90 millió forintos beruházás: Átadták a Szeghalmi Járási Hivatal épületeit

2018. május 17. 11:38 | Papp Ádám Sándor

A Szeghalmi Járási Hivatal két felújított épületét adták át szerdán délelőtt. A Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója az intézmények átadóján kiemelte: a beruházásnak köszönhetően a Szeghalmon és térségében élő közel 31 ezer embernek megszépült környezetben van lehetősége intézni hatósági ügyeiket.

A szeghalmi önkormányzat elkötelezett a település fejlesztése mellett – árulta el a város polgármestere. Macsári József elmondta: fontosnak tartották azt, hogy a sárrét fővárosa tovább szépüljön.

– Eddig is olyan döntéseket hozott a város vezetése, hogy a régi korábbi, nagy polgári házakat, épületeket, önkormányzati ingatlanokat újítsuk fel és őrizzük meg a jövő számára. Szerencsések voltunk, amikor a Kormányhivatal fejlesztésbe fogott, a város ebben partner volt. Átadtuk ingyenesen mindkét épületet és most visszakaptunk két vadonatúj felújítottat – emelte ki a polgármester.

A Békés Megyei Kormányhivatal igazgatója hangsúlyozta: a felújításnál fontos volt a modern környezet kialakítása mellett a költséghatékony üzemeltetés is.

– Nagyon szerencsés helyzet, hogy a Nagy Miklós utca 4 és 6 szám alatti épületek közül mind a kettő korszerűsítésére, felújítására sor kerülhetett. Ezek első sorban energetikai korszerűsítéseket jelentettek, hiszen a XXI. század követelménye az, hogy minél hatékonyabban, minél költségkímélőbb módon tudjuk ezeket az épületeket működtetni – hangoztatta Dr. Krizsán Anett.

A térség országgyűlési képviselője már arról beszélt, hogy a Szeghalmi Járási Hivatal munkatársai 60 kilométeres körzetben intézik az emberek közügyeit. Mint mondta: ez indokolta a modern, megfelelő környezet kialakítását.

– Azért nagyon lényeges ez a beruházás, mert Szeghalom elég nagy vonzáskörzetben, mintegy 50-60 kilométeres vonzáskörzetben látja el az itt lévő településeket és lakosságát a közügyeik intézésében. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon komoly fejlesztés – fogalmazott Dr. Kovács József.

Az országgyűlési képviselő hozzátette: Szeghalmon korábban több mint 450 millió forintot fordítottak középületek modernizálására, energetikai korszerűsítésére és akadálymentesítésére.

 

További programok »

FEL