A határmenti térség foglalkoztatását segítette elő egy román-magyar pályázat

2023. december 14. 17:37 | Vincze Attila

Lezárult a Békés Vármegyei Kormányhivatal és konzorciumi partnerei részvételével zajlott közös román-magyar európai uniós pályázat, melynek fő célja a foglalkoztatás javítása volt a határ mindkét oldalán. Az eredményekről csütörtökön tartottak nyilvános tájékoztatót a CsabaParkban.

A rendezvényen Pántya Imre, a Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály főosztályvezetője elmondta, hogy a „Határokon átnyúló hálózat a szakmai karrierfejlesztés támogatására a határmenti térségben” elnevezésű projekt fő célja az volt, hogy elősegítsék a fiatalok pályaválasztását, ami egyben a helyben maradásukat is biztosíthatja.

– Egy ún. pályaorientációs központot, részünkről egy módszertani és tanácsadó központot hoztunk létre, illetve fejlesztettük a pályaválasztáshoz kapcsolódó szolgáltatásainkat, emellett mindkét oldalon pályaválasztási vásárokat, rendezvényeket szerveztünk – részletezte.

A projekt vezető konzorciumi partnere a nagyváradi Don Orione Jótékonysági Alapítvány volt. Miheller Péter igazgató kiemelte, hogy a Bihar megyei munkaügyi hivatallal közösen vettek részt a pályázatban. Mint mondta, együtt, közösen sikerült a pályaválasztás fontosságát tudatosítani a román társadalomban.

 

 

– Ezelőtt a projekt előtt igazából pályaorientációs vásár Romániában nem volt. Most tanulván a békéscsabai partnerektől, létrejött három ilyen rendezvény is nálunk, hasonlóak mint Békésben, és akkora volt a sikerük, hogy országos szintre is ki tudják terjeszteni – magyarázta.

Békési Csaba, a Bihar Megyei Munkaerő Elosztó Ügynökség igazgatója szintén azt erősítette meg a behir.hu-nak, hogy korábban ilyen átfogó pályaválasztási eseményeket nem szerveztek eddig.

– Ezek a pályaorientációs vásárok megmutatták a szülőknek, iskoláknak, munkáltatóknak egyaránt, hogy mit jelent ma egy szakmai karrier elérése – fogalmazott. 

A Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara szerepe a projektben a pályaelhagyó fiatalok segítése, a tanácsadás és az útmutatás volt – erről már Szikszai Csaba külgazdasági és EU-integrációs osztályvezető beszélt. 

– A kamara ezzel a misszójával tulajdonképpen a jövő válallkozóit is megteremti, illetve a ma vállalkozásai számára a megfelelő minőségű munkaerőt is biztosítani tudja. Ez volt a mi részünk, a vállalt szerepünk és ennek szerintem maradéktalanul meg is feleltünk – hangsúlyozta. 

 

 

A konzorciumban szintén részt vett a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Siófoki Attila ügyvezető kérdésünkre elárulta, hogy a projektben a középiskolás korosztály számára igyekeztek megtanítani a vállalkozás-alapítás tudnivalóit. 

– Megpróbáltuk egy rendkívül szórakoztató játékká varázsolni ezt a történetet, ami úgy tűnik sikerült is, mert kisebb harcok alakultak ki, hogy végül melyik diák szerez több pontot – jegyezte meg.

A közel öt éves program során a partnerek hatékony munkájának eredményeként többek között két pályaorientációs központ, 23 rendezvény, illetve konferencia, valamint 4 megyei szintű pályaválasztási vásár jött létre, ezek közül egy Békés és három Bihar megyében. 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL