A nap sztorija – Ez történt 1968. december 7-én, Békés megyében

2018. december 7. 14:22 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. december 7-én megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők és a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma egy lökösházi, elvtársi fogadónapról szóló beszámolóra, egy pedofil férfi büntetőperéről készült írásra és néhány rövidhírre esett a választásunk. Mai lapszemlénkből elmarad a fotó, ugyanis a lapszámba nem került megyei vonatkozású felvétel, azonban a 2018-as kommentárok most sem maradhatnak el. Hasznos időtöltést kívánunk!

 

Pándi néni panasza és öröme
- Egy megyei tanácstag fogadónapján –

Barna Pál, a Gyulai Járási Tanács V. B. elnöke, megyei tanácstag nemrég a lökösházi választói részére fogadónapot tartott.

Először özv. Pándi Mátyásné kérését hallgatta meg, aki elmondta, hogy évek óta rendszertelenül kapja a termelőszövetkezettől a földjáradékot, a háztáji terület kijelölését sem érti. A járási tanács elnöke elmagyarázta az idős asszonynak azokat a dolgokat, amelyekkel az nem volt tisztában és megígérte, hogy a jogosnak látszó panaszt megvizsgálják és rövid idő múlva értesítik az eredményről. Amikor a néni látta, hogy milyen megértéssel foglalkoznak vele, beszédesebb lett.

- Lebontottuk a tanyánkat és beköltöztünk a faluba - mondta. - Tetszik tudni, idősebb korban már könnyebb az élet idebenn. Vettünk egy házat, de sajnos, az illetékre már nem futotta a pénzből. Végül részletfizetési kedvezményt kaptam és hál’ istennek, már kis is fizettem az adósságom.

Jóleső érzés volt hallani, hogy a munkában elfáradt idős asszony milyen kedves közvetlenséggel beszél a járási tanács elnökével. Ezután jöttek sorban az emberek, mindenki elmondta a maga kisebb-nagyobb bánatát.

A lőkösházi Bánhidy-kúria (forrás: FORTEPAN/Braun Antal)

Demeter Józsefet üzemi baleset érte, több mint egy hónapig kórházban feküdt, kapott is a tsz-től keresetkiesési segélyt. Most édesanyja özvegyi járuléka érdekében szólt, azonkívül saját részére kért tejet - védőitalként -, mert olyan munkakörben dolgozik, ahol számára ez orvosilag indokolt.

Az 57 éves Szabados Piroska csupán egy elemit végzett, de a maga erejéből megtanult írni, olvasi és számolni is; bár lehet, hogy a számtannal kissé hadilábon áll, legalábbis erre vall néhány sérelme, amelynél - érzésünk szerint - tévedett. Mindenesetre Barna elvtárs megígérte, hogy ügyének megvizsgálására a járási tanács jogászát bízza meg.

Nagyon tanulságos volt a sok termelőszövetkezeti tag ügye mellett B. Kotroczó Andrásné egyénileg gazdálkodó kérelme. B. Kotroczóné elmondta, hogy nyolc hold földjük van, a férje beteg, rendkívül rosszak a szemei, talán csak a műtét segítene, hisz már majdnem teljesen elvesztette a látását. Emiatt nagyon nehezen tud dolgozni, a munkákkal sokszor elmaradnak, és mint egyéni termelőt, nem illetik meg a szövetkezeti tagoknak járó kedvezmények. Földjüket a tsz gépeivel műveltetik, és az a kérésük, hogy a termelőszövetkezet a gépi munkákat, például a kombájnozást, időben végezze el nekik. Barna Pál megértéssel hallgatta az elkeseredett asszony gondjait, és megígérte, hogy mint állampolgárnak képviseli az ügyét, de emberileg csak azt tudja mondani, hogy ilyenkor - amikor sorra jönnek a bajok - látszik meg igazán a közös gazdaság előnye.

Ezután a járási tanács elnöke Köves Imrének, a községi tanácstitkárnak beszámolóját hallgatta meg a falu asszonyainak elhelyezkedési gondjairól - amelyen talán úgy lehetne segíteni, ha valamelyik vállalat egy üzemegységet telepítene Lökösházára akár a kihasználatlan szolgáltatóházba, akár az üresen álló Bánhidi-kastélyba.

Barna Pál fogadónapja nemcsak egy villanásnyi képet adott a község dolgozóinak gondjairól, hanem híven mutatta, hogy milyen bizalommal fordulnak az emberek a saját maguk választotta vezetőkhöz.

Andódy Tibor

Mai kommentár: A jóságos Barna Pál elvtárs, mint a messiás megérkezett Lőkösházára és fogadónap keretében meghallgatta a helyiek problémáit. A nagyvonalú pártfunkcionárius még a rendszer szemszögéből renitensnek elkönyvelt B. Kotroczó Andrásné egyénileg gazdálkodó kérelmét is meghallgatta. Szerencsétlen asszony nem túl nagy kéréssel fordult élet és halál urához, mindössze annyit kért, hogy a tsz gépei időben végezzék el földjeiken a munkát. Barna ígéretet tett a segítsége, de nem mulasztotta el kioktatni az asszonyt a közös gazdaság előnyeiről. A megyei pártlap újságírója, pedig azzal zárja a beszámolót, hogy az emberek bizalommal fordulnak a saját maguk választotta vezetőkhöz. Andódy újságíró ezzel azt sugallja, hogy ez jól van és ennél jobb nem is lehetne. Kedves 1968-as újságolvasó nehogy azt hidd, hogy egy demokratikus választás az jó lenne neked! Sőt!

 

A tárgyalóteremből:
Pénzt ígért a kisfiúknak

Az egész országot bejárta néhány hónappal ezelőtt a budapesti gyermekgyilkosságok híre, amelyeket a ferde hajlamú Bodgál Zoltán követett el. Érthető tehát, hogy különösen nagy riadalom támadt az orosházi szülök körében, amikor elterjedt a városban: elfogta a rendőrség a 41 éves Zsadony Istvánt, aki a József Attila általános iskola kisdiákjait próbálta fajtalankodásra kényszeríteni.

Szeptember 11-én délután 6 óra tájban egy 11 éves kisfiú rohant fel lélekszakadva a rendőrségre és izgalomtól elfúló hangon közölte: Az iskola napközijétől távozó gyerekeket egy bácsi várta a közös WC-ben és ígérgetéssel, fenyegetéssel fajtalankodásra akarja rábírni őket. Azonnal járőr indult a kis Ferivel, s az iskola felé menet a gyerek felismerte az utcán részegen tántorgó „bácsit”.

Ez várt Zsadony Istvánra (forrás: archivum.sajto-foto.hu)

Időközben ugyanis Zsadony Istvánt már kiutasították az iskola udvaráról. Az egyik tanárnő felfigyelt a kisfiúk riadalmára, s mivel csak annyit mondtak neki, hogy egy részeg ember van a WC-ben, megelégedett azzal, hogy eltávolítja a férfit. A nyomozás során kiderült, hogy a többszörösen büntetett Zsadony nem első ízben próbálta rábírni természetellenes vágyainak kielégítésére az általános iskolásokat. A feljelentő, a kis Ferike később elmondta, hogy két évvel ezelőtt, alkonyat után, az iskola melletti parkban megszólította őt és barátját ugyanez a férfi. Előbb mézes-mázas szavakkal, pénzt ígérve csalta őket maga mellé a padra, majd - mivel a fiúk nem akartak kötélnek állni - megragadta Feri barátját és erőszakoskodott vele. Néhány perc múlva tudta csak kitépni magát kezei közül a rémült gyerek.

Furcsa, hogy akkor senkinek sem szóltak kalandjukról a fiúk, s így most került horogra Zsadony. Igaz, hogy sokáig hallgatott a beteges hajlamú emberrel való találkozásáról az az idős férfi is, akit ugyancsak az iskola melletti parkban molesztált, míg fel nem figyelt huzakodásukra egy ismeretlen járókelő.

A többszörösen büntetett Zsadony István a bíróság előtt semmire sem akart emlékezni. Azt próbálta elhitetni vádlóival, hogy szeszes fejjel, véletlenül tévedt az iskola udvarára, a tanúként megjelent és vele szembesített kisfiúkat nem ismeri. Később, a bizonyítékok súlya alatt megtörve, már „lehetséges”-nek minősítette mindazt, amit a fejére olvastak, de változatlanul kitartott amellett, hogy természetellenes cselekedeteit az alkoholmámor okozta. E magyarázatot persze nem méltányolták, s az Orosházi Járásbíróság 1 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. (Az ítélet nem jogerős.)

Békés Dezső

Mai kommentár: A Békés Megyei Népújság 1968. december 7-ei Kék fény rovata azt a sajnálatos tényt támasztja alá, hogy a pedofília jelenléte a magyar társadalomban kor és rendszer független. Az alávaló gazember Zsadony István védekezése, miszerint szeszes fejjel tévedt az iskola udvarára egészen szánalmas. Attól tartunk, hogy büntetése – mely ekkor még nem volt jogerős – nem vette el a kedvét a további bűncselekményektől. 2018-ban annak örülhetünk, hogy az iskolák területére már nem keveredhet illetéktelen sem szeszes, sem józan fejjel. Az viszont elkeserítő, hogy idén nyáron röppent fel a hír, hogy egyes csoportok arra törekednek ahelyett, hogy szigorúbban büntetnék az effajta aberrációt, inkább betegségnek állítják be ezt az egyértelmű bűncselekményt. Így a büntetése jóval enyhébb besorolásba kerülne.

 

Rövid hírek

- BERKESI ANDRÁS BÉKÉSEN. Hétfőn este fél 7 órakor az őszi megyei könyvhetek járási bizottságának vendégeként neves és népszerű írónk: Berkesi András látogat Békésre és találkozik olvasóival. Az író és olvasó-találkozó a községi tanács emeleti nagytermében lesz.

Berkesi András író elvtárs (forrás: port.hu)

- A PARTÉLET FŐSZERKESZTŐJE BÉKÉSCSABÁN. December 9-én, hétfőn Békéscsabára látogat Rákosi Imre, a Pártélet főszerkesztője és délután 3 órától a megyei művelődési házban előadást tart „Társadalmunk osztálystruktúrája és a párt szövetségi politikája” - címmel.

- FIMVETÍTÉS. A Hova tűnt el Éva?, című nagy sikerű NDK-filmet mutatják be december 8-án, vasárnap délután 4 órakor a Fegyveres Erők Klubjában, Békéscsabán.

- SEGÍT AZ ÖNSEGÉLYZŐ. Mezőberényben, a Pamuttextilművek dolgozói szép számmal jelentkeztek az önsegélyző csoportba, az idén többen részesültek különböző segélyekben, összesen tízezer 713 forintot fizettek ki október 31-ig ilyen címen.

- SZAKKÖRI FOGLALKOZÁS. December 8-án, vasárnap délelőtt 9 órakor Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban tartja a soron következő foglalkozását a Művelődési Ház házikert szakköre. A foglalkozást Boros László kertmérnök vezeti.

- NAGY SIKERŰ MAGYAR FILMEK KLUBJA. A TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában „Korszerűség a filmművészetben” - címmel Máté Lajos rendező tart előadást, majd levetítik az Oldás és kötés című nagy sikerű filmet.

- SZOCIALISTA BRIGÁDOK. A DÁV Békéscsabai Üzletigazgatóság 49 brigádja versenyez a szocialista címért. Ebből tíz műszaki és adminisztratív dolgozókból tevődik össze. A mozgalomban az igazgatóság dolgozóinak több mint 70 százaléka vesz részt

- HIDROLÓGIAI ISMERTETÉS. Hétfőn, 17 órakor Gerendáson Malyernik Károly hidrológus tart előadást az orosházi járás vízgazdálkodásáról.

- MEGJELENT. Dr, Sárkány Pál: A harmadik évezred küszöbén című kötete. A könyv alaposan vizsgálja a biológiai jellegű és kémiai eredmények kihatásait a mezőgazdaságra. Szakembereknek különösen hasznos olvasmány.

- GYŰJTÖK KLUBJA ÖSSZEJÖVETELE. Békéscsabán, a Megyei Művelődési Házban találkoznak december 8-án, vasárnap délelőtt a gyűjtők klubja tagjai. Ez alkalommal „Hogyan tisztítsuk érmeinket” - címmel Asztalos György, a Munkácsy Mihály Múzeum restaurátora tart előadást.

- TANÁCSTAGI beszámoló. December 8-án, vasárnap délután 1 órakor Békéscsabán, a Kerekkigyósi általános iskolában Kukukk Mihály tart tanácstagi beszámolót.

Mai kommentár: A rövid hírek ezen a napon is sokat elárulnak a korról, a korszellemről, az 50 évvel ezelőtti emberekről. A sok izgalmas előadásra szóló felhíváshoz és a mínuszos hírekbe rejtett politika üzenetkehez már hozzászokhattunk. Az meglepő, hogy a Hova tűnt el Éva? című NDK-filmet nagy sikerűként harangozták be, ugyanis a mű nem bírta ki az idő próbáját és mára már a feledés homályába veszett. Berkesi András békési szereplése viszont bizonyára teltház előtt zajlott, ami azért érthetetlen mert a szerző 1945-től a Katonapolitikai Osztály, majd az ÁVH tisztje volt és a Kádár-korszak egyik leginkább támogatott írójaként ontotta magából a népnevelő könyveket. Élete egy önálló sztoriért kiált.

(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)

További programok »

Életmód

FEL