A behir.hu időutazó rovatában ma újra visszarepülünk ötven évet és megnézzük, hogy miről írt az 1968. augusztus 8-án megjelenő Békés Megyei Népújság. Kukkantsunk bele ma is az elvtársak és az elvtársnők, illetve a kor örömét, bánatát megélő kisemberek izgalmas világába. Ma a nótaest és a szocialista kultúra harcáról szóló anyag, a dohányellátás anomáliáit firtató cikk és egy orosházi presszóban tapasztalt eset bemutatása kerül reflektorfénybe. Természetesen a 2018-as kommentár most sem maradhat el. Jó szórakozást kívánunk!
Nótaestek a kisvendéglőkben
"Messze földön híres arról a magyar ember, hogy a paprikás, gulyás és a jó bor mellett bizony mulatni, énekelni is szeret, ha alkalma kínálkozik rá. Alkalom pedig a különböző egyéni kezdeményezésekből születettek mellett kínálkozik egy- egy harmad vagy másodosztályú kisvendéglőben is. Ezeket a szervezett nótaesteket az általános fogyasztási és értékesítési szövetkezetek bonyolítják adandó alkalommal és éves keretszámok szerint.
Ilyenkor - a plakátok tanúsága - rádióból is és a tv-ből is ismert énekeseket hirdetnek, akiknek nevét bizony nagyon sokszor igen sok ideig kereshetné a nótaszerető ember eredménytelenül a rádió- és tv-újság korábbi számaiban.
De nézzük csak tovább, mi szükséges az énekeseken túl még egy ilyen rendezvényhez? Elsősorban több oldalról aláírt engedély az illetékes járási hatóságok részéről, akik az engedély megadásának szabályain kívül, a legnagyobb igyekezettel sem tudhatják azt, hogy az aláírt rendezvény mennyire illik bele a község többi rendezvényébe, egyszóval biztosított-e az adott község kulturális munkájának koordináltsága, mely nélkül a népművelési munka - különösen kisebb községekben, ahol nagyjából a lakosság egy és ugyanazon rétegére lehet számítani a különböző rendezvények alkalmával - elképzelhetetlen, így történik meg azután az, hogy a nótaest miatt értékes TIT-előadás, könyvhéti rendezvény marad el, vagy szenved a nótaest közönségelszívó hatása miatt.
A gondolatsort tovább folytatva eljutunk addig, hogy az engedély birtokában semmi akadálya a nótaest megtartásának. Persze ez csak elméletileg van így, mert a gyakorlatban még olyan lényeges dolgot is meg kell oldani, mint a zenekari kíséret, s a produkció hallhatóvá tétele, tehát megfelelő erősítő berendezések felszerelésé. Ami a zenészeket illeti: többségük nem hivatásos zenész, az élet más-más területén dolgozik. Legtöbbször csak akkor találkozik hangszerével, amikor arra szükség van, tehát jelen esetben, amikor az énekeseket kísérnie kell. Ez, valamint annak ténye, hogy az előadás előtti egy óra nem elegendő az énekesekkel való összhangba kerüléshez, nagyban rányomja bélyegét a rendezvény színvonalára.
Ami a technikai feltételeket illeti, azt hiszem még nagyon soká jutnak el oda a rendező szervek, hogy a megfelelő erősítő berendezésekkel rendelkezzenek. Helyette marad a kölcsönkérés, ami az egyébként sem alacsony költségeket tovább növeli. Költségekről szólva: kisebb vendéglátóipari egységek a maximális helykihasználással és a legmagasabb belépődíjjal is, az esetek többségében ráfizetéssel zárják ezeket a rendezvényeket. Éppen ezért van az, hogy a rendező szervek helyi vezetői már jó előre fáznak ezektől a rendezvényektől, különösen azóta, amióta az ilyen jellegű kiadások a béralapot terhelik.
Mi tehát a megoldás a jövőt illetően?
Mindenekelőtt talán az, hogy ezek a rendezvények szervezetten kell, hogy beleilleszkedjenek az adott község egész kulturális programjába. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha a népművelési tanácsok a maguk ötleteit, segítőkészségét is hozzá tudják tenni ezekhez a rendezvényekhez, annak érdekében, hogy azok a zenei kíséret és a bevétel szempontjából is elfogadhatók legyenek. Egy mondatban, s egy községien belül valamennyi, kulturális lehetőség bevetésével zárkózzanak fel ezek a rendezvények is azok sorába, melyeket a korszerű népművelés, a szocialista kultúra igényei alapján is hitelesíteni lehet. A fáradozás nem hiábavaló, hiszen a tömegek kulturális arculatának formálásáról van szó. ami senki számára sem lehet közömbös."
Szilárd Ádám
Mai kommentár: Az újságcikk első mondata tökéletesen igaz, a következőkben pedig annak lehetünk tanúi, hogyan megy szembe a szocialista kultúra apostolaival a népakarat. Meg lehet próbálni nevelni a népet, lehet bolgár filmnapokat tartani, lehet TIT előadásokat meg könyvheti rendezvényeket szervezni, de a népnek mégiscsak a műdal kellet, meg a Jó ebédhez szól a nóta! És még milyen messze voltunk a kereskedelmi televíziók megjelenésétől!
Válaszolt a dohányipar
Miért nincs elég filteres cigaretta?
"A népi ellenőrzés nemrégiben megvizsgálta a szarvasi járás 23 élelmiszerboltjának a működését. A többi között választ keresett arra is, hogy milyen az üzletek áruellátása. A vizsgálat nyomán mi is szóvá tettük, hogy a hiánycikk-listán gyakran szerepel a Fecske és a Symphónia cigaretta. Cikkünkre válasz érkezett a Magyar Dohányipar értékesítési osztályától.
Levelükben elmondják az illetékesek, hogy az egészségügyi propaganda és a közízlés változásának eredményeképpen, a füstszűrös cigaretta iránti igény évente körülbelül 30 százalékkal növekszik. Jelenleg a dohányipar teljes kapacitásának a kihasználásával - három műszakban, vasárnapi termeléssel - sem tud 4,5 milliárdnál több ' filteres cigarettát előállítani évente. Ez a mennyiség pedig
25-30 százalékkal kevesebb, mint amennyi az igények tökéletes kielégítéséhez kellene.
„Emiatt országos jelenség, hogy a kereskedelem által rendelt füstszűrös cigaretta mennyiséget csak csökkentve tudjuk szállítani. Ha az egyes elárusító- helyek már értékesítették Fecske-készletüket, nem áll módunkban a készletet azonnal pótolni a fent vázolt nehézségek folytán” - mondja a levél.
És mire számíthatunk? Erre a kérdésre sem túl biztató a dohányipar válasza: „Vállalatunk már számos műszaki fejlesztési intézkedést tett és tesz folyamatosan, hogy a jelenlegi hiányosságok megszűnjenek, azonban a filteres cigaretta ellátottság a harmadik negyedévben sem javul számottevően.” Sajnos arról már nem beszél a dohányipar, mi lesz a negyedik és a további negyedévek során
Elgondolkoztató az is, amit a Symphónia cigarettával kapcsolatban közölnek. Szerintük ebből minden igényt ki tud elégíteni a dohányipar. A Békés megyében levő dohányelosztók 1968 első negyedévére 21 millió 600 ezer Symphóniát kértek és kaptak, s maradéktalanul eleget tettek a cigarettagyárak a második negyedévi, 36 milliós megrendelésnek is. Így csak a kereskedelem rovására írható, ha időnként hiánycikk a kedvelt cigaretta."
Mai kommentár: Ma, 2018-ban nem is igazán értjük, hogy jelenhetett meg egy ilyen anyag, mely a cigarettáról szól. Azonban ne felejtsük el, hogy akkoriban majdhogynem kötelező volt dohányozni. Ha valakit megkínáltak és elutasította, akkor jött a kérdés: miért, beteg vagy? Az orvostudomány csak később bizonyította be azt, hogy komoly összefüggés van a cigaretta és egy rakás betegség között, így megkezdődött a termék kiszorítása a legtöbb területről, így a médiából is.
Négyen a pult mögött...
"Az elmúlt héten, a délelőtti órákban kávét szerettünk volna inni az Orosháza 114-es tv-presszóban. A zsúfolt helyiségben nagy nehezen sikerült helyet találni. de annál nehezebben a felszolgálóval szót váltani... Nem mintha elkerült volna bennünket, egyszerűen azt sem tudta, hogy a több felől hangzó „fizetek“ vagy „kérek egy duplát“ közül melyiknek tegyen eleget. Meglepetten tapasztaltuk, hogy a láthatóan fáradt és mégis igyekvő asszony - már közel a nyugdíjkorhatárhoz - egyedül szolgálja ki a kedves vendégeket. Ugyanakkor a kávéfőző-, az italos- és a fagylaltos pult mögött írd és mondd, négy fiatalasszony és leány „serénykedett“, hogy az egy felszolgáló rendeléseit teljesítse.
A jelenetet jó negyedórán át nézegettük, majd megunva, a pultnál rendeltünk és szolgáltuk ki magunkat. A fizetésnél megkérdeztük: Nem lehetne ezen változtatni? A válasz meglepő volt:
- Sajnos, nem! Felsőbb intézkedés folytán egyedül vagyok felszolgáló és fizető egy szeszélyben.. A beszélgetést a pult mögött is észrevették, és egy fiatal lányka gyorsan kijött az asztalokat rendbe tenni. Helyes dolog volt a pillanatnyi segítség, de nem lehetne ezt állandósítani...?
Mai kommentár: Bájos történet, melyben megint az újságíró az igazság bajnoka, aki megmenti a nyugdíjkorhatárhoz közeli felszolgálónőt. Persze az írógépével, mert megírja az esetet, a problémát meg majd csak megoldja valaki. A mai olvasóban egyetlen kérdés motoszkál: ha a délelőtti órákban teltház van az orosházi 114-es tv-presszóban, akkor aznap ki dolgozott a városban?
(A fényképek illusztrációk, nem biztos, hogy 1968-ban készültek, nem biztos, hogy Békés megyében, de jellemzőek a korra.)
