A 150 ezredik ügyfelét köszöntötte a mezőkovácsházi kormányablak

2022. március 10. 18:40 | Hidvégi Dávid

Hét éve kezdte meg működését a mezőkovácsházi kormányablak, ahol legalább 2000 ügyet lehet egyszerre elintézni. A hivatal csütörtökön fogadta a 150 ezredik ügyfelét, akit ez alkalomból ünnepélyesen köszöntöttek.

Békés megyében jelenleg 16 kormányablak működik, amely szám hamarosan 18-ra bővül, hiszen 212 millió forintból kormányablak létesül Battonyán és Eleken. A mezőkovácsházi kormányablak 2015. június 8-án kezdte meg működését, 2022. március 10-én pedig már a 150 ezredik ügyfelét fogadta. Rácz Renáta Ágnest meglepte, hogy ő volt a szerencsés látogató. A fiatal hölgy eddig Mezőhegyes és Békéscsaba között ingázott mindennap, csütörtökön pedig lakcímkártya ügyintézése miatt látogatta meg a kormányablakot, ugyanis a megyeszékhelyre költözött.

 

A város polgármestere Csepreghy Elemér elmondta, hogy jók a településen és a járásban élők visszajelzései, hiszen a hivatalban dolgozók gyors és pontos munkát végeznek. Az ügyfelet ezután Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára, Takács Árpád a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja és Béni Attila, a Mezőkovácsházai Járási Hivatal vezetője köszöntötte.

– Szerencsés, hogy pont egy ilyen ügyfél érkezett meg százötvenezrediknek, mert az ő ügyéből lehet látni, hogy kormányhivatalok, a kormányablakok mennyivel komplexebben kezelik a kérdéseket, mint ezelőtt tizenötévvel. Akkoriban ez a hölgy még nem tudta volna ezt az ügyet Mezőkovácsházán elintézni – mondta Erdős Norbert. Az államtitkár hozzátette: a magyar közigazgatás átalakítása sikeres volt az elmúlt 12 évben.

További programok »

FEL