A küzdés öröme – ismét Sparring Day Békéscsabán

17:30 | Bere Mátyás

Vasárnap rendezték meg a 14. Sparring Dayt, Békéscsabán a Rendezvénypajtában. Az esemény immár nyolc éve része a város sportéletének, a nap folyamán ezúttal is a küzdősportok, az ökölvívás, a K1 és az MMA képviselői jelentek meg.

A WFC Hungary és a Békés Megyei Kempo Egyesület szervezésében létrejött nemzetközi küzdősport-délutánon a felmérő mérkőzéseké volt a főszerep.

– Ez mindenképpen egy hasznos rendezvény, ahol a nyári szünet után visszajelzést kaphatnak a sportolók a felkészültségükről – fogalmazott Niedermayer Zsolt, a Sparring Day főszervezője, a WFC Hungary régióvezetője és a Békés Megyei Kempo Egyesület elnöke.

 

 

Az eseményre idén is érkeztek klubok Budapestről, Nyíregyházáról, Debrecenből és Szegedről is. A verseny nemzetköziségét pedig a román versenyzők részvétele biztosította.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte, hogy Békéscsabának kiváló a sportélete és ennek egyik élharcosai a küzdősportok művelői.

– A több mint száz sportolónak remek alkalom a mai, hogy a ringben, vagy akár a tatamin megmérkőzzön, így készülve az őszi versenyszezonra – emelte ki.

A megnyitón Nagy Sándor, békéscsabai önkormányzati képviselő egy emlékplakettet vehetett át a küzdősportokért végzett önzetlen munkájáért.

 

Galéria

További programok »

FEL