Érdemes január végéig meghosszabbítani a kedvezményes parkolóbérleteket

2020. január 29. 07:11 | Papp Ádám Sándor

A 2019-re kiadott kedvezményes – sárga színű – bérletek érvényessége tavaly év végén lejárt – tájékoztatott Kozma János, a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója.

Kozma János elmondta, hogy a parkolóellenőrök 2020. január elseje után ezeket a bérleteket nem tudják elektronikus úton ellenőrizni, ezért a 2020. január 31-ig tartó türelmi időszakban csak azok a gépjárművek nem kapnak parkolási pótdíjat, amelyek szélvédőjén a lejárt bérletek jól látható módon vannak elhelyezve. Utóbbi azt jelenti, hogy a bérlet területi érvényessége és a gépkocsi rendszáma egyaránt olvasható, valamint a bérlet az első szélvédő mögött van – emelte ki.

– A lakossági bérletet, vagyis a „sárga bérletet” a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. Irányi utcában található Parkolási Irodájában lehet meghosszabbítani. Január 31-én lejár a türelmi időszak, ezt követően a nyilvántartásunkból töröljük a tavalyi adatokat, ezért fontos meghosszabbítani a bérleteket, hiszen utána már pótdíjat helyeznek ki a kollégáink. A meghosszabbításhoz szükség van a forgalmi engedélyre, illetve a kérelmezőnek vagy a gépjármű üzemben tartójának kell lennie, vagy a tulajdonosának. Fontos továbbá, hogy a kérelmező lakhelyének a parkolási övezeten belül kell lennie, ezen belül pedig a lakása vagy a háza közelében – nem pont az ingatlan előtti területet, hanem egy utcát vagy teret adunk meg, vagyis amennyiben az autó a kijelölt területen áll, akkor az ellenőrök elfogadják a bérletet – részletezte Kozma János.

Hozzátette: a kedvezményt csak a parkolási övezetben található állandó lakóhelyre bejelentkezettek kaphatják meg, ám ha a főbérlő bejelenti az albérlőt állandó lakcímre, úgy is igényelhető a lakossági bérlet.

További programok »

FEL