A mozi varázsa és a közösség ereje örök

15:31 | Osgyán Ágnes

Emléktáblát avattak a Magyar Film Napja alkalmából a Phaedra Rendezvényközpont épületén, amelyben 1929 és 2003 között mozi működött. A plakett elkészítéséhez szükséges összeget Bácsfalvi Szilvia, a Center Mozi vezetője ajánlotta fel.

Varga Tamás alpolgármester úgy fogalmazott: a Phaedra gyönyörű art deco stílusú épület, a város egyik ékessége, a benne működő egykori mozi pedig a filmművészet otthona volt, jelentős kultúrtörténeti értékkel.

– Lehet, hogy a mai kor gyermekei és fiataljai már nem is tudják, hogy volt egy időszak, amikor itt mozi működött; erre fog emlékeztetni minket a plakett. Az önkormányzat örömmel fogadta el a kezdeményezést – osztotta meg gondolatait.

Bácsfalvi Szilvia, a Center Mozi vezetője 2025-ben vette át Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Elismerése kitüntetést, amely pénzjutalommal is járt. Ezt az összeget ajánlotta fel az emléktábla elkészítésére.

 

 

– A mozi, a Csaba Mozgó 1929-ben nyitotta meg kapuit, és már akkor egyedülálló intézménynek számított: olyan építészeti és technikai újdonságokkal rendelkezett, amelyek egész Magyarországon különlegessé tették. A mozi és a filmek szeretete rendkívül fontos számomra, személyes élményeim is kötődnek ehhez a helyhez, amely az én időmben Szabadság, majd Phaedra mozi néven működött – fogalmazott.

Az emléktáblát – amely Baji Miklós Zoltán képzőművész tervei alapján készült – stílszerűen a Magyar Film Napján leplezték le, hiszen ez az alkalom nemcsak a magyar filmeket, hanem a mozi intézményét is ünnepli.

 

Galéria

További programok »

FEL