A férfiaknál szeptemberben, a nőknél október elején indul a röplabdabajnokság

2020. június 20. 18:13 | behir.hu

A férfiaknál szeptember közepén, a nőknél október elején kezdődik a röplabda Extraliga 2020/21-es idénye.

A magyar szövetség (MRSZ) honlapján megjelentek szerint a férfiak szeptember 18-án, a nők október 1-jén kezdik a szezont, amelynek alapszakasza március 5-én, illetve február 11-én zárul.

Ezt követően a férfiaknál az alapszakasz legjobb négy helyezettje egyből az elődöntőbe jut, amelyet március második felében le is játszanak. A fináléra - csakúgy, mint a női döntőre - április első felében kerül sor, ugyanis a nemzetközi szövetség döntésének értelmében április 18-ig minden nemzeti bajnokságot be kell fejezni.

A nők versenykiírásában fontos változás az előző évekhez képest, hogy ezúttal az Extraliga mind a nyolc együttese résztvevője lesz a rájátszásnak: a negyeddöntőben az alapszakaszban az első négy helyen végző csapat növekvő számsorrendben szabadon választhat magának ellenfelet az 5-8. helyen végzett együttesek közül.

További fontos változás, hogy a következő szezontól nem az eddigi, Gala típusú labdával zajlanak a küzdelmek a felnőtt bajnokságokban, hanem a nemzetközi versenyeken is használt Mikasával játszanak majd a csapatok.

A Magyar Kupa döntőit a tervek szerint a február 20-21-i hétvégén rendezik, a helyszínt pályázat útján választják ki.

Az MRSZ már korábban bejelentette, hogy a férfiaknál hét, a nőknél nyolc együttes szerepel majd a legmagasabb osztályban.

Az Extraliga 2020/21-es idényének csapatai:

férfiak:
DEAC, Dunaferr SE, Fino Kaposvár SE, Kecskeméti RC, MAFC-BME, Pénzügyőr SE, Vegyész RC Kazincbarcika

nők:
1. MCM-Diamant Kaposvár, DVTK, Fatum Nyíregyháza, MTK Budapest, Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE, Szent Benedek Balatonfüred RA, UTE, Vasas Óbuda

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL