A nap sztorija – Demcsák Zsuzsa 40 éves

2018. augusztus 21. 11:25 | Diós Zsolt

A behir.hu időutazó rovatában ma egy olyan embert mutatunk be, aki nem azért került be a magyar média világába, mert villalakóként szépen tudott zuhanyozni, vagy azért mert az IQ-szintje megegyezik egy „L”-es tojás méretével és az nagyon aranyos, hanem kivételesen a tudásával és a tehetségével, amit viszont viszonylag rövid idő alatt aprópénzre váltott. Ismerjük meg a ma születésnapos Demcsák Zsuzsa életútját!

 

1996-ban a Szupermodell versenyen (forrás: Demcsák Zsuzsa/Facebook)

A szülők nyomdokain

Demcsák Zsuzsa napra pontosan 40 esztendeje, 1978. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Prágában.

Édesapja, Demcsák Lajos ismert közgazdász, édesanyja Demcsák Mária korábban főszerkesztőként, 2013-tól alapító főszerkesztőként jegyzi a Piac és Profit gazdasági havilapot, melyben a Demcsák család tulajdonosi részesedéssel is bír.

A családi hagyományokat követve Hősünk is a közgazdászi pályát választja és tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma már Budapesti Corvinus Egyetem), majd 2002-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán folytatta.

 

21 év a képernyőn

 

Hősünk a képernyőn először a Magyar Televízió Tonik című műsorának műsorvezetőjeként tűnt fel. A karrierjét azonban a Szupermodell című verseny indította be 1996-ban, ahol a legjobb 15 közé jutott.

Kishazánkban 1997-ben indult el a kereskedelmi televíziózás. A TV2 még ebben az évben leszerződtette, a Fort Boyard – Az erőd című műsorának vezetőjévé tette. Intelligenciaszintje, tudása kiütközött, ezért a csatorna riporterként, szerkesztőként, majd műsorvezetőként alkalmazta. Dolgozott a TV2 Tények, Jó estét, Magyarország!, Jó reggelt, Magyarország! és Mokka című közélettel foglalkozó műsoraiban. Majd húsz év után, 2017-ben távozott a csatornától és igazolt át a Magyar ATV-hez, ahol a Reggeli JAM, majd Reggeli Start közéleti műsorának vezetője lett.

 

Az első könyv borítója (forrás: moly.hu)
Celebbetegség

 

Időközben Hősünket is megfertőzte a magyar celebbetegség, mely szerint könyvet kell kiadnia. Demcsák Zsuzsa elsőként a lehető legkönnyebb utat választotta és receptekkel operált. Könyvének címe: Konyha, tündérek - Receptkönyv kisgyerekes szülőknek. Kiadója kissé meglepő módon az ismerős Piac & Profit Kiadó. 2011 karácsonyán valószínűleg rengeteg honfitársunknak ezt a kiadványt hozta a Jézuska.

2014-ben magánéleti válságáról adott ki könyvet, A másik életem címmel. Bevallása szerint sorstársainak igyekezett segítséget adni a papírra nyomtatott betűkkel. A művet az Athenaeum Kiadó adta ki, de ekkor édesanyja már nem főszerkesztett a Piac & Profit-nál.

Az Athenaeum bevételét bizonyára növelte a könyv, ugyanis 2015-ben Bali Sándor fotográfussal közösen Példa-Képek - Sosem hallott vallomások, sosem látott sztárportrék címmel adhatott ki újabb kötetet. A szerzők szerint a kiadvány nem sztárpletyka-könyv, hanem minőségi válogatás.

 

A karrier vége?

 

Demcsák Zsuzsa karrierjében elérkezett 2017. szeptember 15-e, mely dátum nyilvánvalóan bekerül a hazai médiatörténelembe.

Műsorvezetőként Szanyi „Kapitány” Tiborral, az MSZP Európai Uniós képviselőjével folytatott beszélgetést az akkoriban nagyon pörgő kvótaperről. Azaz csak folytatott volna, mivel a még a hírhedten józan életű Szanyi Tibort is meglepte az összefüggéstelen kérdéseivel, illetve dekoncentráltságával.

Nézzük meg az ominózus beszélgetést!

 

 

A média jelentős része szerint Demcsák Zsuzsa ittasan vezette a műsort és természetesen felhozták korábbi botrányát, amikor 2016 májusában ittas vezetés miatt a bíróság két évre eltiltotta a járművezetéstől és 1 millió forintra büntette. A műsorvezető rengeteg kritikát kapott, néhány nappal később pedig kóros fáradtságra hivatkozva a szerződése felbontását kérte az ATV-től.

 

Majdnem szóvivő

 

Az Index.hu hírportál egy 2007. február 27-i cikkében írt arról, hogy Danks Emese kormányszóvivő helyét hosszabb válogatás után Demcsák Zsuzsa veszi át. A Nemzetbiztonsági Hivatal megkezdte Hősünk "C" típusú átvilágítását, miközben a sajtóban Demcsák Zsuzsa férjével kapcsolatos anyagok jelentek meg. A Magyar Nemzet cikke szerint férjét, Kiss József vállalkozót üzleti kapcsolatok fűzik egy vállalkozóhoz, akit a rendőrség bűnszervezet vezetésével és működtetésével, illetve egy diósdi kettős emberölés megrendelésével gyanúsít.

 

Munka közben (forrás: lokal.hu)

 

Demcsák Zsuzsa ezt cáfolta, és beperelte az újságot. Közben a leendő kormányszóvivő elindította saját blogját. Az ellenzéki pártok mellett elvi okokból az SZDSZ sem támogatta a jelölést. 2007. március 26-án Demcsák Zsuzsa bejelentette, hogy visszalép a kormányszóvivői poszttól; bár a kormány reformpolitikáját támogatja, azonban a személyét és családját ért támadások miatt úgy ítéli meg, hogy azzal segíti a kormány munkáját, ha a szóvivőségtől eláll.

 

Tamara, Zsuzsa és Benedek
(forrás: eletforma.hu)
Magánélet

 

2004-ben házasodott össze Kiss József vállalkozóval. A párnak két gyermeke született Tamara és Benedek.

Kapcsolatuk megromlott és a pár szakított. A válás, ahogy ilyen esetben lenni szokott a tárgyalóteremben és a bulvárlapok címlapján zajlott, ami természetesen nem tett jót a családnak.

A válás óta olvashattunk új kapcsolatról, nagy szakításokról. Néhány napja a hot! című tudományos magazin a Szigeten szúrta ki új szerelmével. Vagyis pillanatnyilag rendeződni látszódik Demcsák Zsuzsa magánélete.

 

Manapság

 

Dencsák Zsuzsa a médiabotrány óta májusban nyilatkozott először arról, hogy miként keresi a napi betevőt. Kiderült, hogy mivel az anyanyelvén kívül kiválóan beszél két nyelvet is, így gyerekeket kezdett tanítani.

Hétköznapjait még mindig sok munkával tölti, de elkezdett edzeni, ráadásul sokkal több időt tud tölteni a saját gyermekeivel is, akik már nagyon hiányolták.

Isten éltesse Demcsák Zsuzsát!

 

További programok »

Kultúra

FEL