A nap sztorija – Colin Firth, a jófiú 58 éves

A behir.hu időutazó rovatában egy olyan Oscar-díjas színészt mutatunk be, aki körül nincsenek botrányok, nem tombol benne agresszió, nem váltogatja sűrűn partnereit, még egy nyavalyás bedrogozva elkövetett balesetet sem tudunk a számlájára írni. Ennek ellenére nők millióinak bálványa, és tehetségét számtalan filmben bizonyította. Sőt, a reflektorfénytől távol közel 30 éve támogatja a szegények és rászorulók ügyét. A ma 58 éves Colin Firth a mintapéldánya annak, hogy egy visszafogott jófiú is feljuthat a csúcsra. Ismerjük meg életútját!

 

Kezdetek

 

Colin Andrew Firth napra pontosan 58 esztendeje, 1960. szeptember 10-én született Angliában. Édesanyja, Shirley Firth összehasonlító vallástörténész, egyetemi oktató, édesapja, David Norman Lewis Firth történész és egyetemi oktató, továbbá a nigériai kormány tanácsadója. Van egy húga, Kate és egy öccse, Jonathan, aki szintén színész. Szülei Indiában születtek és nőttek fel, mert anyai nagyszülei – akik keresztény hittérítők voltak – és apai nagyapja, egy anglikán lelkész közösen dolgoztak misszionáriusként. Gyerekkora egy részét Nigériában töltötte, ahol édesapja dolgozott és tanított.

Colin 11 éves volt, amikor a Missouri állambeli St. Louisba költöztek. Azután visszatelepültek Angliába. Colin, aki természetesen tagja volt iskolája színjátszó csoportjának, szülőhelyén kijárta a középiskolát, majd a legközelebbi, eastleigh-i főiskolára jelentkezett. Mivel igazából már akkor is sokkal inkább a színészi tanulmányokra koncentrált, beiratkozott a londoni Drama Centre-be is. A színiiskola vizsgadarabjában, a Hamletben tette meg az első nagy lépést.

 

Az 1980-as évek közepén (forrás: cosmopolitan.com)

 

Az első sikerek

 

A nyolcvanas években egyre több londoni színpadi produkcióban tűnt fel, majd a legendás Royal Shakespeare Company tagja lett, ahol eljátszhatta minden színész álmát, Hamlet és Lear király szerepét is. 1983-ban feltűnt a televízióban, mégpedig egy almát játszott a Fruit of the Loom reklámjában. 1984-ben következett filmes debütálása az Egy másik ország filmváltozatában. A következő években Sir Laurence Olivier és Kenneth Branagh mellett is láthattuk a filmvásznon. 1989-ben főszerepet játszott a Valmont című filmben, majd mellékszerepet A nulladik lakosztály című moziban. Az igazi áttörést az 1995-ös Jane Austen-könyv, a Büszkeség és balítélet BBC televíziós adaptációja hozta meg számára, mellyel belopta magát a nézők szívébe.
Colint ezután folyamatosan foglalkoztatta a filmes szakma. Az ezredfordulóig számtalan alkotásban láthattuk, melyek közül kiemelkedik az Angol beteg és a Szerelmes Shakespeare.

 

A csúcson

 

A Büszkeség és balítélet című filmben (forrás: popcorn.hu)

A világhírt Mark Darcy szerepe hozta meg, a 2001-ben bemutatott Briget Jones naplójában. A főleg komoly szerepei mellett megmutatta, hogy remekül illik hozzá a könnyedebb hangvétel is. A trilógia valamennyi filmjében nagyszerű alakítást láthatunk Colintól és partnereitől Renée Zellwegertől és Hugh Granttől. Sorjáztak a filmek és a szerepek. Minden fronton és minden szerepben kiválóan megállta a helyét. Érdekesség, hogy alkatilag drámai színésznek a legjobb, de a nézők imádják a könnyedebb szerepekben kissé esetlen színészt. Ilyen volt a 2003-as Igazából szerelem vagy a 2008-as Mamma Mia! Az első komolyabb szakmai elismerést a 66. Velencei Filmfesztiválon elnyert Volpi serleg jelentette a legjobb színész kategóriában, az Egy egyedülálló férfi című filmben nyújtott alakításért. A szerep rengeteg jelölést hozott, többek között az Oscarra, az Arany Glóbuszra is.

Colin 2010-ben A király beszédében megformálta Albert yorki herceget, azaz VI. György királyt. A film arról szól, hogy a király hogyan próbálja meg legyőzni kommunikációs problémáit, hogy beszédet mondhasson, mialatt kitör a második világháború. A mozi először a Torontói Filmfesztiválon aratott átütő sikert, majd az összes rangosabb fesztiválon bezsebelte az elismeréseket. Majd elnyerte az Arany Glóbuszt, ami mint tudjuk az Oscar-díjátadás előszobája. 2011. február 27-én elérkezett az Oscar-gála, ahol elnyerte a díjat a dadogós király megformálásáért.
Colin azóta is folytatja páratlan karrierjét. Évente legalább négy filmfőszerepet vállal. 2018-ban két nagy dobásából az egyiket már láthatta a hazai közönség. A Mamma Mia! Sose hagyjuk abba a 2008-as kasszasiker folytatása, a másik karácsonyra várható, melynek címe mindent elárul: Mary Poppins visszatér.

 

Egy határozott ember

 

A film és a színház mellett szívesen kóstol bele más feladatkörökbe, ahol szintén jól teljesít. Colin 2004-ben Norah Jones mellett volt vendég-műsorvezető a Saturday Night Live-ban, mely Amerika egyik legnézettebb sóműsora.

Az Oscart hozó Király beszédében (forrás: vanityfair.com)

A felesége, Livia Giuggioli által rendezett 2007-es dokumentufilm producere is volt. A film megkérdőjelezi az eljárásokat és bizonyítékokat, melyek a politikai aktivista és korábbi Fekete Párduc-tag, Mumia Abu-Jamal ellen használtak, aki siralomházba került egy philadelphiai rendőr meggyilkolásáért. Colin tagja a Filmaka stúdió tanácsának. A stúdió lehetőséget biztosít kezdő filmkészítőknek, hogy megmutathassák munkájukat.

Hangoskönyveket is készít, 2013-ban elnyerte az Év Legjobb Hangoskönyve díjat.

Rendre visszajár gyermekkora helyszíneire: Nigériába és Indiába, hogy karitatív szervezetek munkáját segítse. Tagja például egy, a szegénység ellen küzdő egyesületnek, illetve a Survival Alapítvány keretein belül pedig támogatja a harmadik világ földműveseit, akik azért harcolnak, hogy munkájuk gyümölcsét méltányos áron vegyék át a nagykereskedők. Ezért hozta létre Café Progresso nevű kávéház-, és üzletláncát, amelynek nyereségét visszajuttatja afrikai kávétermelő családokhoz.

Nemrég nagy vihart kavart határozott kiállása a kongói politikai menekült orvosok érdekében, akikre hazájukban halál várt volna csak azért, mert nem voltak hajlandók halálos adag morfiummal eltávolítani a kongói diktátor kórházba került ellenfeleit. Kampányának eredményeként nem csak a kongói orvosok kaptak Angliában menedékjogot, hanem a brit kormány felülvizsgálta menekültügyi politikáját is.
Rendszeresen publikál. Műveinek bevételét is jótékony célokra ajánlja fel.

Az élvonalbeli Southampton Football Club egyik támogatója.

2011 áprilisában felkerült a Time magazin „A világ 100 legbefolyásosabb embere” nevű listájára.

2012. március 8-án London tiszteletbeli polgára lett. Tavaly megkapta az olasz állampolgárságot, amit elfogadott, ezzel is kifejezve nemtetszését a Brexit eredménye miatt.

 

Magánélet

 

Feleségével,Livia Giuggiolival (forrás: thisisitaly.com)

Colin Firth Chiswickben, Londonban lakik. 1989-ben romantikus kapcsolatba került a Valmont egyik szereplőjével, Meg Tillyvel. 1990-ben a hölgy életet adott kisfiuknak, William Joseph Firthnek, majd ezután Kanadába költöztek, és öt évig éltek az erdőben, a világtól elzártan. Colin bútorokat faragott, egyszerűen éltek, majd összevesztek. Colin jó kapcsolatban maradt fiával és Meg másik két gyermekével. 1994-ben, miután elváltak, a Büszkeség és balítélet című filmben megismert partnerével, Jennifer Ehlelel randizgatott. Colin 1997-ben feleségül vette az olasz producert és rendezőt, Livia Giuggiolit. Két fiuk született, 2001 márciusában Luca, és 2003 augusztusában Matteo. Édesapjuk mára már folyékonyan beszéli a nyelvet.

Isten éltessen Colin!

Megosztás:

Címke: ,