A második számú európai kupasorozatban folytatja a BRSE

2021. június 2. 16:05 | Papp Ádám Sándor

Zsinorban nyolcadik alkalommal kvalifikálta magát nemzetközi kupaporondra az ötszörös magyar bajnok, Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE.

A viharsarki együttes a 2020/21-es idényben ezüstéremmel zárta a hazai pontvadászatot, amellyel a következő szezonra is kvalifikálta magát a nemzetközi szintérre. A BRSE a Bajnokok Ligája mögötti második legerősebb sorozatban, a CEV Kupában lesz érdekelt – jelentette be a klub hivatalos oldalán, szerdán.

A BRSE a 2014/2015-ös szezonban mutatkozott be Európa színterén, akkor a Challenge Kupában egészen a nyolcaddöntőig jutott a csapat.

– Büszkék vagyunk, hogy azóta zsinórban, immár a nyolcadik alkalommal szerepelhetünk a nemzetközi porondon, öregbítve ezzel klubunk, Békéscsaba Megyei Jogú Város, valamint a magyar röplabdázás hírnevét – írják közleményükben.

A CEV Kupa sorsolása június 25-én lesz az Európai Röplabda Szövetség (CEV) központjában, Luxemburgban.

További programok »

FEL