Vállalkozói ingatlan-adatbázis jött létre Arad és Békés vármegyében

2023. november 7. 18:30 | Vincze Attila

Egy határon átnyúló európai uniós pályázatnak köszönhetően a magyar és román vállalkozások számára elérhető ingatlan-adatbázis jött létre Békés, illetve Arad megyében. A projekt első zárórendezvényét a Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kedden tartotta Békéscsabán.

A Békés Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezetője ismertette a közös magyar-román projekt részleteit. Siófoki Attila kiemelte, hogy Arad és Békés megyében olyan ipari és egyéb ingatlanokat térképeztek fel, amelyek kiadóak vagy eladóak.

– Ennek a közös együttműködésnek az a lényege, hogy a magyar-román vállalkozások meg tudjanak ismerkedni ezekkel az ipari ingatlanokkal, illetve kivenni, vagy megvásárolni őket, ezért egy közös platformot, egy közös adatbázist alakítunk ki, ahol a vállalkozások ezeket az ingatlanokat megismerhetik – fogalmazott.

 

 

Az eseményen megjelent érdeklődők megismerkedhettek a mikrovállalkozások hitelezési lehetőségeivel is. Az egyik felnőttképzéssel foglalkozó szervezet vezetője ennek kapcsán saját tapasztalatairól beszélt. Fábián Ferenc elmondta, hogy összességében a hitelnek is köszönhetik a talpon maradásukat.

– Sok esetben a kisvállalkozásoknál a forrás hiánya az egyik nagy gátja a fejlesztésnek. Mi ennek apropóján döntöttünk anno néhány évvel ezelőtt a kamattámogatott mikrohitel mellett és időközben már bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztunk – emelte ki.

A rendezvényen szintén előadást tartott a Békés Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője. Herczegné Számel Annamária a vállalkozások és a civil szféra kapcsolatát mutatta be.

 

 

– A vállalkozásoknak például nagy tapasztalata van abban, hogy egy pályázatot hogyan írjunk meg, milyen módszerekkel, milyen lehetőségeink vannak, illetve egyáltalán milyen pályázatok vannak kiírva, amiket a civil szervezetek is igénybe vehetnek. Eddig is segítettek nekünk, reméljük ez a jövőben is így lesz – részletezte.

A projekt egy hat állomásos rendezvénysorozattal zárul, melyet Békéscsaba mellett a vármegye nagyobb településein tartanak meg november hónap folyamán.

További programok »

Gazdaság

Már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények igénybevételét - ismertette szombati közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), egyben felhívta a figyelmet arra, hogy nem érdemes halogatni az adóelőleg-nyilatkozatot, hiszen az űrlapok pár perc alatt kitölthetők.
2026. január 11. 14:23
FEL