A magyar-román üzleti kapcsolatok erősítése a cél

Magyarország kiemelt gazdasági partnere Romániának, és fontos, hogy a két ország közötti együttműködés még szorosabb legyen – mondta Románia gyulai főkonzulja azon a külgazdasági konferencián, amelyet a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezett.

Florin Vasiloni főkonzul előadásában kiemelte: hazája nyitott a külföldi befektetők előtt, Magyarországgal pedig különösen jó az együttműködésük. Az ilyen rendezvények pedig nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy megerősítsék ezeket a kapcsolatokat – fogalmazott.

 A magyar-román külgazdasági konferenciát a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara több mint 10 éve, minden ősszel megrendezi. Dr. Orosz Tivadar, a kamara magyar-román tagozatának elnöke elmondta: ezen a rendezvényen sok információt hallhatnak arról, hogy milyen a pénzügyi és jogi környezet, valamint  mi szükséges a cégalapításhoz Romániában. Céljuk, hogy minél több  vállalkozás telepedjen le a szomszédos országba és erősödjön a két ország közötti külgazdasági kapcsolat. A konferencián előadásokat hallhattak még a határon átnyúló pályázatokról, valamint Románia gazdasági helyzetéről,  kilátásairól. A rendezvényt a  hagyományoknak megfelelően a két ország üzletembereinek találkozója zárta.

Megosztás:

Címke: , , , , , ,