A konyha összekapcsol a családdal – Dr. Melczer Mária az ízekről, pontosságról

2021. március 15. 17:25 | Csiffáry Zsuzsanna

Dr. Melczer Mária gyógyszerész napi 10 óra munka után is fontosnak tartja, hogy legyen hobbija. Elmondása alapján a sport, a hobbi segíti a jó közérzet fenntartását. Beszélgettünk még arról, hogy a konyha miért is fontos számára, és javasolt pár zöldséget és gyümölcsöt azoknak, akik a magas vérnyomástól szenvednek.

Dr. Melczer Mária  az egyetemi tanulmányai óta közpatikákban dolgozik, napi 10-12 órában. Emellett több hobbinak is hódol, ami segíti őt a munkában.  

– Nagyon szeretek sétálni, olvasni és kézimunkázni. Továbbá nagyon szeretem, ha a környezetem rendben van. Így egy nagytakarítás számomra egy felüdülés. Ha sportról van szó, akkor gimnasztikázok, rendszeresen futok, mert így érzem jól magam – árulta el a behir.hu kérdésére Dr. Melczer Mária. 

Hozzátette, hogy sütni és főzni is nagyon szeret, elmondása alapján mindig a bevált recepteket készíti el, mert nem szeret kísérletezgetni. 

– Üneppekkor különösen ragaszkodom az apró süteményekhez. Számomra komoly jelentéssel bírnak. A konyha és ezek az ízek összekötnek a családommal. Ha megkóstolok egy-egy általam elkészített ételt, emlékszem a szüleimre és a nagyszüleimre is. Úgy érzem, olyan életet élünk, amelyben távol kerültünk a családtól. A konyha viszont összekapcsol bennünket – tette hozzá a gyógyszerész. 

Talán szakmájából is adódóan – nagyon figyel a mértékegységre, a pontos mérésre. Elmondta, hogy a kolbászt a nagyapja receptje szerint készíti el, semmit nem változtat rajta. Kiemelte, hogy ő is magas vérnyomásban szenved, ettől függetlenül fogyaszt tradícionális, magyar ételeket. Beszélgetésünk során javasolt néhány zöldséget és gyümölcsöt azoknak, akik magas vérnyomásban szenvednek. 

 

Tökmag

A tökmag tele van olyan anyagokkal, amelyek segítenek a vérnyomás szabályozásában. Ilyenek például a kálium és a magnézium, valamint az arginin nevű aminosav. Utóbbi szükséges a nitrogén-oxid termeléséhez, ami az erek lazításával támogatja a vérnyomás csökkentését.

 

Lencse-bab

A lencse- és a babfélék rostokban, káliumban és magnéziumban gazdag táplálékok, így a magas vérnyomással küzdők segítségére lehetnek. Mivel laktató, fehérjedús élelmiszerekről van szó, a diétába is remekül beilleszthetők, amennyiben testsúlycsökkentés a cél.

 

Pisztácia 

A pisztácia vérnyomáscsökkentő hatását kutatások is igazolják. Sokféle tápanyagot tartalmaz, ami védi az ereket és segít a vérnyomás szabályozásában.

 

Cékla

A cékla sokféleképpen elkészíthető, nagyon egészséges táplálék, ami nagy mennyiségben tartalmaz nitrátot. A nitrát az erek tágításában, ezen keresztül pedig a vérnyomás csökkentésében segít.

 

Zeller

A zeller ftalid nevű vegyületeket tartalmaz, ami tágíthatja az ereket. 

 

Spenót

A spenót a magas vérnyomással élők számára tökéletes táplálék, kalciumban, magnéziumban, káliumban és nitrátban gazdag. A spenótleves a vizsgálódások szerint csökkenti a vérnyomást és az artériák falának merevségét is.

 

Áfonya

A fekete áfonya sejtvédő antioxidánsokban rendkívül gazdag gyümölcs, a kutatások szerint csökkenti az emelkedett vérnyomást. Ráadásul az LDL-koleszterin szintjét is mérsékli, ez pedig a szívbetegségek kivédésében fontos tényező.

 

További programok »

Itthon

Gazsó Ferenc előtt tisztelegtek Békésszentandráson

Emléktáblát avattak a Hunyadi János katolikus iskola falán szombaton, majd a szociológusról, egyetemi tanárról elnevezett társadalomtudományi társaság kihelyezett ülésén kihirdették a Dél-Tiszántúlon élő - vagy onnan elszármazott - fiatal társadalomkutatók számára kiírt pályázat eredményét.
18:33
FEL