A Körös-völgyi Sokadalmon minden a népművészetről szól

A fesztiválra 800 táncos érkezik.

Minden évben az egyik legnagyobb nézősereget vonzó és a legtöbb művészt felvonultató eseménye a XVII. Körös-völgyi Sokadalom. Az ország második legnagyobb népművészeti fesztiváljára 800 táncos, 150 kézműves érkezik július első hétvégéjén. A Gyulai nyár egyik kiemelkedő programján kizárólag ellenőrzött, kiváló minőséget garantáló népművészeti termékekre és számos színpadi programra számíthatnak az érdeklődők.

Már kedden megérkeztek a helyszínre a sokadalomhoz szükséges kiegészítők, ezek összeszereléséhez már hozzá is kezdtek Gyulán, a várkertben. Ugyanis hétvégén veszi kezdetét a XVII. Körös-völgyi Sokadalom a fürdővárosban. Az országosan egyedülálló rendezvény célja a népművészeti értékek bemutatása és népszerűsítése.

– Évről-évre biztosítjuk annak a feltételeit, hogy a gyulai várkertben csak azok a tiszta forrásból táplálkozó népművészeti értékek jelenhessenek meg, amelyek a néptánc, a népművészet, a nép játékok, a népi gasztronómia és más területen megmutatják kultúránk lényegét – mondta Görgényi Ernő, Gyula polgármestere. – A rendezvény szakmai szervezői, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület, illetve a gyulai önkormányzat elkötelezett ezen értékek iránt.

A három napos sokadalom számos programot ígér, például Dél-alföldi fazekas és a fafaragó verseny is helyt kapott az események között, de a sokadalmon belül rendezik meg a X. Határ Menti Összművészeti Fesztivált is.

A hivatalos megnyitó után, pénteken este veszi kezdetét a X. Határ Menti Összművészeti Fesztivál. Ennek különlegessége, hogy határon túli és főleg Békés megyei előadóművészeti produkciók kerülnek a színpadra. A közönség láthat néptáncot, népzenét, népdaléneklést, népmesemondást, de fellépnek szólisták, illetve csoportok is – mondta Savolt Zoltán, a Békés Megyei Néptáncosok Szövetsége Közhasznú Egyesület elnökségi tagja.

A X. Országos Gyermektánc Fesztivál és a XX. Békés Megyei Táncosok Találkozóját is ezen a hétvégén tartják. A Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke elmondta kizárólag eredeti, ellenőrizett minőségű, zsűrizett népművészeti alkotásokat jelenhetnek meg a rendezvényen. A sokadalomban az idei év kiemelt témája a játék lesz. Különböző játékos feladatokon keresztül szemléltetik a megye kézműves értékeit a szervezők.

– Lesz egy meseországunk, ahová a gyerekek útlevéllel léphetnek be és hét akadályt kell nekik megvalósítani. Minden akadály a megye értékeihez tartozik, amit a legkisebbek megismernek menet közben. Természetesen le kell győzni a hétfejű sárkányt is, vagy ki kell nyitni a nagy kincsesláda lakatját. Bízunk benne, hogy a gyerekek nagyon jól fognak szórakozni – árulta el előjáróban Pál Miklósné, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.

A szervezők elmondták, hogy az előző évek sikereire alapozva idén is 4-5000 látogatót várnak a minden giccset mellőző népművészeti fesztiválra, mely országos viszonylatban is az egyik leggrandiózusabb esemény. A 150 kézműves és 800 táncos várja a népművészet iránt fogékony érdeklődőket.

Megosztás:

Címke: , , ,