A Békéscsabai Előre Úszó Klub nyerte meg a DIG-BUILD Nyuszi Kupát

2023. április 19. 15:46 | behir.hu

A békéscsabai Árpád fürdő tavaszi sátorbontása előtt rangos utánpótlás úszóversenyt rendeztek DIG-BUILD Nyuszi Kupa néven a hét végén. Az eseményre 15 klub nevezte fiataljait, több mint kétszáz versenyző lépett rajtkőre.

A sátortetős medence körül nem sok szabad hely van, így lépten-nyomon fiatalokba botlott, aki kilátogatott. Már ha egyáltalán bejutott a versenytérbe, ugyanis a nagy tömeg miatt a szervezők előre kérték a klubokat, hogy ezúttal az edzőkön kívül kísérők ne érkezzenek a megyeszékhelyre, mert nem tudják biztosítani számukra a belépést, illetve a „nézői-szurkolói” helyet.

Ettől függetlenül is nagy volt a drukkolás, izgalmas versenyszámokban dőltek el az érmes helyezések sorsa. Miként a pontverseny is, amelyet a házigazda Békéscsabai Előre Úszó Klub nyert meg 1093 ponttal, megelőzve a Hódmezővásárhelyi Úszó Sportegyesületet (416) és a Szentes csapatét (406). A megyei klubok közül 4. a Békés (324), 8. Orosháza (166), 9. Gyulai Várfürdő (74), 10. Szarvas (51), 11. Tótkomlós (50), 12. Triton SE Gyula (31), 15. Körös Úszóklub Gyomaendrőd (2).

„Ezt a versenyünket hagyományosan a húsvéti időszakban rendezzük meg, elsősorban a megyei klubok sportolóinak – tudtuk meg Szarvas Jánostól, a versenybíróság elnökétől, a helyi klub vezetőedzőjétől. – Idén nagy örömünkre több mint kétszáz fiatal érkezett az Árpád fürdőbe, nemcsak a megyénkből, hanem olyan távolságokból is, mint Pécs, Létavértes, Hódmezővásárhely, Szentes.

 

Szarvas Péter polgármester is gratulált - Forrás: BEÚK

Szarvas Péter polgármester is gratulált - Forrás: BEÚK

 

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere is megtisztelte az eseményt, aki szintén gratulált a dobogós helyezetteknek. A hazai egyesülettől nem kevesebb, mint 65 sportoló állt rajthoz. A legnagyobbak szinte minden versenyszámban rajthoz álltak, a kisebbek inkább egy-egy versenyszámra koncentráltak. Volt miből válogatni: a kiírásban valamennyi úszásnemből szerepeltek számok 50 és 100 méteres távon. E mellett 400 gyorsot és 200 vegyest is úszhattak a gyerekek. A versenyt remek hangulatú 4x50 méteres mix gyorsváltókkal fejeztük be. Edzőink egyöntetű véleménye szerint sikeres versenyt láthattunk, lezárva ezzel a 2023-as tavaszi sátras időszakot az Árpád fürdőben. Most az átállási időszak alatt kellő rugalmassággal igyekszünk minden lehetőséget kihasználni, hogy sportolóink formáját fenntartsuk és átmentsük a nyári időszakra.”

Békés megyei győztesek. Fiúk. 50 m gyors. 2013: Furák-Szabovik Kirill (Orosháza) 35,27. 100 m gyorsúszás. 2012: Domokos Milán (Békéscsaba) 1:09,34. 2013: Holland Regő (Békés) 1:17,08. 400 m gyorsúszás. 2010-ben születettek: Albert-Sárközi Barnabás (Orosháza) 5:13,66. 2011: Abrudán Gábor (Gyulai Várfürdő) 5:00,95. 2013: Furák-Szabovik Kirill 6:06,13. 2014: Ádász Nándor (Békéscsaba) 6:10,17. 100 m pillangóúszás. 2010: Molnár Zsolt (Békés) 1:09,91. 2013: Bíró Zente (Tótkomlós) 1:36,17. 100 m hátúszás. 2011: Abrudán Gábor 1:12,06. 2013: Holland Regő 1:26,17. 50 m hátúszás. 2013: Furák-Szabovik Kirill 41,22. 2014: Ádász Nándor 42,97. 50 m mellúszás. 2013: Pásztor Gyula (Békés) 45,22. 100 m mellúszás. 2013: Pásztor Gyula 1:38,86. 200 m vegyesúszás. 2010: Molnár Zsolt 2:35,86. 2013: Holland Regő 3:09,15.

Lányok. 50 m gyorsúszás. 2012 és idősebbek: Rozek Petra (Békéscsaba) 29,09. 2013: Gyuricza Kira (Békéscsaba) 35,72. 2015: Baráth Martina (Békéscsaba) 43,90. 100 m gyorsúszás. 2010: Nagy-Benedek Izabell (Békéscsaba) 1:03,29. 2012: Metcalfe Rebecca (Békés) 1:08,57. 2013: Gyuricza Kira 1:17,54. 2015: Baráth Martina 1:40,00. 400 m gyorsúszás. 2009-ben születettek és idősebbek: Bogár Viktória (Orosháza) 4:54,16. 2010: Nagy-Benedek Izabell 4:44,17. 2012: Gál Kincső (Gyulai Várfürdő) 5:34,28. 2013: Gyuricza Kira 5:40,47. 2014: Horváth Lili (Békéscsaba) 7:08,29. 50 m pillangóúszás. 2013: Gyuricza Kira 40,74. 2015: Baráth Martina 51,05. 100 m pillangóúszás. 2010: Nagy-Benedek Izabell 1:08,22. 2012: Metcalfe Rebecca 1:13,05. 50 m hátúszás. 2013: Nagy Luca (Békés) 42,10. 2015: Gyucha Vivien (Békéscsaba) 47,12. 2016: Gubény Noémi (Békéscsaba) 56,04. 100 m hátúszás. 2009 és idősebbek: Rozek Petra 1:12,37. 2010: Perza Berta (Békéscsaba) 1:13,26. 2013: Nagy Luca 1:34,56. 2015: Gyucha Vivien 1:49,80. 50 m mellúszás. 2014: Horváth Lili 48,17. 2015: Baráth Martina 53,52. 100 m mellúszás. 2009 és idősebbek: Rozek Petra 1:16,39. 2010: Nagy-Benedek Izabell 1:16,42. 2011: Kállai Hanna (Gyulai Várfürdő) 1:25,93. 2012: Metcalfe Rebecca 1:27,66. 2013: Gyuricza Kira 1:32,85. 2015: Baráth Martina 1:54,76. 200 m vegyesúszás. 2009 és idősebbek: Rozek Petra 2:31,04. 2010: Nagy-Benedek Izabell 2:31,20. 2012: Metcalfe Rebecca 2:52,49. 2013: Gyuricza Kira 2:57,85. 2014: Potocska Dorka (Békéscsaba) 3:35,07.

4x50 m mix gyorsváltó. 2009-2010: Békéscsaba Előre Úszó Klub (Nagy Szabolcs, Perza Berta, Nagy-Benedek Izabell, Takács Botond) 1:57,79.

További programok »

FEL