A közönség beavatása: a Körösparti fúvószenekar nyílt próbát tartott

2025. január 24. 07:35 | Csiffáry Zsuzsanna

Nyílt próbát tartott a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar csütörtök este. Az érdeklődők a magyar kultúra napja alkalmából nyerhettek betekintést az együttes munkájába a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Házában.

Csütörtökön este igencsak „zajos” volt a VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház. A nyüzsgés oka nem más volt, mint a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó programok egyike. A Körösparti Vasutas Koncert Fúvózenekar nyílt próbájáról, a zenekar egyesületének elnökét kérdeztük. 

– Gyakorlatilag olyan próbát láthat a betérő érdeklődő, ami egyébként is jellemzi a zenekarunkat. Tagjaink életkorát tekintve 18 és 80 év közöttiek. Ebből is feltételezhető, hogy mindenki más életszituációból – valaki munkából, más iskolából, szakkörről vagy éppen otthonról – érkezik a próbára – mondta el Mohácsiné Szeverényi Ágnes

A zenekar nagyobb része Békéscsabán él, de akadnak a környező településekről, Gyuláról, Kétegyházáról, Dobozról, Békésről vagy Csorvásról bejáró zenészek is. A nyílt próba célja az volt, hogy megmutassák a zenekar nyitottságát, zenei felkészültségét. Mohácsiné Szeverényi Ágnes felhívta a figyelmet arra is, hogy a csütörtök esti próbákon mindig számítanak úgynevezett hobbizenészekre is, akik előtt nyitva áll a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar „kapuja”. 

A tagok jelenleg az április 5-ei, a Csabagyöngye Kulturális Központban tartandó koncertre készülnek, a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál részeként könnyűzenei feldolgozásokat hallhat a közönség.

 

További programok »

FEL