A Damjanich utcai parkolás is fizetős lehet jövő nyártól Békéscsabán

2018. november 27. 15:20 | Kovács Andrea

A tervek szerint 2019 nyarától több helyen kell fizetni a parkolásért Békéscsabán. A jelenlegi parkoló övezetek bővítése érinti az Árpád fürdő környékét, a Szabó Dezső utcai társasházak belső udvarát, illetve a Damjanich utcát.

 

 

A békéscsabai közgyűlés novemberi ülésén tárgyalt a fizető parkolóövezet bővítési lehetőségéről. A testület kérésére szakértő cég vizsgálta meg, melyik területeket lehetne a jelenlegi fizető övezethez csatolni. A tanulmány szerint két ilyen nagyobb terület van a városban: az Árpád sor fürdőhöz közeleső része és az Aulich utca, valamint a Jókai utcai tömbházak Szabó Dezső utcai udvara.

Ezek mellett 3 kisebb belvárosi területen, a Damjanich, a Szív és Szigetvári utca felé lehetne bővíteni a jelenlegi fizető övezetet. A testület azt a változatot támogatta, amely a két nagyobb területet, valamint a kisebb utcák közül a Damjanich utcát vonná be a jelenlegi fizető területbe.

Ez utóbbi az ott lakók és vállalkozók kérésére kerül be a határozatba. Szpisják Erika, egy Damjanich utcai virágbolt tulajdonosa a 7.TV kérdésére úgy fogalmazott, hogy ebben az utcában 20-25 éve működő vállalkozások találhatóak. Elmondása szerint a vásárlók, illetve az áruszállítók nap mint nap küzdenek azzal, hogy nem tudnak leparkolni, mert az utca már reggel tele van autókkal. Ezért kérték az önkormányzatot, hogy tegyék a Damjanich utca, Wesselényi utcától Bartól Béla útig terjedő részét fizetőssé.

A parkoló automatákat működtető Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Kozma János hangsúlyozta: ez még nem végleges döntés, hiszen a fizető parkolókról szóló rendeletet is módosítania kell az önkormányzatnak. Most kezdődik el a konkrét tervezés arra vonatkozóan, hogy ezeken a területeken hová és mennyi automatát, illetve milyen táblákat szükséges elhelyezni. Ezek alapján készül egy beruházási igény, amely nyomán látják, hogy mikortól lehet biztosan bevezetni a fizető parkolást ezeken a területeken. A közgyűlés döntése értelmében az érintett területeken előreláthatólag 2019. június elsejétől kell majd fizetni a parkolásért.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL