A Magna Cum Laude is kolbászol

2016. október 29. 06:38 | Fekete Kata

A második napon válogathatnak a programok közül a Csabai kolbászfesztiválra látogatók. Többek között fellép a Magna Cum Laude, a Halott Pénz és az Ismerős Arcok.

 

Magna Cum Laude

A Magna Cum Laude zenekar Mező Mihály énekesel, gitárossal, Szabó Tibor gitárossal, zeneszerzővel és Kara Mihály basszusgitárossal, szövegíróval 1999 nyarán Mezőtúron alakult gyulai zeneszerető barátokból. Egy hónapon át tartó huzamosabb próbaidőszakot követően a zenekar egy országos tehetségkutatón mérette meg magát. A versenyt a zenekar megnyerte. Három nap alatt elkészült az első négy számot tartalmazó demó felvétel, melyet egy féléves keresés után eljuttattak a nagyobb kiadókhoz.

 

A zenekar 2003-ban jelentette meg első albumát Hangolj át címmel. Az album 12 száma közül először az Osztály című számukból lett kislemez. A dalhoz klipet is forgattak, amely igen népszerű lett a magyar zenei televíziókban. Ez nem is vonhatott mást maga után, csak egy nagy koncertturnét számos klubba, megfűszerezve az ország legnagyobb fesztiváljaival és néhány meglepetés koncerttel.

2006. március 10-én jelent meg az együttes második albuma Minden Állomás címmel, mely később elérte az aranylemez minősítést. Az album legsikeresebb kislemeze a Vidéki sanzon című szám lett, melyhez egy látványos, különleges technikát alkalmazó, igazi "utazós" videó is készült.

Az együttes harmadik albuma hivatalosan 2007. november 15-én jelent meg Magnatofon címmel. Az albumról eddig három kislemez jelent meg: a Színezd újra!, a Gondatlanságból elkövetett emberölelés és az Átkozott nők.

2009. június 5-én jelent meg az együttes negyedik albuma 999 címmel, melyről nagy sikert aratott a Pálinkadal című szerzemény. Számos díjat és elismerést söpörtek be, mint például a Minden állomás az Év Poplemeze lett vagy éppen a Transilvanian Music Awards elismerést, amelyet az év legjobb magyar élő koncertjéért kaptak. A zenekar a mai napi nagyon népszerű, a belépők pillanatok alatt elfogynak a koncertjeikre.

 

A Halott pénz

A Halott Pénz 2004 óta működő, többszörös Fonogram díjas magyar hiphopformáció. Eredetileg a Halott Pénz Marsalkó Dávid szólóprojektje volt, 2013-ban lett belőle hét fős zenekar. Tagjai: Marsalkó Dávid (zene, szöveg), Járai Márk (ének), Boros „Venom” Gábor (DJ), Prifer Barnabás (gitár, vokál), Papp Samu (billentyűk), Péter Tamás (basszusgitár), Varga Mátyás (dob). A Facebookon közel 200 ezer követője van az együttesnek.

 

Az Ismerős Arcok

Az Ismerős Arcok magyar nemzetirock-együttes. 1999. október 23-án alakult meg az Udvari Bolondok és a $texas együttes tagjaiból. Első időkben rhythm and bluest játszottak. Egy erdélyi út következményeként változott meg a szövegviláguk és témaválasztásuk, mely nagyrészt a magyar emberek és a nemzet sorsával, a trianoni döntés igazságtalanságával foglalkozik. Zenéjükben a népi elemek, népdalfeldolgozások mellett előfordulnak hard rock, heavy metal stílusú alkotások, illetve Éberálom című lemezükön több szám is erősen dzsesszes beütésű. Az együttesre nagy hatással van a magyar népzene mellett az irodalom is. „Szívesen olvasgattam Wass Albert-könyveket, az ő emlékének és munkásságának próbáltunk valamiféle mementót állítani” – nyilatkozta Nyerges Attila egy interjúban.

 

Rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak. Évente 100-120 élő koncertet adnak, ezek között 3-4 jótékonysági céllal kerül megrendezésre. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, vagy Délvidéken egyaránt. 2010-ben a tengerentúlon - Torontóban és New Yorkban szerepeltek az ottani magyar közösségek meghívására, majd 2011-ben Svédországban adtak nagysikerű koncertet. Az Ismerős Arcok alapvetően rockzenekar, de saját szerzeményeik mellett népzenei elemeket is feldolgoznak műveikben.

 

SZOMBATI PROGRAMOK (2016.10.29)

Mokry Sámuel Sátor

08:00-18:00: Silver zenekar

10:00-12:00: Kolbászkészítő verseny 750 csapat részvételével

17:00-18.00: Dáridó Lagzi Lajcsival

18:00: A kolbászkészítő verseny eredményhirdetése

20:00-21:30: Magna Cum Laude

22:30-24:00: Halott Pénz

00:30-04:00: Dj. Kovács József Retro Disco

 

Csarnok

08:00-22:00: Antovszki Band

10:00-12:00: Kolbászkészítő verseny 750 csapat részvételével

18:00: A kolbászkészítő verseny eredményhirdetése

19:00-22:00: Antovszki Band

22:00-04:00: Dj Dandee – Dj Hlásznyik Sausage Party

 

Csabagyöngye Borsátor

08:00-18:00: Mediterrán zenekar

10:00-12:00: Kolbászkészítő verseny 750 csapat részvételével

18:00: A kolbászkészítő verseny eredményhirdetése

19:00-20:30: Ismerős Arcok

21:00-04:00: Sztojka Tibi és a Fekete Gyémántok

 

Rábai sátor

09:00-17:30: Bibuczi

10:00-12:00: Kolbászkészítő verseny 750 csapat részvételével

17:30-18:00: Csabai Kolbászklub tombolasorsolása

18:00: A kolbászkészítő verseny eredményhirdetése

19:00: Mokry és a Csabagyöngye sátor programjainak kivetítése

 

Disznótoros helyszín

10:00: Disznóvágás – Érsekújvár, közreműködik az Érsekújvári Csemadok Vegyes éneklőcsoportja

13:00: Disznóvágás - Gyula város

 

Szabadtéri színpad

10:00: Dolce Dance

11:00: Hódmezővásárhelyi Helyőrségi Katona Zenekar

12:00: Pepe manó bőröndmeséi - Gyula

13:00: Jó ebédhez szól a nóta magyar népzenével - Gyula

14:00: Music of Hope duó

15:30: SimPlace Placebo tribute

15:30: Ladies

16:00: Vida Rock Band

17:00: Diamond Táncegyüttes

17:30: Gábor késik zenekar

18:00: Dolce Dance

FEL