mert mégsem foghatom rá, hogy „gengszter-asszony”. És mindehhez még egy mondatot tőle:

– Azt hiszem, a lányom vette ki a fejéből a baltát, mert én benne hagytam…

Megáll az ész. Egy húszezer forintért megvásárolt tanya miatt, pontosabban azért, hogy ez a tanya kinek a nevére íródjon – a majdnem hetvenéves öregasszony baltát ragad, és szántszándékkal gyilkosságot kísérel meg.
Ugyanis nem a korábbi veszekedések voltak a balta „élesítésének” az okai. Tizedikén este – még, ha keveset is beszél róla Lovász Matild – az volt a veszekedés végső oka, hogy az asszony nevére vagy a férj nevére írassák-e a megvásárolt tanyát? Ezen kaptak össze, mert mindenki a magáénak akarta. 1968-ban, egy orosházi tanyavilágban! A vagyonhajhászás ösztöne még mindig ennyire él az emberekben?!

Kint voltam a tanyán. Egy isten háta mögötti ütött-kopott ház. Az idő foga elrágta már az épületeket, a férgek pedig rágják a gyümölcsfák leveleit. Pókhálós ez a világ! Csupán az a vér friss még, amely kifolyt ezért a tanyáért.

A konyhában a gyerekágyból másfél éves kislány maszatos arccal huncutkodik. Fogalma sincs arról, ami. tíz nappal ezelőtt itt történt. Nem tudja, hogy apja élet- veszélyes állapotban a Szegedi Klinikán fekszik. Huncutkodik velünk, nevetgél, kacarászik, – biztosan régen látott már férfit. Régen látta már az apját. Több mint tíz napja!
Képtelenség itt sokat időzni. Visszafelé az autó motorja is azt susogja az agyba, hogy „tanya-élet”, „tanya-élet”, „tanyaélet”.

Az anyós letartóztatásban, a férj kórházban. De itt az asszony. Ha valaki, akkor ő most igazán egyedül érzi magát.
– Már Szatymazról azért akartam eljönni, mert ott együtt éltünk férjem szüleivel, akik ugyanúgy „bárcáztak”, mint a férjem… – aztán keserves sírással önmagától vagy lehet, hogy a világtól kérdezi: – Hát nem érdemlem, meg, hogy boldog legyek? Az életemben még nem kaptam boldogságot…

Megértem, de most mégis a gyilkossági kísérlet körülménye érdekel. Lényegében ugyanazt mondja, amit az anyja, és amit a rendőrségi nyomozás is bizonyít. Sok veszekedés, végül a tanya-ügy és ezért a balta…

– Nem értem az anyámat – kapkod idegesen a fejével. – Aludtam én is, és csak akkor ébredtem fel, amikor csattogást hallottam. Anyám kezében a baltát láttam meg, amikor lesuhintott. Ekkor kiáltottam, hogy „anyám, mit csinál?” Szörnyű! – zokogva szorongatja ázott zsebkendőjét.
– Most mit fog csinálni?
– Nem tudom. Talán meggyógyul a férjem. Beszélik, hogy ne engedjem vissza, de én ezt nem teszem… Hiszen, ha én ezt tudtam volna előbb, akkor dehogy kell nekem a tanya…!
Igen, a tanya, a pénz, a vagyon és az átkozott kapzsiság…”

Varga Tibor

 

Mai kommentár: Népneveléstől sem mentes az oknyomozás. Azt gondolom, hogy még a Kékfényes Szabó László is büszkén tolta fel vastagkeretes szemüvegét. Amennyiben valaki ismeri a történet folytatását, tudja, hogy mi történt a szereplőkkel, a kisgyermekkel, akkor ossza meg velünk!

 

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

Megosztás:

Címke: , ,