Pontosan 50 éve, 1969-ben készült el A tanú című, minden idők egyik legsikeresebb magyar kultuszfilmje, mondatai szállóigékké, szereplői szimbólumokká váltak. A film írói és színészi megoldásainak köszönhetően átélhetővé vált a diktatúrák abszurditása. A bemutatóra azonban tíz esztendőt kellett várni, de megérte. A szatíra műfajából adódóan egyszerre szórakoztató és társadalomkritikus alkotás azonnal és évtizedek múltán is a közönség kedvence, a magyar társadalom önértelmezésének részévé vált. A behir.hu időutazó rovatában a filmre emlékezünk és természetesen kerestünk benne Békés megyei szálat is. Tartsanak velünk!
Felütés, avagy „Csapásokat adunk és csapásokat kapunk.”
A minőségi rendszerkritika mindig megtalálja a túlélés útját. Bárhogy próbálták bújtatni Bacsó Péter filmjét, Pelikán elvtárs története a köztudatban már a bemutatója előtt híressé vált, így amikor 1979-ben a mozikba került, a közönség hamar klasszikussá avatta. Nem véletlenül: A tanú olyan természetes és friss humorral kritizálta a múlt rendszerét, ahogy akkoriban más nem. Bár a '60-as években már beköszöntött az enyhülés időszaka, Bacsó szatírájának mégis 10 évig kellett dobozban pihennie.
Mára már történelem mindaz, amit a filmben látunk, és talán egyre nehezebb elhinnünk azt, hogy milyen képtelen rendszer működött a '40-es és '50-es években. A tanúban a humoros elbeszélőmód ellenére egy rendkívül sötét korszak rajzolódik ki. A film nem érinti, hogy azt a rendszert az 1956-os forradalom elsöpörte, de az alkotás az elkészülés évében regnáló Kádár-rezsimet is megcsipkedi.
Felmerül a kérdés persze, hogyan került elő hirtelen a dobozból Bacsó Péter filmje tíz év betiltás után. Erre egy állítólagos magyarázat az, hogy A tanú is versenyzett volna egy külföldön megrendezett Betiltott Filmek Fesztiválján.
A vezetés el akarta kerülni ezt, így inkább reklám nélkül, szépen, csöndben a Nagymező utcai Tinódi moziban mutatták be. Persze a nagyközönségnek nem kellett reklám: a legendás hírű szatíra vetítései hónapokig teltházzal mentek. Innen már nem volt megállás, mindmáig A tanú az egyik legkedveltebb magyar film, 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon is méltatták.
A szereplők, avagy „Akinek pedig vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit.”
A történet szereplőit valós személyek ihlették. Bástya elvtárs kisebb részben Rákosi Mátyást, nagyobb részben a kor második személyi kultusszal övezett idolját, Farkas Mihály honvédelmi minisztert mintázza.
A rendőrspiclinek kikiáltott Dániel Zoltán karaktere a meghurcolt és végül felakasztott Rajk Lászlóra tett utalás, ami azért is fontos, mert a Virág elvtársat ihlető Péter Gábor ÁVH-vezér nagy szerepet játszott Rajk kiiktatásában. A legszorosabb kapocs pedig ők, a film egyértelmű utalásokat is tesz erre. Péter Gábor kegyetlenségéről volt híres, vezetése alatt az Államvédelmi Hatóság csúcsra járatta koncepciós pereit, mely a filmben a parodisztikusan ható, a Dunában megbújó békaember-sztoriban tükröződik. És persze a szállóigévé lett mondatban: „Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!”
Virág lesz egyébként a legellentmondásosabb karakter a történetben: miközben egy véreskezű, szinte lelketlen pártszolga, humoros megmozdulásaival, egysoros beszólásaival mégis szerethetővé válik. Mindez még a szocialista idők szele, a forgatást ugyanis a felénél leállították, s csak akkor engedélyezték újra, amennyiben a cselekményt politikailag egyensúlyba helyezik. Ezért került bele a történetbe a kisnyilas figurája, és ezért lett Virág elvtárs karaktere is emberibben ábrázolva.
A puhítás ellenére is kivágták azt a jelenetet, melyben Pelikán meglátogatja a már megtört Dánielt a börtönben. Íme a kivágott jelenet:
A rendező, avagy „A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta.”
Bacsó Péter 1928. január 6-án született Kassán, édesanyja Palotai Boris író volt. 1946-tól lett a Színház és Filmművészeti Főiskola hallgatója, majd dramaturgként és forgatókönyvíróként kezdte a pályát, többek között ő volt Fábri Zoltán Édes Anna című filmjének forgatókönyvírója. Első önálló rendezései a korszak magyar fiataljairól szóltak. A Forró vizet a kopaszra című filmjével 1972-ben elnyerte a Taorminai Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját. A tanúról így nyilatkozott: „Az a tapasztalatom, hogy egy módon lehet a diktatúrák ellen küzdeni, ha nevetségessé tesszük őket. Azt hiszem, hogy a mindenkori hatalommal való szembenállásáról szól a film. Svejk az egyik mintaképem, de hivatkozhatok Chaplinre is, aki szintén a kisember és a fasizmus szembenállását mutatja meg a Diktátor című filmjében, ami ma is aktuális.”
1994-ben leforgatta Pelikán gátőr rendszerváltáskor megélt kalandjait a Megint tanút is, mely sajnos gyenge fércmunkának tűnt és tűnik a remekműhöz képest.
A 2009-es filmszemlén életműdíjjal tüntették ki.
A hatvanas évektől kezdve a Dialóg Stúdió helyettes vezetője, 1982-ig vezetője volt, több mint ötven éven keresztül oktatott is.
2009. március 11-én halt meg, 81 éves korában.
A főszereplő, avagy „Én ideológiailag nem vagyok elég képzett.”
Rovatunkban igyekszünk szűkebb pátriánkra, Békés megyére vonatkozó szálat fellelni. Így van ez A tanú című film történetével kapcsolatosan is, hiszen a főszereplő, az együgyű gátőrt, Pelikán Józsefet a gyomai születésű Kállai Ferenc játszotta. Félelmetesen pontosan, zseniálisan.
Kállai Ferenc Krampner Ferenc néven született 1925-ben Gyomán, a Színművészeti Akadémián 1944-ben végzett, diplomát azonban nem kapott. Játszott a Szabad Színházban és a Belvárosi Színházban, 1948-tól volt tagja a Nemzeti Színháznak (2000-től Pesti Magyar Színház). Tizenhárom évig tanított a Színművészeti Főiskolán, a nyolcvanas években a Színházművészeti Szövetség elnöke, valamint országgyűlési képviselő is volt. 65 évig élt együtt feleségével, Csima Idával. 2005-ig játszott, 2010-ben, 84 éves korában hunyt el.
Szülővárosában emlékkiállítás és szobor őrzi emlékét, illetve róla nevezték el a település kulturális központját és az alapfokú művészeti iskolát.
A történet, avagy „Az élet nem habostorta.”
Nehéz elképzelni, hogy létezik olyan ember, aki nem látta a filmet, ezért inkább emlékeztetőül idézzük fel röviden a történetet: Pelikán József hithű kommunista, aki végig harcolta elvbarátaival a vészterhes éveket.
Most, győzelmük után, a személyi kultusz idején, gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik.
Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.
Pelikán lesz a koronatanú és természetesen belerondít az előre megírt forgatókönyvbe, amiért elnyeri büntetését.
Konklúzió, avagy „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”
Az egykor keményvonalas kommunista, majd szelídebb vizekre evező Bacsó Péter nem feltétlenül a szocializmust általában akarta kritizálni, és valójából még mindig hitt a Kádár-rendszerben, de műve tényleg annyira hitelesen mutatja be a szocializmus hazugságát, hogy az elvtelen puha diktatúra is magára ismerhetett, főleg a fordulat évében, 1968-69-ben.
Tehát nagy vonalakban azt mondhatjuk, azért tiltották be A tanút, mert a rendszer magára ismert a Rákosi-rezsim karikatúrájában. A betiltással pedig ezt elismerte, és azt is, hogy képtelen a valódi megújulásra.
Isten éltesse A tanú című filmet!
(A fejezetcímek idézeteit a filmből kölcsönöztük.)
