A Fidesz Magyar Polgári Szövetség orosházi csoportjának közleménye

2018. március 4. 07:22 | behir.hu

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség orosházi csoportjának elnöksége közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A közleményt változtatás nélkül, az alábbiakban olvashatják.

 

„Simonka György, Dél-Békés országgyűlési képviselője naponta bizonyítja, hogy időt, energiát nem kímélve, széles körű együttműködésben, biztosítva a szükséges erőforrásokat Dél-Békés fejlődéséért-jövőjéért és az itt élők jólétéért dolgozik.

De mit tesz közben az ellenzék?!

Az ellenzékiek – MSZP-Jobbik-Együtt – folytatják a tőlük már megszokott gyűlöletkampányukat, amihez most már nem átallnak gyerekeket és családokat is felhasználni.

Minden mondatukból – legyen az Facebook-bejegyzés, sajtóközlemény vagy egy Soros-lapban megjelent vádaskodás– süt a gyűlölet, mert a reménytelenség gyűlöletet szül. Nem csoda, hogy kétségbeesett helyzetben vannak, hiszen a saját választóik érdekei ellenében Soros oldalára álltak.

Nem az első eset, hogy cserbenhagyják választóikat, a saját egyéni érdekeik előtérbe helyezése miatt. A legújabb lejárató hadjáratuk sem más, mint a reménytelen helyzetben lévő pártok kétségbeesett kísérlete, amivel megpróbálják előre megmagyarázni választási vereségüket. Ezért mindenki irányába gyűlölettel fordulnak, ahelyett, hogy az erejüket-idejüket az értékteremtésre fordítanák.

 

Orosházi Fidesz csoport elnöksége”

További programok »

Itthon

FEL