Március 1-jén debütál A Dalban a békéscsabai Kádár Kolos

2025. február 28. 16:17 | behir.hu

Elindult a Duna TV által sugárzott A Dal tizennegyedik évada. A hétrészes tehetségkutató műsor március 1-jei, szombati, 19.35-kor kezdődő adásában láthatjuk majd a békéscsabai Kádár Kolost, akinek Szabó Tibor, a Magna Cum Laude gitárosa írta a debütáló dalát.

Mint arról korábban beszámoltunk, Kádár Kolos a Gyulán élő Janbroers Nándorral írt dalokat. Nándi az unokaöccse Kara Misának, a Magna szövegíró-basszerosának, akin keresztül megismerkedtek Szabó Tibivel.

Tibi egy gyulai próbateremben hallotta először Kolost, majd nem sokkal ezután már ő lett az énekes producer mentora. Tavaly ősszel pedig a Szeress azért, aki én vagyok című szám hangfile-jával A DAL kapuján kopogtattak.

Bízunk benne, hogy a zsűri tetszését elnyeri a dal, de ha Önöknek is tetszik, szavazzanak a Kolosra, hogy biztosan továbbjusson!

Elkészült a szám klipje is, érdemes megnézni, meghallgatni.

 

További programok »

Kultúra

FEL